Kezdőlap Digitális eszközök

    Nagy a lelkesedés: elindult a Digitális Témahét. Miért fontos ez?

    Közös faluprojekt a neten a második b-sekkel téren és időn át, Rumini -rajzok, 3D-s nyomtató bemutató, Skype-táv kísérletezés a Mobilisből, drónok az erdészetben, digitális növénygyűjtemény, csak néhány meghökkentő és megvalósított megoldás , amit a DTH első két napja alatt országszerte megtettek. A Digitális Témahéthez célja, hogy ne csupán az informatika tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése, hanem bármely tanórán kezdjék el használni a digitális eszközöket a tanárok és a diákok.

    dthlogo2

    A Digitális Témahétre a mai napig 759 iskola 5065 pedagógus és 75 452 diák jelentkezett -hangzott el a 2016.április 4-i esemény délelőtti megnyitóján Budapesten. (Alig fél nap elteltével már a 777. iskolát mutatta a számláló, jó lesz sietni!- a szerk.!)

    A szakmák 80 százaléka ma már digitális jártasságot igényel

     

    Miközben ma a köznevelésben tanuló legidősebb diák is fiatalabb a Google-nél, 18 éves koráig a legtöbb hazai fiatal az iskolában szinte kizárólag informatika órán találkozik számítógéppel, korszerűbb digitális eszközzel pedig ott sem; így az oktatás rendszerben csak a szerencsés keveseknek van esélye olyan szintű digitális felkészültségre szert tenni, amilyenre a munkaerőpiacon szüksége lesz. Ezt a helyzetet hivatott enyhíteni az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által kezdeményezett idén első alkalommal, április 4-8. között zajló Digitális Témahét (DTH), a   melynek fő célja a digitális pedagógia minél szélesebb körű elterjesztése a köznevelésben.

    A digitalizáció terjedése a munkaerő piaci elvárásokat is alapjaiban alakította át: néhány év múlva a legtöbb szakmában foglalkoztatási alapfeltétel lesz a digitális jártasság – a köznevelésnek erre már ma meg kell találnia a megfelelő válaszokat.

    Ezzel szemben még ma is rengeteg tévhit övezi az oktatásban a digitalizációt; sok helyen tiltják vagy legalábbis rossz szemmel nézik a digitális eszközök használatát, máshol kizárólag az „informatikai kabinet” falai közé van száműzve a digitális világ, holott a digitalizáció már olyan mértékben mindennapjaink része, mint az elektromos áram vagy a vezetékes víz. Digitális írástudás nélkül az ember kirekesztetté válik, és pár éven belül elveszíti foglalkoztathatóságát – azaz munkaerőpiaci esélyeit.

    „Ráadásul a legkeresettebb és legjobban fizetett szakmák között már most sem találunk olyat, amelyhez ne kellene legalább átlagos digitális készségekkel rendelkezni, és a legvonzóbb állások több mint fele speciális technológiai szakértői vagy informatikai pozíció.” – mondta el Vityi Péter, a Digitális Témahetet koordináló Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) alelnöke. Jelenleg 22 ezer betöltetlen informatikai állás van Magyarországon ebben a szférában a legmagasabb a kezdő fizetés, és később is itt lehet az egyik legjobban keresni.

    Az iskolai oktatás keretein belül Magyarországon eddig a diákok zöme csak az informatika tantárgy szűkös keretei között tudta elsajátítani az alapvető digitális készségeket; ennek megváltoztatása érdekében a Digitális Témahét a digitális pedagógia elterjesztését, alkalmazásának szélesítését és mélyítését, az iskolai pedagógiai eszközök és alkalmazott módszerek körének bővítését célozza.

    A program célja, hogy ne csupán az informatika tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése, hanem bármely tanórán kezdjék el használni a digitális eszközöket a tanárok és a diákok. Ráadásul, az IKT alapú pedagógia nem csak a digitális írástudás, hanem más alapkompetenciák fejlesztését is támogatja.

    Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos a Digitális Témahét megnyitó sajtótájékoztatóján elmondta: „Egy 21. századi iskolában a versenyképes tudás megszerzése, az ismeretek alkalmazhatósága az alapkövetelmények közé tartozik. Az ehhez hasonló programok akkor lehetnek gyümölcsözők, ha a pedagógusok nyitottak az innovációra, és a módszertan mögött figyelembe veszik a gyerekek igényeit is. A cél az alapkészségek, a kulcskompetenciák megerősítése, hiszen a technológia változása azt mutatja, hogy két évtizeden belül nem lesz olyan munka, ahol ne lenne szükség valamilyen szinten a digitális tudásra, az eszközök használatán túl ennek a világnak az intelligens használatára.”

    „A jövő iskolája digitális” – jelentette ki Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos a Digitális Témahét megnyitó sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Digitális Jólét Program keretében készülő Digitális Oktatási Stratégia kiindulási pontja, hogy nem lehet 20. századi módszerekkel felkészíteni gyermekeinket a 21. század kihívásaira. A Digitális Témahét kezdeményezés teljes mértékben illeszkedik ehhez a felismeréshez, hiszen hozzájárul a résztvevő oktatási intézmények, pedagógusok és diákok digitális felkészítéséhez, a jövő digitális iskolájában való helytálláshoz.

     

    További információ:

    A DTH keretében a gyerekek kis csoportokban, a feladatokat egymással megosztva végzik, sokszor akár osztályokon vagy évfolyamokon átívelően. Pontosan úgy, ahogyan azt majd a munkahelyükön is teszik majd. Nem magányos hősökre, hanem csoporttagokra van szükség, akik a komparatív előnyök elvén többé válhatnak, mint a csoport alkotó tagok külön-külön.

    A Digitális Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílik az általuk választott témákat digitális eszközökkel és módszerekkel feldolgozni. A programok szervezését egy online elérhető Tudásbázis (http://www.dth2016.hu/tudasbazis) segíti, ahol már elérhetőek a felkészüléshez, tervezéshez szükséges kidolgozott mintaprojektek a 12 évfolyam mindegyike számára. Ezeket a projekteket az intézmények saját elképzeléseik és adottságaik szerint szabadon testre szabhatják.

    A Tudásbázis ezen felül a programszervező tanárok felkészülését folyamatosan bővülő tartalommal, részletesen kidolgozott oktatási anyagokkal, jó gyakorlat és módszertani leírásokkal támogatja, valamint segít kapcsolatot teremteni a Digitális Témahét partnereivel, akik különböző programokkal, előadásokkal és bemutatókkal szeretnék közelebb hozni a diákokhoz digitális világot.

    www.dth2016.hu

    DTH a közösségi oldalakon:

    Inspiráló ötletek, nagyon gyakori és gyorsan reagáló posztok és kommentek:

    Digitális Témahét Tanári Fórum -717 fő,

    Digitális Témahét – 1795 fő

    Jó gyakorlatok online tanári szobája.–  8015 fős zárt csoport, be lehet kerülni

     

    Az adatok lemérése ekkor: 2016.04.05.23.28.

     

     

    Előző cikk„A mindenség szerelmese” – Juhász Ferenc nap a PIM-ben – 04.11.
    Következő cikkHogyan segíthet a mentor a pályakezdő pedagógusnak?