Kezdőlap Digitális eszközök

Ingyenes webináriumokkal is segítik a pedagógusokat a Digitális Témahétre felkészülésben

Az eTwinning Magyarországi Szolgáltató Pont 2017 első felében változatos témájú webináriumok keretében nyújt szakmai továbbképzési lehetőségeket a digitális kompetenciafejlesztés iránt érdeklődő pedagógusoknak.

 

 

Az online szemináriumok – egy szóval webináriumok – valós idejű kommunikációra lehetőséget adó előadások, melyek során a résztvevőknek különböző témákkal kapcsolatos tanulásra, beszélgetésre és eszmecserére nyílik lehetőségük. A szakértők által vezetett webináriumok alatt feldolgozott témák a pedagógiához, vagy általánosságban az eTwinning programhoz és az eTwinning tevékenységekhez, valamint a digitális kompetencia fejlesztéséhez kapcsolódnak.

A nemzetközi eTwinning programmal együtt a hazai kezdeményezésű Digitális Témahétnek is az a célja, hogy népszerűsítse a digitális pedagógia módszertanát, és a köznevelésben elterjessze. Mindkét program fontos törekvése, hogy a csatlakozó pedagógusok és diákok változatos és kreatív iskolai projektek keretében fejlesszék képességeiket a digitális technológiával támogatott tanulás során. A DTH keretén belül létrejövő miniprojektek alkotói az eTwinning által kiszélesíthetik hatókörüket akár európai szintre is, azok a pedagógusok pedig, akik éppen eTwinning projekten dolgoznak, annak egy részletével belevághatnak a DTH-ba is. A két program együttműködése jegyében felkészítő webinárium sorozatba lehet bekapcsolódni keddenként 16 órától.

 Milyen előadások lesznek?

 

DTH Március 21. 16:00: MajmoZoo projekt (DTH 2016) bemutatása, a Redmenta alkalmazása a projektben – egy miniprojekt utóélete, az eTwinning lehetőségei

Előadó: Kiss Mónika és Skultéty Katalin eTwinning nagykövetek

***

DTH Március 28. 16:00: Digitális történetmesélés a tanulási folyamatokban

Előadó: Tusorné Fekete Éva, a Gyömrői Weöres Sándor ÁMI. pedagógusa

***

Április 27. 17:00-18:00: 21. századi kompetenciák

Előadó: Juhász Miklósné eTwinning nagykövet

***

Május 17. 16:30-17:30: Edmodo kontra Facebook, avagy hogyan szervezzünk tanulócsoportot online

Előadó: Őriné Simonovics Andrea eTwinning nagykövet

***

Június 15. 18:00-19:00: Google Drive használata

Előadó: Németh Zoltánné eTwinning nagykövet

***

Június 19. 19.00-20.00: Egy szemléletváltás tapasztalatai: pontrendszer bevezetése Prievara T. A 21. századi tanár könyve alapján

Előadó: Kalocsa Ibolya eTwinning nagykövet

**                              *

 

További részletek és csatlakozási lehetőség a Sulinet.hu honlapján:

Időpontok

Csatlakozzanak minél többen!

 

Előző cikkKözépiskolások online korrepetálják hátrányos helyzetű kortársaikat az E-tanodában
Következő cikkÚj informatikai kerettantervet készített az IVSZ