KTE emlékérem
A Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) történeti elődje, az MKE Iskolai Könyvtárosok Szervezete húszéves jubileumi évfordulójára emlékezve szakmai elismerést kifejező díjat alapított 2006-ban.
Az emlékérem kuratóriumának javaslata alapján azóta minden évben az iskolai könyvtárak nemzetközi hónapja alkalmából annak egyesületi országos szakmai rendezvényén négy kategóriában adják át a díjat:
- KTE emlékérem – Életműdíj
- KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért
- KTE emlékérem – Az egyesületért
- KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára
Az ezidáig díjazott könyvtárosokkal készült interjúsorozatunk első darabja következik. „A könyvtárostanári hivatásért” KTE emlékérm egykori díjazottjával, Hock Zsuzsával készített interjút Pozsa Réka.
Hogyan lett könyvtárostanár? (Ön választotta, vagy a szakma választotta önt?)
Milyen régen is volt! Édesapám, – akinek a dunabogdányi könyvtár a nevét viseli – adta a pálya iránti lelkesedést.
Ott láttam először, a szó mai értelmében vett „közösségi teret”: sakkozó, zenét hallgató fiatalokkal teli könyvtárat.
S Édesapám, a könyvtáros volt mindennek a mozgatója. Osztályfőnököm pedig mutatta a példát, hiszen egyszerre volt remek könyvtárostanár és magyartanár. Ezt a pályát lehet választani, de azt gondolom, hogy mint minden hivatásnál, úgy itt is, csak „menet közben” derül ki, hogy rátermettek vagyunk-e. Ha tetszik úgyis mondhatjuk, egymásra találtunk-e ?
Hogyan indult a pályája? Volt kezdetben mentora?
Igen, volt. Nem is tudtam róla, csak sokkal később jöttem rá, hogy vele találkoztam pályakezdőként, mint 38 kulcsos – szekrényes könyvtárostanár, a budakeszi Nagy Sándor József Gimnáziumból. Ugrin Gáborné Majoros Márta, a szakma legkiválóbb alakja, a XX. század második felében a könyvtárostanári pálya megálmodója, harcosa. Egy munkaközösségi megbeszélésen jártunk abban a könyvtárban, ahol most dolgozom, s ő lángoló lélekkel beszélt ennek a pályának a lehetőségeiről, módszereiről.
Az életpályám másik meghatározó személyisége akkor került a közelembe, amikor nemcsak a magam könyvtárát, de egyre inkább a szakma ügyeit is napi szinten figyeltem, sőt segítettem. Celler Zsuzsanna, a mai nevén EKE-OFI-OPKM könyvtárosa sokat segített nagy rálátásával a hazai és a nagyvilág iskolai könyvtárügyére, hogy tudatosabban képviselhessem a szakmai érdekeit. Milyen érdekes, (ma már hiszem, nem véletlen), ő is idejárt diákként a Veres Pálné Gimnáziumba!
Az emlékérmet kapott fiatalok fontos segítőnek tekintik önt, volt is egy pályakezdő segítő műhelye. Miért tartotta fontosnak, hogy legyen egy ilyen műhely? Milyen problémákkal foglalkoztak ott?
A legnagyobb kitüntetésnek az ő szavaikat tekintem. A mi hivatásunk fiatal tanári hivatás, még mindig nincs kiforrott és gyakorlatban jól alkalmazható tevékenység sora.
Nemcsak a fiataloknak, de mindannyiunknak folyamatos együttgondolkodásra van szükségünk.
Amikor az ember pályakezdő, nagyon lényeges, hogy iskolán kívül is találkozzon hasonló problémákkal küzdőkkel. Nekünk ez különösen fontos, hiszen egyszerre vagyunk tanárok és könyvtárosok, két szakmának kell megfelelnünk. Mindkét terület adott kérdéseket, amelyeket folyamatosan beszéltünk át, s volt mód az egyéni, vagy egyéninek tűnő kérdések átbeszélésére is. Nagy szeretettel emlékezem ezekre az alkalmakra, s örülök, hogy sokak közülük megmaradtak e pályáján.
Ön szerint mi a különbség a között amikor ön volt pályakezdő, és most milyen lehet pályakezdőnek lenni?
A mi időnkben nem létezett a könyvtárostanár fogalom. Ha nem volt tanári habitusa a könyvtárosnak, akkor megcsinált egy szép könyvtárat, de azonkívül, hogy pedagógusok és diákok használták, nem volt más különbség a közkönyvtárral szemben. Tanárként azonban küzdelmekkel teli pályakezdésünk volt, hiszen folyamatosan bizonygatni kellett kettős kötődésünket. Nem volt még annyi módszertani írás se, mint manapság.
Ma már létezik könyvtárostanár-képzés, az oktatási jogszabályok elismerik a könyvtárostanár létezését, legitimálják azt. Mint tanárok rájuk is vonatkozik az életpályamodell, lehetőségük van a megmérettetésre, az előmenetelre. Magam is végigjártam ezt az új folyamatot, s most mint mestertanár több – nagyon professzionális – könyvtárostanár minősítésében vehettem részt.
Hogyan buzdítja a gyerekeket az olvasásra?
Véleményem szerint – bármennyire furcsa – a gyerekek olvasnak.
Sokszor figyelem a buszon, villamoson, hogy mit is olvasnak?
Legtöbbször nem a számunkra magas irodalmat jelentő alkotásokat, de olvasnak. Szeretem a személyességet, ezért van olvasóköröm, ezért vannak heti rendszerességgel kis vetélkedőim, de mindez inkább az olvasás minőségét, az olvasott művek színvonalát igyekszik növelni, cizellálni.
Milyen szakmai kihívás áll éppen ön előtt? Min dolgozik éppen?
Nyugdíj előtt az ember rendet rak, hogy ne piruljon, ha emlegetik. Nagyleltárba kezdtem kolléganőmmel, Murányi Adriennel. Szeretném feldolgozni a Veres Pálné Gimnázium Volt Iskolatársai közül azoknak az életét, akik könyvtárossá lettek. Nagy büszkeség, hogy az első női könyvtáros a mi diákunk volt, s az is, hogy Ugrin Gáborné Majoros Márta is ennek a könyvtárnak a gazdagításán fáradozott nemcsak diákként, de könyvtárostanárként is. Járom az országot, sok könyvtárostanárnak segítek az életpályamodell kapcsán is, s részt vállalok a minősítések folyamatában is. Nagy szakmai kihívás egy életpályát lezárni, sok még a szakmai teendőm, de nem titkolom várnak azok a „hiányterületek”, amelyekkel nem tudtam foglalkozni eddig: a zene, a matematika és az angol nyelv.
2009-ben kapta meg „A könyvtárostanári hivatásért” KTE emlékérmet.
Az éremre a „néhai” Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Intézet igazgatója, Sárik Zoltán támogatásával jelöltek. Megtiszteltetés volt számomra, hogy egy közgazdász felismerte a könyvtárostanár – szakértő pozitív tulajdonságait, s támogatta a jelölést. A díj a szakma szeretetét tolmácsolta felém, s eszembe juttatta azokat, akik azóta is folyamatosan megkeresnek nemcsak szakmai kérdésekben: fiatalok, középkorúak, vagy éppen az én korosztályom. Hálás vagyok nekik, hogy jó szóval, mosollyal, öleléssel, vagy csak egy tekintettel átkarolnak.
A pályám egy kiemelkedő pontján egy Vas megyei kedves kolléganőm tette föl a kérdést: ki az a Hock Zsuzsa? Nos, ezeken az ölelő tekinteteken keresztül látom én is igazi önmagam.
A KTE emlékéremről, annak alapító okiratáról, a korábbi évek díjazottjairól a KTE honlapján lehet bővebben tájékozódni, ahonnan a felterjesztési űrlap is elérhető.
Hock Zsuzsa korábban nálunk megjelent cikkét itt olvashatják:
Itt kezdődik az informatika?! Iskolakönyvtár a 21. században
