Az anyanyelv nemzetközi napjának megünneplése még nem sok iskolában elterjedt. A kiskunhalasi Bibó István Gimnázium remek jó gyakorlatot mutat be erre (is).
„A magyar nyelvet jelenleg 14-15 millió ember tekinti anyanyelvének. Az uráli nyelvcsaládhoz tartozó magyar nyelv a 11. századtól jelenik meg írásban is, Magyarországon pedig 1844-től vált hivatalos nyelvvé.” (Az idézet és az animált .gif forrása:Európai Parlament Tájékoztatási Irodája)
A Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium (mint az országos szövegértési verseny szervezője is) különös hangsúlyt fektet az anyanyelv ápolására.
Február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja, ennek kapcsán készítette tanulóinknak Veszelszkiné Huszárik Ildikó (a sajátságosan „bibós” kérdéseket is tartalmazó) nyelvi tudást bővítő kérdőívet, amelynek megválaszolásával a diákok nemcsak hasznos tudásra tesznek szert a közvetlen környezetükről, hanem válaszkeresés közben az internet (szöveg)világában is magabiztosan igazodnak el.
Fontos, hogy a tanulók bármilyen szöveggel találkoznakis, tudják azt megközelíteni, megtanulják ezeket (meg)érteni, az olvasás alapvető metódusát az értés metódusával párosítani. Fontos, hogy a tanulók megértsék, hogy a szövegértés nem csupán a szöveg értése, hanem magában foglalja elsősorban az anyanyelvi, ugyanakkor az idegen nyelvi, a digitális tudást, az önálló tanulást, a kezdeményezőképességet, a szociális és az esztétikai tudatosságot is.
Erre az anyanyelvi, esztétikai tudatosságra hívjuk fel a figyelmüket, amikor gyakoroljuk a hangos, mások előtti, nem céltalan, témához kötött szóbeliséget – ami szövegértési versenyünk egyik fontos része is –, amely során a tanulók szembesülnek olyan akár hétköznapi, ám nem mindennapi helyzetekkel, mint idegenek előtti megszólalás vagy maga az egészséges versenyhelyzet.
Az anyanyelv ápolása nem merül és nem is meríthető ki a hagyományos módszerek és a magyar nyelvi óra keretein belül.
Az adott foglalkozás, melyben a magyar nyelv egy szegmensének, a nyelvcsoportoknak a megismerése volt a cél, azt példázza, hogyan lehet az anyanyelvi és az idegen nyelvi tudást együtt alkalmazva hasznosítani.
A latin nyelvet tanuló (nem kezdő) csoportot kevertük össze más (neolatint tanuló) diákokkal, így létrehozva egy vegyes, kevert csoportot. Megnézettünk egy videót, ahol latin nyelvű szöveg hangzott el, majd ehhez adtunk egy feladatlapot, amit meg kellett oldaniuk, melynek külön érdekessége, hogy a tanulók olyan kétfős csoportokban dolgoztak, amelybe egy latin és egy olasz nyelvet tanuló került (angoltanári és magyartanári figyelemmel), így közös, együttműködő, speciális „multikulturális” feladatmegoldás történt. Az (élő) olasz nyelvet tanuló latin szöveget értelmezett egy latin (holt) nyelvet tanuló segítségével, mindezt a nyelvi, nyelvcsoporti sajátságok feltérképezésével.
A foglalkozás második felében a szövegértési feladatok megoldásának megbeszélésével, illetve a közös munka megélésének folyamatával foglalkoztunk, ahol megbeszéltük, mennyiben nehezítette, illetve mennyiben könnyítette munkájukat a multikulturálisság, milyen nehézségekkel szembesültek és milyen egymástól kapott segítséggel jutottak el a megoldáshoz.
A hangzó szöveg a családfogalmakkal volt kapcsolatos, így a latint tanulók és az olaszosok két különböző csoportba váltak szét, ahol ugyanazt a szöveget kellett megírniuk, majd felolvasniuk.
Érdekes élmény volt mindannyiu(n)k számára a nyelvi korlátokat leküzdve a szöveg értésében segíteni egymást, illetve az olasz nyelvet tanulóknak szembesülni a nyelvcsalád nyelvi (hangzó és grammatikai) sajátosságaival, illetve nyelvcsaládon belüli különbözőségeivel (hiszen a latin nyelv oldaláról megközelített a téma).
A résztvevők valamennyiére vonatkoztatható, hogy a szövegértés más aspektusa is megnyílt számukra, hogy egymásra figyelő, többszörös nyelvi korlátot leküzdő, jól együttműködő hangzó szöveghez kapcsolódó szövegértő munkát tapasztalhattak meg Egyértelművé vált a tantárgyköziség jelenvalósága és hasznossága.
Az utolsó egységében a leggyakoribb verslábak megtanulása volt a cél, melynek sajátossága, hogy ritmikájukat felhasználva, dallamosan, figyelve a hosszú, illetve rövid szótagokra, azoknak megfelelően csoportban, egyszerre (kórusszerűen, előmondó segítségével) ejtettük a verslábak neveinek szótagjait:
dactilus: – υ υ
daaaaaaaaaaaaaaac-ti-lus
iambus: υ –
iam-buuuuuuuuuuuuuuus
stb.
Így a hangzáshoz kapcsolódott a verslábak metrumának memorizálása, tulajdonképpen létrehoztunk egy sajátságos „jinglebell”-t, (amikor a dallam előhívja a szöveget), sőt hozzákapcsoltuk az idegen nyelvi és az anyanyelvi, valamint az irodalomelméleti tudást is.
Végül mindenkinek ki kellett találnia egy olyan saját magára jellemző magyar fantázianevet, amelyik egy dactilusból és egy jambusból állt.
Gimnáziumunk jelmondata: Exempla docent! (A példák tanítanak!). Ez a szellemiség vezérelt minket, amikor a tantestület úgy döntött, jótékonyság céljából szavakat árverezünk (Mennyit ér a tanár szava?címmel).
Mindenki kapott egy A6-os méretű lapot, ráír(hat)tunk egy-egy általunk választott szót (a saját szavunkat), és egy közösségi oldalra feltöltve áruba bocsátottuk őket; lehetett értük gyümölcsöt (narancsot, mandarint, almát) és szaloncukrot ajánlani. Mert a szó tett.
Január 22-én a magyar kultúra napján szintén a szavaké volt a főszerep a Bibó-gimnáziumban. Nemcsak azért, mert „együtt szavalt a nemzet” , hanem azért is, mert aulabeli eseményünk volt a Van szavunk… is. Tanulóink (vendégtanulóink is) „felcsipeszelhették” az előre odakészített lapokra kézzel írt saját (aznapi kedvenc) szavukat. Így a nemzetközivé bővült csipeszgalériánkban magyar szavak mellett angol, spanyol, portugál és thai kifejezések is megjelentek.
A szavak felhasználásával készített egy diákunk országosan elismert animációt a biztonságos internetezés témájában.
A Petőfi Irodalmi Múzeumba tett kirándulás eredménye (és egy országos második bibós hely) a„Maradni szégyen, veszni borzalom” – Magyar írók az első világháborúban című kiállításához összeállított film. Diákjaink kutattak a kiállítás részleteiben, mesélteka kiállított tárgyakhoz való személyes kötődéseikről, majd készítettek magukról olyan szelfiket, amelyeken látszottak a számukra fontos műtárgyak és installációk is. Az összegyűlt képekből szerkesztettek – zenés, képaláírásos – tárlatvezető filmet .
A szavak ereje mutatkozott meg azokban a feladatmegoldásokban is, amelyek az Ady-életmű tanításakor készültek.
A tanulókat arra kértem, hogy válasszanak maguknak egy olyan Ady-verset, amelyből ki tudnak emelni egy (vezér)motívumot, ezt plakátszerűen egy lapon kizárólag természetes alapanyagok felhasználásával (napraforgómag, rizs, szárított levél, bab, borsó, stb.) ábrázolniuk kellett, majd a már kész képhez hozzáilleszteniük egy idézetet a költeményből. Vagyis egyetlen szóból kiindulva készítettek képet, majd az elkészült képhez illesztettek egy szövegdarabkát: létrejött a szöveg-kép-szöveg egysége.
Az én menyasszonyom
Párisban járt az Ősz
Nagy az én bűnöm
A fekete zongora
