A mai gyerekek sokat piszkálják egymást, ami a rosszindulatú megjegyzésektől a verekedésig fajulhat. A zaklatások az internet használatával kiterjednek a cybertérre is.
A bátor beszólások észrevétlen csapnak át megalázó gúnyba, fájó ítélkezésbe, amik megfélemlítéshez (bullying), lelki terrorhoz (mobbing) vagy teljes kiközösítéshez vezethetnek. Egyre fiatalabb gyerekek esnek áldozatul a testi-lelki bántalmazásoknak. Már az óvodások is durván sértegetik, bántalmazzák egymást. A zaklatások rombolják az önbecsülést, megingatják az önbizalmat, beilleszkedési nehézségeket idéznek elő.
Hozzászoktunk a gyerekek agressziójához?
A legtöbb esetben a diákok agresszív attitűdjei felnőtt szemmel nem tűnnek komolynak. Hozzászoktunk a provokációhoz, a sértő megjegyzésekhez. Sokan a trágár szavakat mintegy kötőszóként használják, ezért csak a nagyon durva megjegyzésekre vagy az indulattal kísértekre kapjuk fel a fejünket. Pedig a káromkodás azt jelzi, nem tiszteljük sem azt, akivel beszélünk, sem magunkat, és a történtekért, negatív érzelmeinkért másokat hibáztatunk.
Kiáll a gyerek vagy beszól? Mire taníthatják őket a szülők?
A gyerekeknek meg kell tanulniuk kiállni magukért, azonban ez a cél csak akkor valósulhat meg, ha megtanítottuk nekik, hogyan tegyék ezt. Azaz, ha gyermekeinket együttműködésre, önérvényesítési jogaik ismeretére tanítottuk, megnyugodhatunk, megfelelő gyakorlással jártasságot szereznek a konfliktuskezelésben. Azonban a legtöbb esetben a szülők ilyen mondatokkal bocsátják csemetéiket a konfliktusok harcmezejére: „Védd meg magad lányom, nem vagy te mimóza.” „Adjál neki fiam, hadd lássák, milyen tökös vagy.” Így a gyerekek nem az önérzetükből fakadó jogaikat, hanem az akaratukat tanulják meg érvényesíteni.
Gyakori, hogy titkolni kell a konfliktust az iskolában
Az iskola általában már csak az eldurvult helyzetekben lép fel, a verekedőket, károkozókat a házirend szerint fegyelmi szankciókkal bünteti. Habár az iskola a többi tanuló védelme érdekében jár el, előfordul, hogy az általa alkalmazott módszer mégsem éri el a célját. Kisebb vétségek esetén ugyanis nem elrettentővé, inkább nevetségessé válhat az eset, mintegy ötleteket adva a további csínyekhez. A retorziók inkább dühöt keltenek az elkövetőben, mint szégyenérzetet, mivel megoldást nem adnak a konfliktus rendezésére. Ugyanakkor az is gyakori, hogy az áldozat, miután okáig tűrt, indulatból támad, ezért őt büntetik meg. A gyerekek ebből azt tanulják meg, hogy konfliktusaikat titkolják el a felnőttek elől, mert ha kiderül, csak rosszabb lesz a helyzet. „A gyerekek azt mondják, hogyha aklatás éri őket, se tanárnak, se a szüleiknek nem szólnának, mert úgysincs semmi értelme”- írja az index az internetes zaklatásról szóló cikkében. http://index.hu/belfold/2017/02/13/abcug_bullying/
Hogyan segíthetnénk a gyerekeknek a beilleszkedésben, konfliktuskezelésben?
„A gyerekek a szívükkel gondolkodnak.”
Az első lényeges alaptétel, amiből kiindulhatunk, hogy mindenki úgy cselekszik, ahogy a leghelyesebbnek gondolja. Ezen felül, fontos tudnunk, hogy a gyerekek a szívükkel gondolkodnak, azaz tetteiket elsősorban az érzelmeik diktálják. Ha lehetőséget teremtünk arra, hogy a gyerekek elmondják, azaz csak megfogalmazzák, ne pedig kimutassák az érzéseiket, megkönnyítjük, hogy megértésék egymást, ezáltal nemcsak megkönnyebbülnek, hanem képesek lesznek őszintén megbocsátani és megvigasztalni egymást.
A gyerekek arra vágynak, hogy elfogadják őket.
Néha elfeledkezünk arról, hogy mindenki egyformán értékes. A rossz tanuló is, az is, akivel folyton csak baj van, az is, aki meglökte, elgáncsolta társát, vagy kicsúfolta. A tette valóban bántó volt, de valószínűleg komoly érzelmi hullámok munkáltak benne, amikor ezt cselekedte. Vajon mivel tudjuk lecsillapítani a dühét, azzal, ha szégyent keltünk benne, és arra késztetjük, hogy bocsánatot kérjen, vagy azzal, ha megbocsátunk neki? Osztályfőnökként az utóbbi módszer mellett döntöttem, és arra kértem az osztály tagjait, mondjanak biztató szavakat, kedves mondatokat annak a társuknak, aki csúnyán bánt velük. Kezdetben nem akartak kedvesek lenni a bántalmazó osztálytársukhoz, éppúgy el voltak foglalva a saját dühükkel, fájdalmukkal, mint ahogy a társuk abban a pillanatban, amikor rájuk támadt. Ekkor átélték, hogy ők sem jobbak másoknál, mégis mindenki egyformán fontos. Lassan egyre több pozitív gondolat ébredt bennük egymás iránt, és egyre erősebben érezték, hogy összetartoznak.
Mégis, kinek a problémája?
Ha a gyerekek csúnyán összevesznek valamin, vagy kárt okoznak, a felnőttek leggyakrabban arra törekszenek, minél hamarabb véget vessenek a konfliktusnak, ezért felvállalják annak megoldását, erkölcsi döntéseket hoznak, ítélkeznek és büntetnek. Ha hagyjuk, hogy a diákok szembesüljenek hibás tettük következményével, és igyekezzenek jóvátenni a kárt, amit okoztak, ahelyett, hogy megbüntetnénk őket, megdöbbenve tapasztaljuk, milyen kreatívak és lelkesek tudnak lenni. Ekkor a gyerekek a felnőttek segítségével nem hibást keresnek, hanem megoldást.
Képzeld magad a helyébe!
Ha beleragadunk egy konfliktusba, egyrészt negatív érzelmeink miatt képtelenek vagyunk logikusan gondolkodni, másrészt nem érzünk megértést sem a saját, sem mások érzései iránt, ezért nem vagyunk hajlandóak az együttműködésre. Talán a legegyszerűbb módon úgy tudjuk kezelni a konfliktust, ha az empátiánkat hívjuk segítségül. Felnőttként beleképzelhetjük magunkat a helytelenül cselekvő gyerek helyébe, vagy megkérhetjük mind a bántalmazó, mind a sértett felet, hogy képzeletben bújjon a másik gyerek bőrébe. Ha sikerül kilépnünk a saját nézőpontunkból, képesek leszünk meglátni a másik „igazát”, megérteni az érzéseit, és hajlandóak leszünk közös megoldást találni.
Fotó: pixabay.com
Úgy gondolom, ha minél több szülő és pedagógus ismeri és alkalmazza a pozitív nevelés módszereit, nemcsak csökken a gyerekek konfliktusainak száma, hanem erősödnek az egymás elfogadásán, és az együttműködésen alapuló társas kapcsolatok, ami nagyban hozzájárul a társadalom elégedettségének, boldogságának növeléséhez.
Ajánlott irodalom:
Dr. Marschall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak (Agykontroll Kft, 2001)
Dr. Marschall B. Rosenberg: Így is lehet nevelni és tanítani (Agykontroll Kft, 2005)
Thomas Gordon: P.E.T. – A gyermeknevelés aranykönyve (Gordon Kiadó, 2015)
Thomas Gordon, Noel Burch: Emberi kapcsolatok- Hogyan építhetjük, és hogyan ronthatjuk el? (Gordon Kft, 2016)
Adele Faber, Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje (Reneszánsz Könyvkiadó, 2013)
Adele Faber, Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül (Reneszánsz Könyvkiadó, 2014)
Adele Faber, Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje – hatékony kommunikáció pedagógusoknak
Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés (Reneszánsz Könyvkiadó, 2013)
Stephen Glenn, Lynn Lott, Jane nelsen: Pozitív fegyelmezés az iskolában (reneszánsz Könyvkiadó, 2016)
Alexander Oakwood: Mikor mondjunk NEM-et, és hogyan? (Bagolyvár Könyvkiadó, 2007)
A cikk eredeitleg 2017. márciusában jelent meg. A szerző újabb cikkét hamarosan közöljük.
A szerző bemutatkozása:
Dudás Veronika vagyok, a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium biológia-földrajz tanára. Osztályfőnökként sikerrel alkalmaztam a Pozitív fegyelmezés módszereit az osztályban felmerülő konfliktusok kezelésére, az együttműködés kialakítására.
