Kezdőlap IKT

A Microsoft vezérigazgatója Budapesten – jött, látott, kódolt

Különleges figyelem központjába került ma Budapest, ill. az itt elérhető alkotó emberek csoportjai. Március 30-án Magyarországra látogatott Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója, aki a digitális átalakulásról tartott előadást Budapesten, valamint helyi vállalkozókkal, egyetemi hallgatókkal és startupok vezetőivel találkozott. Rámutatott, hogy a digitális eszközökkel lehetővé vált olyan vállalkozást is létrehozni,mint például a digitális felületről elérhető online étel-rendelő szolgáltatás, a Netpincér.. A már megvalósult vállalkozásokon kívül a leendő munkavállalókat is üdvözölte és személyesen jelen volt velük egy órán. A lányok kódolási ismereteinek bővítésével folgalkozó Skool lehetővé tette a közös programozást Satya Nadella-lel.  

 

Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója
Fotó: Microsoft

Satya Nadella március 30-án a Budapesti Kongresszusi Központban megrendezett Microsoft Future Decoded rendezvényen tartott előadást. A redmondi világcég első embere a digitális átalakulásban rejlő lehetőségekről beszélt a magyar hallgatóság előtt.

Hirdetés

Magyar példák: tanulni lehet belőle!

Nadella beszédében kiemelte, hogy nagy örömmel osztja meg Magyarországon is gondolatait kedvenc témájáról, a digitális technológiákról. Hozzátette: azért is jött ide, hogy tanuljon a magyar példákból. Beszédében aláhúzta, hogy a digitális transzformáció milyen lehetőségeket tartogat a magyar fejlesztők számára, emellett több sikeres magyar vállalatot is kiemelt, köztük a Mol-t, a Netpincért, az OTP-t és a HungaroControl-t, amelyek innovatív szemléletükkel, a technológia nyújtotta lehetőségeket kihasználva új utakon járnak.

Rengeteg helyi innovációt ismerhettem meg és biztos vagyok abban, hogy a számuk a jövőben tovább fog növekedni” – emelte ki beszédében Nadella.

Diktál a vendég- írja a chatbot (beszélgető program)

Nadella röviden utalt a Netpincér történetétre, amely Európa első online ételrendelő szolgáltatása volt, és 18 évvel ezelőtt két magyar kollégista álmodta meg. Ügyfeleik különböző platformokon működő chatbot segítségével kommunikálnak velük és elvárják, hogy a szolgáltatás mindenütt egyformán magas minőségű legyen. Az Azure platformoktól és programozási nyelvektől függetlenül képes ugyanazt a magas szintű ügyfélélményt biztosítani.

Adatokból- eredmény

A vezérigazgató további pozitív vállalati gyakorlatként emelte ki a MOL Dunai Finomító példáját. Itt Azure Machine Learning felhőszolgáltatásban futó gépi tanulási algoritmusok segítenek a szenzorokból érkező rengeteg adatból üzletileg értékes következtetéseket levonni.

 

További példa a HungaroControl, ahol a Windows 10 bevezetése támogatja az üzleti folyamatok optimalizálását és a kiberbiztonság fenntartását, mindezt az IT háttérinfrastruktúra modernizálásával. A Windows 10 támogatja a cég digitális átállását. Végül szó esett az OTP újdonságáról is.

 A kezdő cégek a felhőben dolgoznak

Nadella több start-up vezetőjével is találkozott, akik arról beszéltek, hogy a felhőalapú üzleti technológia használatával hogyan tudnak a világpiacra betörni. Ezek között a cégek között voltak már a felhőben született start-up-ok és olyan kisvállalatok is, amelyek először használták a Microsoft Azure felhőszolgáltatást Magyarországon. Ezt követően jelentős pénzügyi és telekommunikációs vállalatok első embereivel és kormányzati szakértőkkel vitatta meg a digitális technológia gazdaságélénkítő szerepét.

(Felhő alapú számítástechnika (angolul „cloud computing”) a számítástechnika egy ágazata. Többféle felhő alapú szolgáltatást különböztethetünk meg, a közös bennük az, hogy a szolgáltatásokat nem egy dedikált hardvereszközön üzemeltetik, hanem a szolgáltató eszközein elosztva, a szolgáltatás üzemeltetési részleteit a felhasználótól elrejtve. Ezeket a szolgáltatásokat a felhasználók hálózaton keresztül érhetik el, publikus felhő esetében az interneten keresztül, privát felhő esetében a helyi hálózaton vagy az interneten.

A felhő alapú számítástechnika a 2010-es évek egyik fő irányának számít a számítástechnikában.[1] Forrás: Wikipédia) 

 

A Microsoft vezetője a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre (BME) is ellátogatott, ahol egyebek mellett a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról és az IT jövőjéről osztotta meg gondolatait az 500 hallgató részvételével zajló kötetlen beszélgetésen.

BME-s látogatása során külön találkozott a Microsoft DigiGirlz programján belül a számítógépes kódolást tanuló fiatal lányokkal is. A program kivitelezésében a Skool  szakértői segítettek. (A Skool, egy független, magyar szervezet, a Technológiai Oktatásért Alapítvány fő projektje.) A Microsoft program lényege, hogy fórumot teremt diáklányok számára ahhoz, hogy megismerjék azokat a lehetőségeket és karrier utakat, amelyeket a technológiai szektor rejthet a számukra, egyúttal betekintést kapjanak a legfejlettebb technológiák világába. Ezzel a céllal összhangban arra bátorította Nadella a lányokat, hogy válasszanak tudományos, informatikai, vagy matematikai pályát és tanuljanak meg kódolni.

 

“Rendkívül inspiráló megtapasztalni az új digitális korszak születését.  A mai nap, és Satya Nadella látogatása arra mutat rá, hogy a Microsoft víziója, hogy hozzásegítse a jövő nemzedékét ahhoz, hogy többre legyen képes, valóra vált, és a magyar sikertörténetek is ezt támasztják alá” – emelte ki Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.