Általában fél nyolckor érkezem a suliba, ha csak nincs nulladik órám vagy valamelyik diákkal nincs előre megbeszélt lelki terápiám, mert hát ugye egy dolog, hogy tanítunk, de pedagógusnak lenni ettől jóval több: néha lélekmentést is kell csinálnunk.
Még érkezés előtt reggelente megnézem a Facebookomon, melyik tanulóm szülinapos, milyen zenék és mémek trendik köreikben, mik azok a kiposztolt témák, amelyek nagyon foglalkoztatják őket, hiszen ezeket mind az irodalom, mind a médiaórákon fel tudjuk használni, de még nyelvtanon is. Valahogy mindig kapcsolódni kell a tanulók életéhez, hogy hiteles legyen számukra az iskola. Szerintem a jó tanár olyan, mint a kaméleon: igyekszik alkalmazkodni a diákokhoz, mert utána könnyebben nyeri meg őket a tanulásra. Persze tanulás alatt nemcsak „magolást” értek, hanem önálló gondolkodást, összefüggések keresését, kételkedést és kérdések megfogalmazását, leginkább pedig kreativitást.
Napközben nem sok idő van enni. Egyik óra jön a másik után, szünetben a diákokkal „lelkizek” vagy beszélgetek, lyukasórákban pedig a kollégákkal egyeztetek a tantárgyak közötti kapcsolódási lehetőségekről vagy az osztályom ügyeit próbálom menedzselni.
Otthon délután viszonylag sokat készülök az órára. Dolgozatjavítás, projektmunkák értékelése vagy olvasás a másnapi órára. Azon gondolkozok leginkább ilyenkor, hogy milyen csomagolásban tálalom a diákoknak életszerűen a tananyagot. Aztán mérlegelek, hogy lehetőleg minél nagyobb teret kaphassanak a gondolkodáshoz, és gyakran ilyenkor készülnek a prezik, posztolok az osztálycsoportokba, a saját idővonalamra, ismétléshez pedig legyártom az interaktívtáblás feladatokat. Bár sokszor igyekszem ezzel hétvégén előre dolgozni, mert valahogy a hobbim lett az egész. Motivál, hogy motiválja a gyerekeket.
Sok órán használok IKT-eszközöket. A kedvenceink a Prezi, a szófelhő és a LearnigApps interaktív tankockák, de általában felvillanyozzák a szürke hétköznapokat a színes QR-kódok is. Tételhúzás helyett QR-kódos dobókockával dob a felelő, majd az okomobillal beolvassa a kérdéseket.
Egyrészt kell ez a játékosság a képernyőkultúrán edződött gyerekeknek, másrészt kérdezik, hogyan lehet ilyet csinálni, és így óhatatlanul is ki akarják próbálni, fejlődik a digitális íráskészségük.
Persze vannak hagyományos óráink is, ahol a tankönyv, füzet, kréta dominál, de azt gondolom, hogy itt az információs társadalomban, ahol annyira megváltozott a netgeneráció egész hozzáállása a tanuláshoz, elengedhetetlenek ezek az eszközök, amelyeket igyekeztem bemutatni az IKT-s ötlettárban is.
Esténként van idő egy kis szusszanásra. Mindig is igényeltem, hogy megélhessem az élet apró örömeit, például a gőzölgő te illatát, vagy hogy feleségemmel egy jót beszélgethetünk egymás szemében elmerülve.
Aztán ha még van időm, energiám, szívesen mondok igent a felkérésekre képzéseket tartani, konferenciára készülni vagy újabb publikációkban a gondolataimat leírni, és mindig próbálok időt szakítani az újabb szakirodalmak és IKT-alkalmazások megismerésére. Remélem, hogy az a folyamatos megújulás jó távol tart attól, hogy megunjam a tanítást, mert most ez a szenvedélyem.
