Kezdőlap osztályfőnök

Ébresztőóra- iskolai program a gyermekjogokról

 

A gyerekek közel fele szerint egy pofon belefér

Egy éves az UNICEF és a Telenor gyermekjogi iskolai programja

 

Magyarországon háromból csak egy gyerek tudja, hogy milyen jogai vannak, és a gyerekek közel fele szerint egy pofon nem számít erőszaknak – derült ki az UNICEF Magyar Bizottságának legfrissebb jelentéséből. Bár minden harmadik gyermeket ért már piszkálódás a neten, csak tizedük kért segítséget. A jogok érvényesítéséhez először meg kell ismerni azokat, ezért az UNICEFMagyar Bizottsága és a Telenor folytatja Ébresztő-óra nevű gyermekjogi programját. Az erről szóló megállapodást tegnap írták alá. 

 

November 20. a gyermekjogok világnapja. Éppen 25 éve, hogy a világ vezetői egyezményben ismerték el: a gyermekeknek különleges gondoskodásra és védelemre jogosultak. De mit érnek a jogok, ha senki nem tud róluk? Az UNICEF Magyar Bizottsága a Telenor támogatásával egy éve indította útjára az Ébresztő-óra programot, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét a 10-18 éves diákok körében. A programnak köszönhetően országszerte eddig több mint 2000 gyermek ismerkedhetett meg jogaival az UNICEF és a Telenor önkéntesei által tartott interaktív, játékos előadásokon. A gyermekjogi szervezet legfrissebb kutatása szerint azonban van még mit tenni.

 

Az UNICEF Magyar Bizottsága 2014 őszén végzett nem reprezentatív kutatást 1191 fő, 10-19 éves általános- és középiskolai diák körében a gyermekjogokról. Az eredményekből megdöbbentő tények derülnek ki: 

 

·       Három gyerekből csak egy tudja, hogy vannak különleges, a felnőttekétől eltérő jogai, ugyanakkor a gyerekek 88 százaléka szerint fontos lenne, hogy ők is megismerhessék jogaikat.

·       A megkérdezettek fele úgy gondolja, hogy a felnőttek nem engedik, hogy beleszóljanak az őket érintő kérdésekbe, és minden ötödik gyerek szerint a felnőttek nem tisztelik a gyerekeket.

·       Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyermekekkel szembeni erőszak minden formájával szemben. Ennek ellenére a válaszadók 44 százaléka, tehát közel minden második gyerek gondolja úgy, hogy egy pofon, vagy ha megütik, nem számít erőszaknak.

·       A gyermekek kétharmada nincs tisztában azzal, hogy bántalmazásnak minősül, ha egy gyerek megüt egy másikat.

·       Három gyerekből kettő nem kér segítséget, ha megsértették jogait, és a gyerekek fele nem is tud ilyenről a környezetében.

·       Bár a megkérdezettek 96 százalékának van mobiltelefonja, és 88 százalékának profilja közösségi oldalon, a gyerekek fele nem érzi biztonságosnak az internetet.

·       Minden harmadik gyereket ért már kellemetlen piszkálódás az interneten. Ilyen esetben a gyermekek fele megpróbálta megvédeni magát, de segítséget csak minden tízedik kért.

„A jogok ismerete és tisztelete egyenes úton vezet a felelősségvállaláshoz, és így a korlátok és szabályok betartásához. Mások jogainak tiszteletben tartása a minket megillető jogok megismerésével kezdődik. Ezért olyan fontos, hogy minden gyerek megismerje, milyen jogai vannak. A Telenorral való együttműködésünk folytatásának köszönhetően nemcsak a világ legkiszolgáltatottabb gyermekeinek tudunk segíteni, hanem elkezdhetünk dolgozni az Ébresztő-óra program országos hálózatának megerősítésén, hogy minden érdeklődő gyermekhez eljuthassunk.” – emelte ki Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója.  

„Az UNICEF kutatásából az is kiderült, hogy a 13 éven aluli gyerekek 78%-a regisztrált már valamelyik közösségi oldalon, holott ez technikailag 13 éves kor alatt nem lehetséges. A szűrőrendszereket gyakran könnyű kijátszani, ezért helyezünk nagy hangsúlyt az oktatásra, tudatosításra. Apaként és vállalatvezetőként is elkötelezett vagyok a gyermekek biztonságáért, ezért is örülök annak, hogy ebben olyan nagyszerű partnerünk van, mint az UNICEF.” – mondta el Christopher Laska, a Telenor Magyarország vezérigazgatója az együttműködés meghosszabbítása kapcsán.

 

Gyermekjogi szempontból vizsgálnák a vállalatok működését

Az Ébresztő-óra program jó példája annak, hogy a magánszektor is sokat tehet a gyermekek jogaiért. Egy vállalat a működése során észrevétlenül is hat a gyermekekre, akik nem csak fogyasztókként érintettek, de későbbi alkalmazottakként vagy vezetőkként, a vállalat körüli közösség és környezet tagjaiként is.

 

Az UNICEF a KPMG Tanácsadó Kft.-vel együttműködésben először készít Magyarországon felmérést arról, hogy a hazánkban működő legnagyobb vállalatok mennyire tartják szem előtt a gyermekjogok védelmét és érvényesülését működésük során. A 2015-ben induló auditprogram első, próbavizsgálatára a Telenor ajánlotta magát, így a szervezők kipróbálhatják és tökéletesíthetik a később szélesebb körben is végzett kutatási módszertant.

 

„Ha gyermekjogokról esik szó vállalati környezetben, a legtöbb embernek a gyermekmunka ugrik be elsőként, és gyorsan le is söprik a témát az asztalról, arra hivatkozva, hogy ez Magyarországon nem probléma. A gyermekjogokra viszont egy vállalat azáltal is hatással lehet, hogy milyen módon fejleszt terméket, milyen csatornák és marketingkommunikációs eszközök segítségével értékesít, miként foglalkoztat gyermekes szülőket vagy ad fejlődési és munkalehetőséget fiatal munkavállalók számára. Az UNICEF stratégiai partnereként azért támogatjuk ezt a kezdeményezést pro bono projekt keretében, hogy a hazai vezető vállalatok tudatosabban és még magasabb szinten foglalkozzanak ezzel a magyar társadalom egészséges fejlődése szempontjából kiemelt fontosságú témával.” – hangsúlyozta Szabó István a KPMG Vállalati Felelősségvállalási szakértője.

 

Előző cikkMódosulhat a köznevelési törvény
Következő cikkHogyan segíthet egy hiperaktív – ADHD-s gyereknek a pedagógus?