Május 25-én negyedik alkalommal került sor a digitális pedagógia gyakorlatával foglalkozó szakmai tanácskozásra, hiszen már két digitális nemzedék és két digitális pedagógus konferenciát tudhatunk magunk mögött. Mindegyik esetben szerepelt a programban egy-egy kerekasztal beszélgetés is. Elhangzott ezek keretében számos izgalmas kérdés, felvetődtek lényeges problémák, remélhetőleg akadtak olyanok a hallgatók, illetve nézők között, akik ezeket tovább is gondolták.
A legutóbbi beszélgetés idejére talán a két éve zajló együttgondolkodás eredményeképpen mintha mégis kirajzolódna egy átmeneti összegzés lehetősége. Mivel nem szeretnénk, hogy az ott elhangzott értékes gondolatok feledésbe merüljenek, sőt abban reménykedünk, hogy a beszélgetés egy virtuális szakmai diskurzus vitaindítójává válhat, a szöveget írásban is közre adjuk. A videófelvétel is rendelkezésre áll ugyan, de az írott szöveg felett jobban el lehet töprengeni.
Néhány érdekes részlet a beszélgetésből:
A műveltségnek, a műveltségtartalomnak van szerintem egy bizonyos stabilitása, ez az, ami a lényegét adja. Egyrészt borzasztó fontosnak tartom, hogy megmaradjon az, amit hagyományos műveltségnek nevezünk nem egyszerűen egy szűk réteg privilégiumaként, hanem széles körben.Ez a korszak, ez posztmodern világ, amelyben élünk, felfalja azt, amit hagyományos műveltségnek nevezünk.Csak röviden szeretnék utalni arra, hogy miért tartom ezt borzasztó fontosnak. A hagyományos műveltség alapvetően egy kollektív emlékezet, és az a közösség, vagy azok az emberek, akik elvesztik ezt az emlékezetüket, rettenetes mértékben lesznek kiszolgáltatottak mindenféle manipulatív hatalomnak. Ezt gyakorlatilag látjuk is magunk körül, a környezetünkben. Másfelől pedig széthullik a közösség, ha nincsen meg az a közös tudás, az a közös nyelv, ami összetartaná (Knausz Imre).
A közös világtudás, amit nagyon sokféle módon megfogalmaztak, úgy gondolom, hogy megvolt, megvan, és meglesz, csak mindig máshová pakoljuk. Kezdetben semmi egyéb, csak az agyunk állt rendelkezésre, csak az volt a tudás, amit ebben tárolni lehetett. Utána megtanultuk az írást, és belepakoltuk azt a tudást, ami a fejünkbe már nem fért, a hagyományos külső tároló rendszerekbe, ezek lettek a könyvek.A vita fokozódott, amikor a személyi számítógépek terjedésével a világtudás nagy része átkerült a személyi számítógépekbe. Azon tényleg érdemes vitatkozni, hogy ebből mennyi a kollektív tudás. És ma már rá tudunk csatlakozni a világhálóra! Míg a korábbi embereknek az volt a bajuk, hogy hosszú idő alatt jutottak kevés tudáshoz, a mai embereknek az a bajuk, hogy nagyon rövid idő alatt borzasztó sok információhoz jutnak (Bácsi János).
Hiteltelenség az, ha a gyerekek úgy látják, hogy semmi értelme nincs annak, amit az iskolában tanulnak. Azt tartom hiteles viselkedésnek, ha pozitív választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy mire jó ez a diáknak. A gyerekek most már rákérdeznek, hogy az a tudás, amit ha kell, öt perc alatt megszerzek, mire jó nekem, jó-e nekem egyáltalán valamire. Az iskola által közvetített tudás visz-e engem előbbre? Ha erre csak azt tudom mondani, hogy sajnos nem, de azért tanuld meg, mert jegyet fogsz rá kapni, az hiteltelen válasz. Ebben látom a lényeget. Keresztre feszülhet a digitális pedagógus, hogyha olyan tananyagot kell átadnia, ami nem veszi figyelembe a kornak a változását. (Gergelyi Katalin)
Jó pedagógusnak lenni azt jelenti, hogy bátornak lenni. Azt a bátorságot venni, hogy elismerem: nem tudok többet, mint a diákjaim. Szerencsés helyzetben vagyok, mert ezt nap mint nap megélem. Az egyetemen tanítok, ráadásul posztgraduális 
képzésben, ahol elég egyértelmű, hogy akiket tanítok, elvben sok mindenben többet tudnak, mint én. Nekem ezt meg kellett tanulnom. Ráadásul főleg olyan tanárokat tanítok, akik majd tehetséges gyerekekkel akarnak foglalkozni. Nekik szintén meg kell tanulniuk, rá kell érezniük arra, hogy ez egyfajta együttműködés. Nem attól vagyok nagy tanár, hogy én osztom a tudást, hanem attól vagyok nagy tanár, hogy én tudom, hogy te mitől fogsz többet tudni, mitől leszel verseny-győztes. Mint az edző. Az edzőnek nem kell lefutnia a távot, neki azt kell tudnia, hogy a sportolója hogyan tudja gyorsabban lefutni azt a távot, mint bárki más. Az edzőnél biztosan gyorsabban kell futnia. Aki fel meri vállalni ezt a szemléletet, az biztos magában. Ez valóban önbizalmat és bátorságot feltételez. Ne szórjunk hamut a fejünkre, ha ezt eddig nem tettük meg! Gondoljuk meg, hogy egy hatalmas kultúraváltás gyönyöreit és bizonytalanságát éljük meg. Mert az írásbeliség évszázadokig ment át, míg egy új kultúra kialakult, mi meg magunk éljük meg, hogy az egyik kultúrából átlépünk a másikba (Gyarmathy Éva).
A beszélgetés szövegét az OFOE portál három részben közli:
1. Milyen tudást közvetítsen a pedagógus?
2. 3. A digitális pedagógia esélye a motiválásra
A beszélgetést Szivák Judit vezette.
