Kezdőlap jó példák

Európai Nyelvi Díj- ki nyert és ki pályázhat?

.A nyelvtanulás nemcsak célja, hanem eszköze is annak a francia nyelvi tábornak, amelyet 2008 óta minden évben megszerveznek a 6. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói számára. Az iskolai kereteken kívül, számos tudományterület bevonásával, élménypedagógiai módszerekkel fejlesztik a diákok nyelvtudását a pedagógusok, akik munkájuk elismeréseképp január 22-én vehették át az Európai Nyelvi Díjat.Február 26- ig lehet pályázni erre a díjra a Tempus Közalapítványnál

Lotfi Éva a táborok egyik szervezője elmondta: a gyerekek számára nagyon motiváló, ha az iskola falain kívül, olyan tevékenységek közben tanulhatnak, ahol a nyelv használata természetes. Így nem csak a francia nyelvű kommunikációjuk és szókincsük fejlődik, hanem a személyiségükre, a szociális készségeikre és a csoportmunkára való hajlandóságukra is pozitív hatással vannak a tematikus műhelyek.

A francia nyelvi táborokban évente 180-200 diák vesz részt. Előre meghatározott tematikát dolgoznak fel (mint a divat, a gasztronómia vagy az ünnepek), de ezen túl valós helyzetek, problémák megvitatására, megoldására is van mód. Így számos területen fejlődhetnek a különböző korú és nyelvtudású diákok, akik több oldalról ismerhetik meg egymást – és ezzel együtt a saját képességeiket is.
A gyerekek az együtt töltött három nap alatt filmet forgatnak, kiállítást tartanak és előadásokat hoznak létre, amelyeknek célja a frankofón kultúra megismerése mellett a sokszínűség és a tolerancia iránti érzékenyítés is.

Az Európai Nyelvi Díjat január 22-én, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon vehették át a tábor szervezői. A rendezvényen Tordai Péter, a díjat adományozó Tempus Közalapítvány igazgatója elmondta: az Európai Bizottság 1998-ban indította el a kezdeményezést, amelynek célja az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, kreatív és példaértékű nyelvtanítási módszerek elismerése. Azóta Európa-szerte több mint hétszáz intézmény vehetett át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő eredményeiért Európai Nyelvi Díjat.

Magyar projektek először 2002-ben pályázhattak, és a lehető legkülönfélébb témájú nyelvtanítási módszerek részesülhettek az elismerésben: egészségügyben dolgozók számára kifejlesztett jelnyelvi kurzus, jogi szaknyelvi képzés, és a hazánkban tanuló külföldi diákoknak magyart mint idegen nyelvet oktató projekt is megkaphatta már a díjat.

Pályázni idén is lehet, a beadási határidő 2016. február 26. Részletes információk a Tempus Közalapítvány honlapján találhatók: www.tka.hu > Pályázatok > Erasmus+ > Európai Nyelvi Díj

 

Előző cikkTanítás az ikt eszközök korában…
Következő cikkGyarmathy Éva „nem a gyerekkel van baj..”-tehetseg.hu