Kezdőlap heti kitekintő

13 iskola alatt a Föld körül

Ha az iskoláról beszélünk, mindannyian valami hasonlót képzelünk el. Nagy épület, szabályos termek, 15 pad és 30 szék. Gondolták volna, hogy ezekből a keretekből ki is lehet lépni? Hallottak már a vízen úszó iskoláról vagy arról, ami úgy néz ki, mint egy iroda? Ha nem, görgessen tovább és szemezgessen a világ legkülönlegesebb iskolái közül!

1. Makoko Lebegő Iskola, Lagos, Nigéria. Az iskola, amely vízen úszik

medium_makoko-floating-school_1_0.jpeg

Makoko környéke vízzel borított, a lakók ezért Afrika parti területeinek példát mutatva a vízre építettek iskolát. Az iskola tulajdonképpen egy közösségi tanuló helyet jelent.

A lebegő iskolában (amely többek között az ENSZ közreműködésével épülhetett meg) 100 gyereknek elég tanterem található, továbbá játszótérrel és komposztáló illemhelyekkel van felszerelve.

Az ENSZ 2050-re 28 afrikai ország népességének megduplázódását jósolja, ez a létszámnövekedés pedig egyre szükségesebbé teszi a nehéz sorsú gyermekek alapszolgáltatásokhoz való hozzájutásának megsegítését. Talán épp ez az iskolatípus lehet a reménysugár?

2. Ørestad Gimnázium, Koppenhága, Dánia. Az iskola, ami egy nagy kocka

medium_2_0.jpg

A különleges dán iskolában több, mint 1100 diák tölti idejét egy óriási üvegkockában tanulással. A tanulóknak muszáj együtt dolgozniuk ebben a nyitott helyzetben, az iskola pedig a módszertől azt várja, hogy a gyerekek a változatos szituációkkal teli, nagybetűs életbe kikerülve rugalmasan fognak gondolkozni.

Az igazgató, Allan Kjær Andersen elmondása szerint az oktatás náluk azon alapul, hogy a gyerekek együtt végeznek kutatómunkát, valódi problémákat megoldva. Számukra az iskola összeköttetést jelent a nagyvilággal.

A nyitott térben egyformán tágas „dobokat” helyeztek el, a gyerekek aktív résztvevőként ezekben maguk alkotnak osztályokat, akiket egy-egy tanár tud segíteni. A falak, könyvespolcok mindenütt mozgathatók, ezzel is személyre szabhatóvá válik a tanulási tér.

Andersen így foglalja össze mottójukat: „Nem elég a tudást átadni. Meg kell tanítanunk azt, hogyan lehet a tudást cselekvéssé formálni!” Az igazgató ezt tartja a modern iskolák kulcselemének.

3. Big Picture Learning, Providence, Rhode Island. Az iskola a való világban

medium_3_0.jpg

A „lásd az egészet” (Big Picture Learning) modell ledönti a falakat az oktatás és a való élet között. Az ilyen iskolában a gyerekek már általános iskolás koruktól lehetőséget kapnak kreativitásuk, szenvedélyük kibontakoztatásában. Ez a lehetőség pedig egy mentor személyében valósul meg, aki a tanuló vágyott szakmáját űzi. Ebben a kapcsolatban a tanulók olyan feladatokat végezhetnek, amik érdeklik őket és amiben szakembernek is szüksége van segítségre, legyen az üzletkötés, autójavítás vagy akár a jog lapozgatása.

Rodney Davis, a Big Picture kommunikációs vezetője a program legfontosabb elemének azt tartja, hogy a gyerekek az igazi életben tanulhatnak. A rendszert mára 55 amerikai iskola vezette be.

4. Egalia Óvoda, Stockholm, Svédország. Az iskola nemek nélkül

medium_4.jpg

Ez a svéd rendszer a diákok közötti teljes egyenjogúságon alapul. A modellben száműzik azokat a szavakat, kifejezéseket, amik a nemről szólnak, ezáltal igyekeznek a gyerekeket egyenlőségre nevelni. Így például nem mondják, hogy „a kisfiú” vagy „a kislány”, hanem mindig a gyerek nevét használják, vagy többes számban „őkként” szólítanak meg mindenkit, a diszkrimináció így labdába sem rúghat.

Lotta Rajalin igazgató hozzáteszi, nem csak a nemi megkülönböztetés megállításáért küzdenek, hanem a vallás, kor, osztály, szexuális orientáció, fogyatékosság alapján történő kategorizációt is elutasítják. Az ehhez igazodó kommunikáció pedig a mindennapjaik részét képezik, sőt a szülők felé is alkalmazzák a szabályokat.

A gyerekek így a másik tettei alapján alkotnak véleményt, nem pedig sztereotípiák nyomán.

5. AltSchool, San Francisco, California. Az iskola a Szilícium-völgyben

medium_5.jpg

Az AltSchool mérföldkövekkel a hagyományos oktatási rendszer előtt jár, a módszerük középpontjában pedig a rugalmas gondolkodás és a technológiai készségek elsajátítása áll.

A gyerekek itt a mindennapi tárgyakat áramkörökké alakítják és 3D modellezéssel építenek babaházakat. A jövő számukra egy biztonságot jelentő fogalom, melynek innovációira örömmel tekintenek.

Az igazgató, Max Ventilla szerint az iskola sokkal többet jelent, mint tények átadását. Szerinte a problémamegoldást, szociális-emocionális nevelést, gyerekközpontúságot kellene hangsúlyozni az oktatásban. Az AltSchool egyre növekszik, a 4-14 éves gyerekek számára kitalált iskolatípus mára több intézményt is nyitott az Egyesült Államokban.

6. Sra Pou Hivatásra Épülő Iskola, Sra Pou falu, Kambodzsa. Az iskola a közösségért

medium_6.jpg

A finn építészek által tervezett iskolát a helyi közösség építette, a helyi közösség részére. Itt a cél nem más, mint a szimpatikus foglalkozás kamatoztatásának megtanulása a faluban.

Az ide járó családok teljes függetlenséget élveznek. Azt tanulják meg, hogyan érdemes bevételeiket és kiadásaikat kezelni, hogyan árazzák termékeiket, szolgáltatásaikat, melyeket egymás között árusítanak.

Maga az épület, amikor épp nem iskolaként funkcionál, faluházként működik, ahol a közösség demokratikus döntéseket hozhat.

7. P-TECH Középiskola, Brooklyn, New York. Az iskola, ami összeköt az egyetemmel

medium_7.jpg

A P-TECH 2011-ben indult el az IBM jóvoltából, azzal a céllal, hogy a hagyományos négy éves középiskola megreformálásával bejutást biztosítson az egyetemekre.

A P-TECH hat éves iskola, amely a tudományos oktatáson alapul és az ötödik-hatodik évben egy new york-i műszaki egyetemmel együttműködve tanít. Az itt tanuló diákok számára egyenes az út az iskolapadból a diploma és a karrier felé.

8. Steve Jobs Iskola, Amszterdam, Hollandia. Az iskola, ami másképp gondolkodik

medium_8.jpg

A névadó is sugallja, hogy ez az iskola nem a hagyományos tudásmegosztást hirdeti, a gyerekek itt a saját tempójukban haladnak. Minden gyerek egy egyedi fejlődési tervvel indul, amit hat hetente együtt újít meg maga a tanuló, a szülei és a coach (ebben az iskolában nem használják a tanár szót). Ez a terv képezi aztán a tanulás alapját, a gyerek személyre szabott feladatok és kihívások közül választhat szabadon a fejlődés érdekében.

4-től 12. osztályig tanulhatnak itt a gyerekek, akiknek saját iPad-et biztosít az iskola, számos tanulást segítő alkalmazással. Mindenki magának tervezi meg tanulási rendjét, mindenki a saját tempójában halad, így senkivel sem lehet kivételezni.

9. Brightworks School, San Francisco, California. Az iskola, ami veszélyesen tanít

medium_9.jpg

A 2011-ben indult Brightworks iskola összegyűjtötte azokat a dolgokat, amikre a szülők rendszerint azt mondják, hogy nem szabad csinálni és egy egész oktatási rendszert épített rá. Itt a gyerekek koszosak lesznek, a tűzzel játszanak, szétszedik a háztartási gépeket és művészeti projektekben vehetnek részt. Mindezt egy napon belül!

Az iskola egy nagy raktárban lett kialakítva, ahol a gyerekek kiélhetik minden kreativitásukat, fejleszthetik egyéni készségeiket. Az itt tanuló gyerekek építően állnak majd az élet adta problémákhoz, képesek lesznek a legnehezebb kihívásokat is kreatívan megoldani és a társadalom aktív polgáraivá válnak.

10. Carpe Diem Schools, Aiken, Ohio. Az iskola, ami irodaként működik

medium_10.jpg

A Carpe Diem iskola inkább egy irodára hasonlít, mintsem szokványos tantermekre. A fő teremben, az úgynevezett tanuló központban 300 fülkét rendeztek be, minden diáknak egyet-egyet. Az oktatás itt személyre szabott és a személyes fülkékben elhelyezett egyéni számítógépeken át valósul meg.

A rendszer sikerességét bizonyítja, hogy az itt tanuló diákok már több éve felülteljesítik az állami iskolákat a felmérések szerint: az egyik intézmény például egy év alatt képes volt azt az olvasási szintet elérni a gyerekeknél, ami más iskolákban három évig tart.

Dr. Robert Sommers, az iskola vezetője szerint minden diák más és más, ezért az jelenti a sikert, ha az oktatásuk egyéni szükségleteikhez alkalmazkodik.

11. Innova Schools, Peru. Az iskola, amit világklasszis tervezők hoztak létre

medium_11.jpg

Az Innova iskolák a tanítás több módszerét ötvözik: megtalálható itt a technológián alapuló online oktatás, az irányított óratartás, a csapatmunka. Mindez moduláris formában, a régió követelményeihez alkalmazkodva valósul meg.

Az itt tanuló diákok napjainak fele az online térben zajlik, ahol irányított oktatásban vesznek részt, a nap másik felében pedig hagyományosabb módszerekkel tanulnak.

12. Blue School, New York, New York. Az iskola, ami összeköti az együttérzést és a kreativitást

medium_12.jpg

Ezek az iskolák egy játszócsoportból nőtték ki magukat, céljuk pedig az oktatás hiányosságainak megoldása a móka és a kíváncsiság beépítésével.

Az általános iskolás korú gyerekek itt ötleteket gyártanak az újrahasznosításra, a városuk 3D-s modelljét készítik el és megjavítják saját eszközeiket. Ezáltal közelebb kerülnek olyan mindennapi problémákhoz, amelyekről más iskolában talán szó sem esik. Szociális és intellektuális készségeket tanulnak meg, amelyek képessé teszik őket az alkalmazkodásra a mai gyorsan változó világban.

13. Samaschool, San Francisco, California. Az iskola, ami szerint sosincs késő

medium_13.jpg

Egyre nehezebb megfelelni a munkaerő piaci elvárásoknak, főleg a szegényebb rétegekben. A Samaschool éppen ezeken a nehézségeken igyekszik könnyíteni, ugyanis felnőttképzésében számítógépes és vállalkozói készségeket oktat, amelyek elengedhetetlenek a mai, modern munkavállaláshoz. A képzések 10 hétig tartanak és akár online is elvégezhetőek.

Chris Weller, amerikai újságíró cikke

small_chw.jpg

Eredeti cikk: The 13 most innovative schools in the world (2015. 10. 05.)

A cikk magyar változatát  Modern Iskola gyakornoka, Szűcs-Nagy Dorina készítette.

A fordító bemutatkozása: Szűcs-Nagy Dorina vagyok, harmadéves  hallgató a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem pszichológia szakán. Iskolapszichológus szeretnék lenni. Tanulmányaim mellett a Modern Iskolán keresztül igyekszem megosztani pszichológiai tudásom és begyűjteni a pedagógusi tapasztalatokat.

Forrás: www.techinsider.io

Dorina korábban fordított cikkei itt olvashatók a Modern Iskola honlapján.

Előző cikkVasárnap zár a Titokzatos szavanna kiállítás
Következő cikkInterjú Képes Gáborral, a MaNDA főosztályvezetőjével (x)