„A korlátaidnál állsz, és az előtted lévő végtelent nézed. Mit látsz? Szépséget vagy kietlenséget? Hová tekintesz? A korlátaidon túlra vagy önmagadba? Kezedben deszka. Vajon épp építed, vagy lebontod korlátaidat?”
Minden pedagógus fontos céljának tekinti a tanulók motiválását. A legtöbb tanár szereti a munkáját és a tantárgyát, ezért igyekszik érdekes órákat tartani, változatos, főként a tanulók cselekvését célzó módszereket alkalmazni, sokféle szemléltető illetve IKT eszközt használni. Sok tanár szívesen jutalmazza a diákok jó teljesítményét piros pontok, kisötösök formájában. Mások pozitív kisugárzásukkal hatnak a diákjaikra, lelkesedésük, humoruk a gyerekeket is magával ragadja. Mindezek ellenére a motiválás nem könnyű, és nem mindig sikeres. Fejes József Balázs a Tani-tani.info-n megjelent Miért olyan nehéz motiválni? című, (2014-es, a szerk. ) cikkében kiemeli, hogy nincs „tuti” recept a motiválásra, mert a motiváció sokféle, önmagában is összetett tényezőtől függ. (A cikk sorra veszi a tényezőket, hasznos írás, a szerk. )
Utat találni a diákokohoz
Mindannyiunkat lelkesít az a büszkeség, amelyet akkor érzünk, ha egy tanítványunk jól teljesít. Nemcsak arra vágyunk, hogy diákjaink minél többet tudjanak, hanem arra, hogy megvalósítsák az álmaikat. Tapasztaljuk, hogy a jó tanulókat könnyebb motiválni, hiszen kíváncsiak, magabiztosak, tisztában vannak képességeikkel, és lelkesen munkálkodnak céljaik elérésén. Azonban nem könnyű utat találni azokhoz a diákokhoz, akik nem akarnak tanulni. Biztosan ismerős a kép: bemegyünk egy osztályterembe, ahol a tanítási órára készülő tanulóknak csendben kellene ülniük, de helyettük hangoskodó, nyegle kamaszok papírrepülőt dobálnak egymásnak. Vajon hogyan fogjuk nekik megtanítani az aznapi leckét, és hogyan fogjuk velük elhitetni, hogy amit tanítunk az igenis hasznos?
Miért nincs motivációjuk?
Ezek az alacsony teljesítményigényű gyerekek gyakran ismeret- és képességbeli lemaradásokkal, önbizalomhiánnyal, negatív énképpel és többszörös hátrányos helyzettel küzdenek. Szorongásuk bénítólag hat rájuk, mert nem a feladat megoldására koncentrálnak, hanem arra, hogy megvédjék magukat a kudarc okozta önbecsülésvesztéstől. Eredményeiket olyan tényezőkkel magyarázzák, amelyekre alig vannak kihatással, a sikert a szerencsével, a sikertelenséget pedig gyenge képességeikkel, vagy a feladat nehézségével hozzák összefüggésbe. Jellemző rájuk a kíváncsiság hiánya, hiszen a bizonytalanság félelmet kelt bennük, az ellentmondásosság viszont összezavarja őket. A pszichológia „tanult tehetetlenségnek” nevezi azt a reakciót, amikor a diák már az előtt feladja a feladat megoldását, hogy hozzákezdene. Ezek a kamaszok azt tapasztalták, hogy bármit tesznek, sorra kudarcot vallanak, és abbéli félelmükben, hogy újra hibázni fognak, felhagynak a próbálkozással. Gyenge teljesítményük miatt kevés pozitív visszajelzést kapnak, így motivációjuk a tanári vagy a szülői biztatás ellenére is egyre inkább lankad. (Tóth László, A tanulók motivációs sajátosságai és az iskolai teljesítmény,1997)
Hogyan biztassunk tanulásra olyan diákot, aki azt hiszi, alkalmatlan rá?
„Akár azt hiszed, hogy nyersz, akár azt, hogy nem, mindig igazad van.” (Henry Ford)
Az első dolog, amivel segíthetünk ezeknek a gyerekeknek, ha megmutatjuk, hogy téves elképzeléseik vannak a siker és a kudarc értelmezéséről. Valójában rajtunk múlik, hogy egy adott teljesítményt sikerként vagy kudarcként élünk meg. Próbáljuk ki a következő játékot:
Kérjük arra a diákokat, hogy becsüljék meg, hányasra tudják megoldani az előző óra tananyagából készített feladatot. Miután önállóan megoldották a feladatot, ellenőrizzük a megoldást. Kérdezzük meg, hányan teljesítettek az elvárásaik alapján. A játék feltárhatja, hogy a tanuló tisztában van-e a saját felkészültségével, vagy alá- esetleg túlbecsüli azt.
A siker tanulható – rózsaillat és a drukkolás ereje!
Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a sikerhez vezető tulajdonságok fejleszthetők. Stresszes környezetben a siker kulcsaiként emlegetett tényezők, mint a türelem, higgadtság, koncentráció, bátorság és a lelkesedés szintje alacsony, ami előrevetíti a kudarcot. A tanórán érdemes stresszoldó technikákat is megtanítani a diákoknak. Bármilyen szokatlanul hangzik, ha egy feladat előtt felállunk, és kinyújtóztatjuk az izmainkat, vagy eléneklünk egy dalt, esetleg pozitív érzelmet keltő szavakra gondolunk, mint a „naplemente, rózsaillat” idegességünk csökken, összeszedettségünk, tettvágyunk növekszik.
Bízzuk az osztályra a felelő lelkesítését. Egyezzünk meg velük abban, milyen módszerekkel tehetik ezt meg, például tapsolhatnak, vagy addig kántálhatják osztálytársuk nevét, amíg ki nem jön a táblához. Ne becsüljük le a drukkolás közösségformáló erejét.
A bátorítás szavakba foglalt mosoly
Ne a jó munkát vagy a tanuló személyét, egyes tulajdonságát dicsérjük, hanem buzdítsuk próbálkozásokra diákjainkat. Emeljük ki azokat a pontokat, amelyeket nagyra értékelünk a munkájában, és tudassuk vele, hogy becsüljük az erőfeszítését. Ösztönözzük tanulóinkat önértékelésre, kérdezzük meg, mit gondolnak saját munkájukról, mit javítanának benne, és hogyan csinálhatták volna másként.
Bánjunk óvatosan a jutalmazással vagy a versenyeztetéssel, mert ezek a módszerek növelik a külső kontrollra való hajlandóságot.
Kritika helyett jóvátételre való buzdítás
Álljunk ellent annak a kísértésnek, hogy példabeszédet tartsunk a kamaszok slendrián hozzáállásáról, amikor az egész osztály csapnivaló dolgozatot írt. Azt hisszük, építő jellegű kritikánkkal alkalmat adunk tanítványainknak arra, hogy más szempontból lássák viselkedésüket, ezáltal változtathassanak rajta. Meglepődve tapasztaljuk, hogy segítő szándékú megjegyzéseinken megbántódnak. Negatív érzelmeink, és ítélkezésünk eltávolít az együttérzéstől, az elfogadástól, így egyre távolabb kerülünk a probléma megoldásától. Inkább kérdezzük meg az osztályt, mi okozott gondot a dolgozatban, miben szeretnének fejlődni, és mit kell tenniük azért, hogy ezt elérjék. Ne arra összpontosítsunk, hogyan tudnánk segíteni nekik, hanem biztassuk őket arra, hogy ők javasoljanak megoldásokat, amelyeket közösen kipróbálhatunk.
A nyerők több hibát követnek el, mint a vesztesek, mert többször próbálkoznak
Lehetőleg mellőzzük a büntetés minden formáját, ne apelláljunk arra, hogy a diákok félelemből majd tanulni kezdenek. Ne büntessük a hibák elkövetését, például ne vonjunk le pontot, ha a tanuló rossz választ írt a dolgozatban, mert ezzel azt érjük el, hogy legközelebb hozzá sem kezd a feladathoz. Szoktassuk diákjainkat ahhoz, hogy tanuljanak hibáikból, ezért adjunk lehetőséget arra, hogy órai munkájukat, házi feladatukat, vagy feleletüket önmaguk javítsák.
„Könnyű neki…”
Biztassuk a kamaszokat arra, hogy vegyenek példát olyan emberekről, akik nagy hátránnyal indulva is megvalósították álmaikat. Készítsünk az osztállyal tablót Edison, Lincoln, Helen Keller, és más, kitartásukról, céltudatosságukról híres emberekről. Tegyük fel a tablót a terem falára, hogy mindig szem előtt legyenek a példaképeink.
„Felcsillan a szemed, ha belépnek a szobába?” (Toni Morrison)
Egyetlen tanulót sem lehet jó munkára sarkallni, ha nem élvezzük a társaságukat, és nem szeretünk az osztályban lenni. Tervezzünk tevékenységet, ami közösségi élményt nyújthat, találjunk ki valami gesztust, szimbólumot, ami összeköt bennünket, és gyakran mutassuk ki, hogy örülünk a velük töltött időnek.
Bármilyen motiváló módszert is választunk, készüljünk arra, hogy nem érünk el vele azonnali sikert. Intsük türelemre önmagunkat is, hiszen ezeknek a diákoknak komoly személyiségfejlődésen kell keresztülmenniük ahhoz, hogy célokat tűzzenek ki maguk elé, és elérhessék azokat. A legfontosabb, hogy higgyünk tanítványainkban és önmagunkban, bízzunk abban, hogy képesek vagyunk utat találni hozzájuk, és abban, hogy előbb-utóbb szárnyra kapnak.
Fotók: pexels.com
Ajánlott irodalom:
- Stephen Glenn, Lynn Lott, Jane Nelsen: Pozitív Fegyelmezés az iskolában (Reneszánsz Könyvkiadó, Budapest, 2016)
Adele Faber, Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje –hatékony kommunikáció pedagógusoknak
Andrew Matthews: Legyél boldog tinédzser! (Varázsládika Kiadó, Budapest, 2003)
Daniel Pennac: Iskolabánat (M-érték Kiadó, Kft, Budapest, 2009)
http://www.tomacolor.hu/motivacio.pdf
A szerző korábbi cikke:
A szerző bemutatkozása:
Dudás Veronika vagyok, a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium biológia-földrajz tanára. Osztályfőnökként sikerrel alkalmaztam a Pozitív fegyelmezés módszereit az osztályban felmerülő konfliktusok kezelésére, az együttműködés kialakítására.
