Kezdőlap hírmozaik

Fenntarthatósági Témahét: tematikus tanórák, pályázatok, szelektív hulladékgyűjtés

Idén második alkalommal, 2017. április 24-28. között rendezik meg a Fenntarthatósági Témahetet, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2016/17-es tanév rendjéhez igazítva valósul meg a PontVelem Okos Program szervezésében. A programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök úr. A program célja a Föld Napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. A programsorozat óriási sikerét jelzi, hogy eddig közel 1800 iskola regisztrált a programra, amely a legmagasabb szám, amit eddig közoktatási témahét elért a résztvevő iskolák tekintetében.

 

Fenntartható a felnövekvő generáció?

Hirdetés

 

A tematikus tanórák mellett, azok témájához illeszkedően a korosztályoknak megfelelő országos kísérő programok – pályázatok, versenyek – kerülnek megrendezésre. A Fenntarthatósági Kupa és a Szelektív hulladékgyűjtő verseny is óriási díjakat kínál a nyerteseknek, valamint tanáraik és iskoláik számára is.

A Fenntarthatósági Témahéthez csatlakozó iskoláknak lehetőségük nyílik az általuk választott témákat interaktív módon feldolgozni, előre kidolgozott óratervek és foglalkozások segítségével. A témahét keretében megvalósuló tematikus tanórákra három korosztálynak – általános iskola alsó és felső tagozat, valamint középiskola – ajánlanak eltérő témájú óraterveket. Ugyanezen korosztályok számára kínálnak olyan remek programokat, mint például az „Őrizd meg a földet!”, vagy a „Táplálkozz tudatosan!”, illetve a „Szeresd az állatokat!”, valamint a „Lépj kisebbet!” pályázatok.

A Fenntarthatósági Témahéten a szervezők lehetőséget biztosítanak arra, hogy az iskolai programok, tanórák részeként a fenntarthatóságért elkötelezett szakemberek (önkéntesek) kiálljanak a gyerekek elé és a saját példájukkal, gondolataikkal erősítsék a témahét üzenetét.

 

Szelektív hulladékgyűjtő verseny értékes ajándékokért

A Fenntarthatósági Témahét keretein belül szerveznek szelektív, időszaki használt elem és e-kütyü gyűjtést. Megéri részt venni a versenyben, mert értékes ajándékokkal díjazzák a kimagasló gyűjtési eredményeket, egyéni és iskolai kategóriában is.

 

Fenntarthatósági Kupa, ahol a tudást díjazzák

A témahét keretében meghirdetett Fenntarthatósági Kupa nem más, mint egy online, országos tudásverseny felső tagozatos általános iskolások, illetve középiskolások részére. A diákok a fenntarthatóság témája kapcsán bemelegítő kvízeken keresztül gyakorolhatnak a versenyre, amelyet egy izgalmas online verseny fog követni. Háromfős csapatok regisztrálhatnak a tudáspróbára, az első három helyezett csapatok, felkészítő tanáraik, valamint iskoláik is értékes díjazásban részesülnek! Az online tudásverseny 2017. április 26-án (szerdán) 12:00 és 13:00 óra között lesz!

 

A szervezők bíznak abban, hogy a témahétnek köszönhetően, a felnövekvő generáció jóval tudatosabban tesz majd a fenntarthatóságért és megismeri annak fontosságát. A Fenntarthatósági Témahétről bővebben a www.fenntarthatosagi.temahet.hu honlapon olvashat.