Kezdőlap jó példák

Művészi élményt hozott a Mikulás hátrányos helyzetű kisiskolásoknak

75 hátrányos helyzetű budapesti kisiskolás köszönthette a Mikulást a Müpában egy rendhagyó művészeti program keretében.

December 6-án rendhagyó Mikulás-napi rendezvényre került sor a Művészetek Palotájában. A MUS-E programban részt vevő 75 hátrányos helyzetű budapesti kisiskolás Mikulás-napi ajándékként a Müpa látványos tereiben vehetett részt izgalmas művészeti foglalkozásokon, amelyeket olyan kiemelkedő művészek tartottak számukra, mint Bolyki Balázs énekes, a Bozsik Yvette Társulat tagjai és Fassang László orgonaművész, zongoraművész. Az élményekben gazdag esemény lezárásául a művészek továbbították a gyermekeknek a Mikulás ajándékait, a Müpa pedig vendégül látta őket egy forró csokoládéra.

A rendezvényen a Mikulás személyesen ugyan nem volt jelen, de létrejötte angyali közbenjárásnak köszönhető. „A Vodafone Magyarország Alapítvány jóvoltából szeptembertől egy éven keresztül Főállású Angyalként a MUS-E program összefogásán, népszerűsítésén és hosszú távú fenntarthatóságán dolgozom. A Mikulás-napi rendezvényt is ennek köszönhetően szervezhettem meg.” – mondta el Kravalik Brigitta, a MUS-E Magyarország operatív vezetője, a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala.

A szervezet 2013-ban ünnepli huszadik születésnapját, amely több változást is hoz a MUS-E életében. A jövőbeni tervekre kitérve Kravalik Brigitta elmondta: „Fogadj örökbe egy osztályt! címmel kampányt indítunk, amelynek célja olyan támogató magánszemélyek és cégek felkutatása, akik egy-egy MUS-E osztály jelképes örökbe fogadásával biztosítanák számukra a program finanszírozását. Így tesz a MUS-E program fő támogatója, az Otthon Centrum is, amely második éve biztosítja a budapesti osztályok egész éves költségvetését.”

„A húsz éves évforduló tiszteletére az elkövetkezendő hónapokban MUS-E gálakoncertekre kerül sor Tatabányán, Győrben és Budapesten” – mondta el Timár Andor, a MUS-E Magyarország Közhasznú Egyesület főtitkára. „További örömteli hír, hogy a programhoz az idei tanévben újabb város: Tatabánya, és további osztályok csatlakoznak majd.”

A MUS-E programról:
A neves hegedűművész, Yehudi Menuhin által útjára indított MUS-E (Musique-Europe) multikulturális összművészeti program célja az elfogadásra, az önképviseletre, együttélésre, együttműködésre nevelés a művészetek segítségével. A program jelenleg 10 európai országban folyik a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Yehudi Menuhin Alapítvány felügyeletével; Magyarországon 1994 óta van jelen. A hivatásos művészek vezetésével zajló MUS-E órák jelenleg négy város (Budapest, Győr, Zalaegerszeg, Debrecen) iskoláinak 15 alsó tagozatos osztályában képezik az órarend részét.

A program alapvető célkitűzései közé tartozik, hogy egymás elfogadására, közös alkotásra, kreativitásra és önértékelésük erősítésére nevelje a gyerekeket a művészetek eszközrendszerével. A kisdiákok ennek révén olyan eszközökhöz jutnak, amelyek segítik tevékenységük kiszélesítését, aktív részvételüket a közösségi munkában, kreativitásuk kibontakozását, életminőségük javítását.

 

 

Előző cikkDecember 18-ig lehet pályázni ActivInspire szoftverrel
Következő cikkLegyél ORSZÁGH-os bajnok – diákok és tanárok játékos angol nyelvű szótárversenye (x)