A tanórára való felkészülés, a tervezési, lebonyolítási feladatok mellett egyre kevesebb idő marad az értékelésre – kezdi bevezetőjét a cikket fordító Kaufmann Péter, középiskolai tanár.
„- A legtöbb pedagógus örül, ha felelések, vagy írásbeli dolgozatok során képes elegendő osztályzatot adni a magas létszámú osztályok minden tanulójának. A túlterhelés, a diákok és a pedagógusok magas óraszámai miatt az egyik legfontosabb tevékenység szorul háttérbe: az értékelés.
Többen – köztük én is – állítjuk, hogy egy ötfokozatú skálán kifejezni a diákok érdeklődését, fejlődési ütemét, a hozzáadott értéket, az egymás közti különbséget, a hozott értéket és a számos készségbeli erősséget, hátrányt, lehetetlen. Ennek ellenére a jelenlegi oktatási környezet ezt várja. Illetve, ezt várja?
Annak érdekében, hogy a diák megfelelő visszajelzést kapjon az elvégzett, vagy adott esetben az el nem végzett munkáról, nem kell feltétlenül osztályzásról beszélni. Lehetőség van arra, hogy rangsoroljuk az egyes feladatokat, azok súlyának mértékében. Mindannyian ezt tesszük, amikor piros pontokról, kis ötösökről, matricákról, cukorkáról, miegymásról beszélünk. A módszer talán nem is fontos, hanem a módszer mögött megrejlő szándék, miszerint a diákot ösztönözni szeretnénk a fejlődésre úgy, hogy számára is egyértelműek legyenek a szándékaink, elvárásaink és a kitűzött célok.
Véleményem szerint a legfontosabb a közösen elfogadott és egyeztetett elvárások kialakítása, hogy a tanuló tisztába legyen azzal, mit miért teszünk, illetve várunk el tőle és azért, vagy annak hiányáért milyen jutalom, büntetés, plusz munka, stb. jár. Ha a kijelölt cél és út közös, akkor, ha egyet nem is ért vele, ellenszegülni, szembemenni, a munkát megakadályozni biztosan nem fogja.
Számos módja van az egyes tevékenységek értékelésének, illetve a visszajelzésre az elvégzett munkával kapcsolatban. Ben Johnson az alábbi cikkében egy általa hatékonynak talált, motiváló és kreatív módszert mutat be ezzel kapcsolatban. Bár az oktatási tevékenység és a tanórák felépítése is eltér a magyar oktatási modelltől, az általa bemutatott rendszer teljes mértékben adaptálható. Érdemes a megfontolásra.
Az Edutopia.org oldalon egy rövid cikk olvasható néhány bevált módszerrel, ami a diákok értékelését segítheti. Ehhez kapcsolódik, hogy nemrég az Facebook-on elérhető Online Tanári Szobában mutattak be kreatív pecséteket, amikkel a gyerkekeket jutalmazzák. (ld. fotónk!) Ezért is gondoltuk, hogy ez a cikk aktuális lesz, és most a téli szünetben tanulmányozi tudják. Várjuk kérdéseiket, észrevételeiket! A szerk.
Az osztályzás és értékelés kreatív módjai
A tanárok keményen fáradoznak azon, hogy a lehetőségeik szerinti legtöbb visszajelzést adják diákjaik munkájával kapcsolatban. Sajnálatos módon azonban korlátozott idő áll rendelkezésre a dolgozatok értékelésére, a feljegyzések készítésére és a diákok ösztönzésére. Például nem ritka, hogy amíg a tanár névsort olvas és előkészíti a tanórát, a diákok bemelegítő, ráhangoló feladatokat, „kiegészítő tevékenységeket”[1], illetve egyéb tanórát megelőző előkészítő munkát végeznek.Madeline Hunter „sponge tevékenységnek” nevezi az olyan tevékenységeket, amely az egyéként elvesztegetésre ítélt értékes időt hasznos feladatokkal töltik ki.
Amikor megkezdtem pedagógusi pályámat spanyol tanárként, hamar észrevettem, hogy a diákok abbahagyják a kiegészítő tevékenységekkel való foglalkozást, amint kiderül számukra, hogy azok ritkán kerülnek értékelésre. Az első reakcióm az volt, hogy elkezdtem osztályozni ezeket a feladatokat is. Egyre kevésbé volt kedvem kimondani a mágikus „adjátok be a feladatlapokat” mondatot, ahogy növekedtek az osztályoznivaló kupacaim. Ha ezt a nem kevés javításra való munkát hozzáadom az alapból is osztályzásra váró kupachoz eredményként megkapom az időszakos visszajelzés kötelességének ijesztő nyűgét.
Egymás értékelése
Kreatív tanárként és remek mentorok birtokában hamar rájöttem, hogy időt spórolhatok, ha kicseréltetem a diákok között a feladatlapokat és ők értékelik egymás munkáját, azonban néhányan hamar átvették a „kéz kezet mos” alapelvet, mellyel megkerülték az értékelési rendszeremet. „Megoldom…”, gondoltam. „Akkor mindenki piros ceruzával kell, hogy javítsa a másik munkáját!”
A csalás potenciális lehetősége megszűnt, azonban feladataim bővültek, mivel a harminc piros ceruza hegyességéről nekem kellett gondoskodnom. Ezen felül a valós tanulási folyamattól is időt vett el, és emlékszem mennyire frusztráló volt néhány nap, amikor nem sikerült elérni az aznapra szánt tanórai célokat, mert úgy tűnt a bemelegítő feladatokkal elmegy az egész rendelkezésre álló idő.
Megtanultam azt is, hogy a fegyelmezési céllal elhagyott bemelegítő feladatok sem mindig bizonyulnak bölcs megoldásnak és a diákoknak szüksége van a ráhangolódásra. Minden alkalommal, amikor az időspórolás érdekében elhagytam a bemelegítő feladatokat, az osztály kevésbé volt produktív, a többlet idő ellenére is.
A megértés ellenőrzése
A problémára a legjobb megoldás a munkaközösség-vezetőm egyik javaslatából ered, akit megkerestem a problémával. Azt tanácsolta, hogy járjak körbe és értékeljem a diákok teljesítményét, amíg ők csinálják a bemelegítő feladatokat. Kipróbáltam és rájöttem, hogy sokkal hatékonyabb visszajelzést tudok így adni, kevesebb idő alatt, és még a papírkupacok sem halmozódnak az asztalomon.
Amíg körbesétáltam az osztályteremben, gyorsan át tudtam nézni az elkészített házi feladatokat és képet kaptam a diákok feladatértési és megoldási képességéről, szintjéről. Ezután leosztályoztam a munkájukat és rögzítettem azokat a naplóban.
Azoknak, akik sikertelenül, de megpróbáltak, vagy meg sem próbáltak házi feladatot írni rész-jegyet adtam és egyeztetni is tudtam velük az okokról (és feljegyezni a házi feladat hiányt). A munkák ellenőrzésekor lehetőségem volt segítő megjegyzésekkel és hibajavítással hozzájárulni a tanulási folyamathoz. Nagyjából öt perc kellet az egész osztály munkájának értékeléséhez és már kezdhettem is tanóra érdemi részét.
A bélyegző hatékonysága
Később megismerkedtem a mágikus mosolygós arcos bélyegnyomóval. Komolyan, nem viccelek. Úgy gondoltam, hogy megtehetem ugyanazt a bemelegítő feladatoknál, amit a házi feladat ellenőrzésénél. A névsorolvasás és a bemelegítő feladatok elvégzése után körbejártam az osztályteremben és megnéztem minden diák tevékenységnaplóját. Ha a diák minőségi munkát végzett, kapott egy mosolygós arcos pecsétet. Amennyiben a munka nem volt megfelelő, megfordítottam a bélyegzőt és ismételten átbeszéltem az elvárásokat a diákkal, hogy tudja, mi kell ahhoz, hogy a grimaszból mosoly legyen.
(A kép forrása a Facebook Online Tanári Szoba és Pesten hallottam című zárt csoportjai. Az eddigi információk szerint Halász Gábor tanár használta. A pedagógusok szerint többféle bélyegző is kapható készen, amit az értékeléshez használni lehet, és lehet készíttetni is. A szerk.)
A hét végén, a heti teszteredményekhez hasonlóan, rögzítettem a tevékenységnaplójuk egyhetes mosolygós arc mennyiségéből eredő eredményt. Először nem gondoltam, hogy a diákok reagálni fognak, de nem is tévedhettem volna nagyobbat. A diákok a lehető leggyorsabban befejezték a feladatokat, csak hogy megkaphassák a pecsétet, és ha véletlenül kihagytam őket az ellenőrzésből, ragaszkodtak hozzá, hogy visszamenjek és a megfelelő pecsétet a naplójukba nyomjam. Ugyanezt a módszert kipróbáltam felső tagozaton és középiskolában is, és az eredmény ugyanaz volt: imádták.
A bélyegzőnek más idő- és energiaspórolási haszna is van. Ugyanettől a munkaközösség-vezetőtől tanultam egy egyszerű plusz pontot adó rendszert, amihez öntapadós jegyzettömbre van szükség. A magas színvonalú, kiváló munkát végző, instrukciót megfelelően követő, önként jelentkező, vagy lelkes diákoknak kis, mosolygós arcos lepecsételt öntapadós papírt adok.
A kis papírt a diák a dolgozatoknál plusz egy pontra válthatja be. Ez remekül bevált. Nem kell már külön feljegyzést készítenem a plusz pontokról és a diákok imádják. Időnként arra ösztönöztem a diákokat, hogy váltsák be a plusz pontjaikat iskolai felszerelésekre, vagy kisebb ajándéktárgyakra, hogy ne tudják tömegesen felhasználni azokat egy-egy dolgozatnál.
A pályakezdő tanárok kifejezetten szeretnének hatékony és időszakos visszajelzéseket adni diákjaik számára, de hamarosan idő- és energiaforrásaik korlátaiba ütköznek. A diákoknak szükségük van visszajelzésre; számomra és a diákok számára is a fejlődés azonnali bizonyítékát jelentette a bélyegző használata. Ön hogyan spórol időt és energiát miközben hatékony visszajelzést nyújt diákjainak?
A cikk forrása: Az Edutopia.org portálon jelent meg, 2015. november 24-én.
Ben Johnson, pedagógus cikke. A szerző profilja itt érhető el.
A fordító bemutatkozása
Kaufmann Péter
2004 óta dolgozom a köznevelésben, amely időszak alatt igyekeztem minél több szerepet ellátni, az oktatás minél több szegmensébe belelátni. Tekintettel arra, hogy szeretem átlátni a dolgokat, igyekeztem olyan feladatokat vállalni, ahol rálátásom lehetett az intézmény belső ügyeire. Nem mondhatom, hogy könnyű volt a felmerülő akadályokat leküzdenem, akár szaktanárként vagy osztályfőnökként az osztályteremben, akár a minőségbiztosítási csoport tagjaként a kollégák soraiban, akár munkaközösség-vezetőként, de minden nehézséghez konstruktívan álltam hozzá. Mindig igyekeztem nem „elszenvedőként”, hanem konstruktív alakítóként részt venni az eseményekben, melynek köszönhetően rengeteget tanulhattam kollégáimtól.
