Kezdőlap hírmozaik

    Hogyan változik a szakképzési rendszer? Elérhetők a kerettantervek, mutatjuk, hogyan!

    Szeptemberben indul az új szakképzési rendszer, amelyben az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára 2016. augusztus 10-én, szerdán az MTI-nek.

    fotó: pixabay.com
    fotó: pixabay.com

        Cseresnyés Péter: szeptemberben indul az új szakképzési rendszer

     

    Cseresnyés Péter hozzátette: a szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem változtak.
    Kiemelte: a szakgimnáziumokban oktatott szakmai ismeretek kerettanterveinek tervezetei június eleje óta már elérhetőek a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján.
    Az államtitkár szerint a szakgimnázium elvégzése után is van lehetőség a diploma megszerzésére, sőt a korábbi rendszerhez képest könnyebbé vált a felsőoktatási szakirányú továbbtanulás, valamint a tanulók vagy az érettségi, vagy a technikus szak elvégzése után rögtön Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) elismert képesítések birtokában léphetnek a munkaerőpiacra.
    Cseresnyés Péter hangsúlyozta: a magyar szakképzési rendszer átalakítását külföldi oktatási szakemberek is elismerik.
    Az NGM korábbi közlése szerint a jelenlegi szakközépiskolák alakulnak át a 2016/17-es tanévtől szakgimnáziumokká, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. A szakközépiskolában most négy év után a diákok érettségiznek, majd a szakma megszerzéséhez még egy évet kell teljesíteniük. Az új rendszerben azonban a leendő szakgimnáziumokban négy év alatt megszerzik az érettségit és szakmát is kapnak a fiatalok, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud helyezkedni a munkaerőpiacon.

    gjé \ gtz \ gtr

    Forrás: MTI 2016. augusztus 10., szerda 12:25

    Kiegészítés:

    Szakképzésben érdekelteknek fontos dokumentumok -Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 

    Ezek vannak a fent említett nive.hu oldalon elérhető linken:
    KÖZLEMÉNY a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról
    Köznevelési Hídprogram kerettanterve
    Kerettanterv a szakiskolák számára

    Kerettanterv a szakgimnáziumok 9–12. évfolyama számára
    (a módosítást megelőzően szakközépiskola)

    A komplex természettudomány tantárgy tanári, módszertani segédanyagai a tanév során a Nemzeti Köznevelési Portálon lesznek elérhetők. A tantárgy oktatásának módszertanáról felkészítőt az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szeptembertől kezdődően Budapesten és vidéken is egyaránt tart.

    Kerettanterv a szakközépiskolák 9–13. évfolyama számára”

    Előző cikkFelhívás az Érzelmek didaktikája képzési / tesztelési programban való ingynes részvételre- aug. 15-ig!
    Következő cikkHogyan rendezzük be az osztálytermet? 7 elengedhetetlen osztálytermi zóna