Kezdőlap hírmozaik

    Microsoft és a pedagógusok: oktatás fontossága közös ügyünk!

    Az oktatás közös ügyünk - ez a szlogen nemcsak jelmondatként volt jelent a Budapesten megrendezett nemzetközi innovatív pedagógus találkozón, az E2 Educator Exchange konferencián. A jelmondat mögötti tartalmat a megvalósult projektek, visszajelzések, kapcsolatok adták. Mint korábban is, most is Anthony Salicito, a Microsoft oktatásért felelős alelnökének beszédét egészíti ki egy hazai pedagógus, most Novák Károly, ceglédberceli általános iskolai nyelvtanár és osztályfőnök.

    Novák Károly fotóján az MS programokat használó  diákok
    Novák Károly fotóján az MS programokat használó diákok

    Hogy az oktatás mennyire közös ügy, az rendkívül plasztikusan kirajzolódik ebből a néhány jelzésből is. Amikor is egy technológiai cég, a köré épített innovatív pedagógus közösség és annak hazai változatai láthatóan különböző módon segítik az oktatást megannyi helyszínen és módon. Például egy vidéki iskolában, Ceglédbercelen is akár. Most a 2016. májusi első héten bemutatott „celebtanár”, Novák Károly visszajelzéseit olvashatják.

    kép6” Skultéty Kati kolléganőm múlt heti E2 beszámolóját azzal folytatnám, hogy Anthony Salcito inspiráló szavai engem leginkább azzal fogtak meg, hogy arról biztosított minket, hogy

    az oktatás fontossága közös ügyünk, amiben a Microsoft száz százalékig partnere a tanároknak.

    swayÉs valóban, ezt komolyan is gondolják. Nagyon kellemes meglepetésként ért, amikor a Sway visszajelző funkcióját használva üzenetet kaptam arról, hogy tetszett a fejlesztőknek az a megoldás, ahol egy bemutatóban példákat adtam arra, milyen médiatípusokat lehet beszúrni egy Swaybe, illetve visszajelzést kaptam arról is, hogy egy-egy általam javasolt ötletet a megoldandó fejlesztési feladatok közé raktak és majd értesítenek, ha a kívánt funkció már elérhető. Azt gondolom, hogy ebből is látszik, hogy a Microsoftnál tényleg komolyan veszik a felhasználók visszajelzéseit.

    OneNote-LogoMindennapi tanítási gyakorlatomban én is próbálok minél több innovatív megoldást használni. OneNote-ot használunk különböző kollaboratív feladatmegoldásoknál. Diákjaim előszeretettel készítenek Swayeket különböző témákban.

    docsA docs.com oldalát használom a közérdekűnek szánt segédanyagaim megosztásához. Jövő évben virtuális tanteremként a OneNote Osztályjegyzetfüzet bővítmény használatát szeretném bevezetni osztályomban

    Előző cikkBüszke vagyok rád! – „ilyenmégnemvolt” -pályázat szülőknek
    Következő cikkA közösségi oldalak hozzájárulnak a fiatalkori depresszióhoz?