Kezdőlap Digitális eszközök

Segítenek a tanárszerep újragondolásában – Microsoft az oktatásban, interjú Merényi Ádámmal

Interjú Merényi Ádámmal, a Microsoft Oktatási üzletágának vezetőjével, aki bemutatja a pedagógusok számára elérhető ingyenes technológiai és oktatási erőforrásokat, a cég fejlesztéseit és a pedagógusok számára fontos új környezetet, ahol a tanulás számos kihívást tartogat. Hogyan lehet minderre felkészülni és hova és mikor érdemes fordulni támogatásért, tudásért?

Merényi Ádám Fotó: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
Merényi Ádám
Fotó: Új Köznevelés

Ön a Microsoft Oktatási üzletágának vezetője. Találkozhattak Önnel a pedagógusok a konferenciákon, részt vesz a képzések megszervezésében, segíti a pedagógusokat, hogy megismerkedjenek a korszerű informatikai eszközökkel, versenyeket szervez. Mit jelent még ez a feladatköre, hogyan kerül kapcsolatba iskolákkal, tanárokkal?

M.Á: – Diákkorom óta vonzódtam a tanári pályához, és volt is szerencsém pár évet tanítani. Megtapasztalhattam annak a pillanatnak a nagyszerűségét, amikor sikerült valamit megértetnem a diákjaimmal. Azóta persze sokat változott a világ, a lexikális ismeretek mellett előtérbe kerültek a 21. századi készségek, a tudásépítés, a csapatmunka, az önreflexió és a technológia használata. A mostani munkámban az a csodálatos, hogy pedagógusok ezreivel dolgozhatunk együtt. A Microsoft Innovatív Pedagógus Program képzésein például eddig közel tízezer pedagógus vett részt. A program a mindennapi tanításra épül, sok százezer tanár tapasztalatát egyesíti, és azonnal hasznosítható gyakorlatokkal gazdagítja a pedagógusok módszertani repertoárját.

Nem mindegy, hogy a gyermekeink milyen tanulási környezetben nőnek fel, hiszen ez alapvetően befolyásolja majd az elhelyezkedési esélyeiket. Mi, a Microsoftnál úgy gondoljuk, hogy már az általános iskola alsó tagozatában érdemes a gyerekeket megismertetni a kódolással, főként a kislányokat, hogy ne álljanak az útjukba sztereotípiák.

merenyiadamsajat
Merényi Ádám – saját fotógyűjteményéből

2014 decembere óta a közoktatásban tanuló diákok, tavaly november óta pedig a pedagógusok is ingyenesek elérhetik a Microsoft Office 365 programot, akár 5 gépre és mobil-eszközre is, a kormánnyal kötött Microsoft Tisztaszoftver Program kibővítésének köszönhetően. Mik a tapasztalataik, hogyan használják a pedagógusok a programokat és mire van még szükségük e téren?

M.Á: – Igen, ez egy sok milliárd forint értékű felajánlás volt a Microsoft részéről. Fontos volna, hogy minél több tanár és diák tudjon erről a lehetőségről. Elképesztően sokan vették már igénybe, legsikeresebb programjaink egyike, de még mindig van mód a növekedésre, hiszen összesen 1,3 millió jogosult diák van. A programokat a diákok mellett november óta egyre több pedagógus is használja nem csak az adminisztrációra, hanem órai munkára is. Excelben ábrázolnak függvényeket, Publisherben csinálnak elképzelt újságot az ókori Rómáról, vagy névjegykártyát terveznek híres történelmi személyiségeknek.

A szoftverek még többet érnek,  ha a felhasználók megismerik az alkalmazási lehetőségeiket. A Microsoft Innovatív Pedagógus Program ezt szolgálja. Az ingyenes, internetes képzésen programokat lehet kipróbálni, tananyagokat, előadásokat kapnak a résztvevők, pedagógusként feltett kérdéseikre szakszerű és gyakorlatias válaszokat kaphatnak. Ez a program tavaly 500 fővel zajlott, idén hogy képzeljük el a folytatást?

M.Á.: – Már zajlik is a folytatása. Egy pár fős elitcsapattal napi szinten dolgozunk együtt. Ők segítenek az 50 fős Microsoft Expert Educator programban résztvevő tanárok képzésében. Ez egy nemzetközi program, javarészt angol nyelvű előadásokkal. A következő kör a 600 fős Microsoft Innovatív Tanár programban résztvevő pedagógusok köre. Ők magyar nyelvű képzéseket, óravázlatokat, tippeket, trükköket kapnak a programban. Eközben Modern Iskola és a Tanárblog segítségével tízezreknek igyekszünk segíteni az infokommunikációs eszközök órai felhasználásában.

merenyiigytanmi2
A képen a Microsoft és az Ofi által közösen szervezett konferencián, az ún. „kedvencek” kiválasztása közben, innovatív tanárok és diákok közös projektjeit megfigyelve. A képen balról jobbra: az innovatív tanár -diák projekt kiskunhalasi résztvevői, Horváth Ádám, IVSZ, Merényi Ádám, Microsoft és Somoskői Gábor, Modern Iskola. Készült 2015. október 21.

Az informatika világa kis túlzással már az alatt is változott, mióta mi elkezdtünk beszélgetni… A változásokat követni kell és fel kell ezekre készülni, ebben is segítenek a korszerű  ikt-eszközök. Ön milyen tendenciákat lát a közeljövőben, milyen technológiák, eszközök, programok fognak elterjedni, Milyen téren lesz változás a következő egy-két évben Ön szerint, mi az, ami ezek közül az oktatás világát is érintheti?

M.Á: – Vannak világszintű megatrendek az oktatás világában: ilyen a cégek és az oktatási intézmények jóval szorosabb együttműködése, az oktatás alapvető változása (lexikális tudás mellett a készségek fejlesztése); a tanári szerep átalakulása, és a technológia begyűrűzése az oktatás világába is. Itt már nem csak szemléltető eszközökről beszélünk, mint pl. az interaktív táblák, mert ha az új eszközöket használva a régi módszerekkel tanítunk tovább, a végeredmény nem lesz sokkal jobb. Olyan virtuális tanulási környezet kialakítására van szükség, ami támogatja a csoportmunkát, vagy a távoli bejelentkezést az órai munkába; olyan adatelemző rendszerre, ami támogatja az adatalapú döntéshozatalt, és olyan felhőalapú megoldásokra, amelyek költséghatékonyan szolgálják ki az időszakos csúcsterheléseket. Külön érdekes téma a kiterjesztett valóság, a HoloLens, ami szó szerinti és átvitt értelemben is új perspektívát adhat az oktatásban, és fontos lenne a kódolás beépülése is a tanórákba. (A Hololens linkjén egy alig két perces angol nyelvű videóban ismerkedhet meg ezzel a futurisztikus  kiterjesztett valóság technológiával.)Ezt támogatja a Microsoft legújabb oktatási eszköze, a Minecraft: Oktatási Kiadás és ezért népszerűsítjük minden évben a Kódolás Óráját is. A jövő trendjeihez tartozik továbbá a mobileszközök növekvő használata a tanulásban, és a videós visszajelzés, mely során a diák nem egy pirossal kétszer aláhúzott lapot kap vissza az érdemjeggyel, hanem egy videót, melyben az elektronikus dolgozatát a tanár hangosan javítja, karikáz és magyaráz. Ez utóbbihoz elengedhetetlen a Skype, amelynek világszerte már több százmillió felhasználója van.

Mission_PossibleNemvoltlehetetlen a Microsoft kalandpályánvégigmenni, remekül szórakoztak
Küldetés a Microsoft: Mission: Possible játékán

A 21. századi oktatást a Microsoft több jelzővel is jellemzi, a programok, képzések, szoftverek ezeket a tulajdonságokat fejlesztik: kreatív, ikt–t használó, kritikusan gondolkodó, közösen munkálkodó, tudatosan kommunikáló. Ön hogy látja a hazai pedagógusok készségeit e téren és hogyan segít ebben a Microsoft nekik? 

M.Á: – Létezik egy szakértői csapat: a Microsoft Innovatív Educator Expert-ek, vagyis innovatív pedagógusok közössége, akik élen járnak az iskolai IKT-használatban és az innovatív tanítási módszerek gyakorlati alkalmazásában. Velük rendszeresen megosztjuk azokat az újdonságokat és lehetőségeket, amelyek újabb és újabb segítséget jelentenek az iskolai jó gyakorlatokban. Ez a közösség egy ötvenfős csapatot jelent, amelynek tagjai különböző online és offline tréningeken, továbbképzéseken vehetnek részt és akik az egymás közötti – a Microsoft által is támogatott – tapasztalatcserének köszönhetően is terjesztik az innovatív megoldásokat. Az elit csapat tagjai saját tanári közösségeikben adják tovább a tapasztalataikat, erre szolgálnak az általuk kezdeményezett találkozók is – ilyen alkalom lesz például a március 19-i MIE Expert konferencia, amelyen pedagógusok közti tudásmegosztásra kerül sor az Expert-ek előadásain keresztül.

A szűkebb hazai közösségen túl a Microsoft központi, nemzetközi tanári közösségi oldalára (education.microsoft.com) pedagógusként bárki regisztrálhat és megismerkedhet a Microsoft oktatási megoldásaival, találkozhat virtuálisan kollégákkal, kérhet tanácsot, ötleteket bármely oktatási témában tantárgy- vagy technológia-specifikusan, illetve kereshet rengeteg óravázlat, jó gyakorlat között – ez tehát egy feneketlen kincsestár, aminek hamarosan hazai vonatkozású tartalmai is lesznek, és ezek frissítését folyamatossá tesszük.

osszkepMI
Innovatív pedagógusok és diákjaik a Millenárison, az MS konferenciáján..

Az alapvető, tanulást és tanítást segítő és a hatékony munkavégzést előmozdító szoftverek elérhetővé tétele is fontos része a Microsoft szerepvállalásának: az Office legújabb verziója a Tisztaszoftver megállapodás értelmében minden tanár számára ingyenesen elérhető.

Idén márciusban Budapesten rendezik a 2 – Global Educator Exchange nemzetközi fórumát, a világ vezető innovatív tanárinak éves találkozóját, hogyan készül Ön erre és mire számíthatnak a pedagógusok?

M.Á: – A Microsoft életében az E2 az oktatás csúcseseménye, amelyre óriási kiváltság eljutni. 110 ország mintegy 300 pedagógusa lesz itt, vagyis a világ legjobb, legfelkészültebb innovatív tanárai. Mi házigazdaként idén hat főt delegálhatunk az eseményre, akik a MIE Expertek sorából kerülnek ki. Ők a mindennapi oktatási gyakorlatukban szakértői szinten használják az IKT elemeket. A résztvevők a találkozón első kézből ismerik meg a legújabb megoldásokat és kollégáik által ismertetett jó gyakorlatokat, miközben háromnapos, kemény munkára kell készülniük: az eseményen minden tanár angol nyelven prezentálja saját tanítási gyakorlatait, miközben csoportmunkában, projektfeladatokon keresztül ültetnek a gyakorlatba oktatási megoldásokat.

A konferencia második napját élőben is közvetítjük, így ezt minden érdeklődő hazai pedagógus követheti, ötleteket nyerhet, beleshet az oktatási újdonságok kulisszái mögé. Ebbe a Microsoft nagyon innovatív módon vonja be a világ pedagógusait: éppen mostanában zajlott le például a Hack the Classroom című virtuális találkozó, amelyet világszerte közel kilencezer pedagógus nézett élőben. Az E2 közvetítésével hasonló célunk van: bevonni a lehető legtöbb tanárt, hogy bátran álljanak neki az innovatív módszerek elsajátításának.

Fotó:  Új Köznevelés, OFI portálja

Előző cikkGyógytestnevelés Napja – 03.21-én a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében
Következő cikkÚjgenerációs tankönyvek – kiállítást és kreatív foglalkozást szervez az OFI