Kezdőlap vezetés

Gyógytestnevelés Napja – 03.21-én a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében

Fővárosi Gyógytestnevelési Nap ingyenes foglalkozásokkal, bemutatókkal a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeiben Budapest minden kerületében. 2016. március 21.

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat szervezésében idén is nyílt napot tartunk a főváros kerületeiben, hogy a szülők, pedagógusok, orvosok, védőnők betekinthessenek a gyógytestnevelők munkájába. Megmutatjuk az új módszereket, kiemeljük a gyógytestnevelés fontosságát.

 A gyermekgyógyász orvosok és a szakorvosok mozgásszervi vizsgálatai szerint az alsó tagozatos tanulók 30-40 %-a érintett hanyagtartásban vagy már kialakult gerincferdülésben!

Az óvodáskorú gyermekek nyílt foglalkozásaival célunk bemutatni mennyire fontos a korai szűrés és a prevenció. Hisz a gyermekkori kezdődő mozgásszervi, belgyógyászati elváltozások nagy része játékos módszerekkel, speciális, megelőzés-központú, valamint komplex pszichomotoros mozgásfejlesztő gyakorlatanyaggal megelőzhető, illetve a már kialakult elváltozás javítható.

Betekintést nyújtunk arra is, hogyan ismerhetjük fel az esetleges rendellenességeket, különböző tartáshibákat. Felhívjuk a figyelmet a speciális légzéstechnikákra, melyek akár az asztmás betegségben szenvedő gyermek számára is segítséget nyújthat.

  A részletes program, az alábbi oldalon tekinthető meg.

Kérdés az olvasóhoz:

Miről számoljon be vagy írjon e témában a Modern Iskola?

FORRÁSfpsz sajtóközlemény
Előző cikkERICSSON-DÍJ, 2016 – 04.04 -ig. Felhívás díjazandó tanárok ajánlására
Következő cikkSegítenek a tanárszerep újragondolásában – Microsoft az oktatásban, interjú Merényi Ádámmal