Kezdőlap hírmozaik

    „Így tanulunk mi!” címmel konferenciát rendezett az OFI, ahol elérhetővé vált a Nemzeti Köznevelési Portál

    Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) és a Microsoft Magyarország szakkiállítást és konferenciát rendezett a Modern Iskola közreműködésével 2015. október 20–21-én Budapesten. Az OFI beszámolója(A Modern Iskola beszámolója a hamarosan megjelenő nyomtatott számban és ezen a felületen is hamarosan elérhető lesz, fotókkal! S szerk.) A rendezvény egyúttal a TÁMOP 3.1.15 kiemelt projekt záróeseménye is, és második napján vált elérhetővé a Nemzeti Köznevelési Portál.

    A kétnapos rendezvény középpontjában a köznevelés digitális megújításának lehetőségei és az innovatív pedagógusok támogatása álltak: a szakkiállításon számos hazai fejlesztést és jó gyakorlatot ismerhettek meg a látogatók, a konferencián pedig előadásokat hallgathattak meg a TÁMOP 3.1.15 projekt pedagógiai fejlesztéseinek eredményeiről és digitális technológia alkalmazásáról a köznevelésben – elsősorban a Nemzeti Köznevelési Portál funkcióiról, működéséről.

    Az első napot Dr. Kaposi József nyitotta meg, aki előadásában a TÁMOP 3.1.15-14-2014-0001 Köznevelési reformok operatív megvalósítása című kiemelt projekt keretében megvalósított tartalmi és módszertani fejlesztéseket mutatta be. Mint mondta, a projekt azzal a céllal indult, hogy a pedagógusok tanulását, módszertani felkészültségét támogató korszerű tudásmenedzsment-rendszert fejlesszen, a pedagógusok innovációs hajlandóságát ösztönözze, valamint a Nemzeti alaptanterv kiemelt fejlesztési területeihez kapcsolódó oktatási innovációkat hozzon létre, próbáljon ki. A kiemelt projekt keretében fejlesztett online tudásmenedzsment-rendszer lehetővé teszi az egyes pedagógusok, iskolák jó gyakorlatainak, innovációinak sokrétű megosztását, továbbá a kulturális intézmények által létrehozott, tanulást-tanítást segítő tartalmak, eszközök elérését: ezzel is támogatva a pedagógusok szakmai együttműködését.

    Cikk folytatása, az előadásokon elhangzott prezentációk és fotók ld. itt. 

    Forrás: ofi.hu

     

    Előző cikkMegújuló támogatási lehetőségek a pedagógusok előmeneteli rendszerében
    Következő cikkVasárnap zár a Titokzatos szavanna kiállítás