Kezdőlap hírmozaik

Digitális módszertárba várják az új ötleteket – határidő 2017. augusztus 20-a!

Idén júliusban már ötödik alkalommal hirdeti meg a Tempus Közalapítvány a Digitális Módszertár felhívását, és teszi elérhetővé bárki számára pedagógusok digitális módszertani ötleteit. Jelentkezni augusztus 20-ig lehet.

 

A módszertár az IKT-eszközök kreatív használatával kapcsolatos, a tanításban-tanulásban alkalmazható ötletek gyűjteménye, gyakorlati leírásokkal, valamint letölthető csatolmányokkal.

A feltöltött ötletek közül azok, amelyek megfelelnek a felhívás szempontjainak, az értékelést követően bárki számára elérhetővé, publikussá válnak a Digitális Módszertárban.

A szakértői értékelés alapján a felhívásra jelentkező, kiemelkedő ötletek feltöltőinek munkáját Digitális Pedagógus Díjjal ismerjük el, melynek átadására és a díjazott ötletek bemutatására várhatóan a Digitális pedagógus konferencián kerül sor 2017 őszén, Budapesten.

 

Újdonság, hogy idéntől pedagóguscsoportok és felsőoktatásban hallgatók is pályázathatnak kipróbált ötleteikkel!

A Digitális Módszertár közvetlenül böngészhető – az eddig feltöltött ötletekkel és a korábbi felhívásokkal együtt – a www.digitalismodszertar.tka.hu oldalon. A hamarosan megjelenő idei felhívás elérhető lesz a honlapunkon, kísérje figyelemmel híreinket!

Az ötletek feltöltésének ideje: 2017. július 10 – augusztus 20.

helye: www.digitalismodszertar.tka.hu > Feltöltés > Digitális Módszertár

További információ: modszertar{kukac}tpf{pont}hu vagy az info{kukac}tpf{pont}hu címen kérhető.

Előző cikkManipulációk, álhírek: van még esélyünk megvédeni ettől a gyerekeket!?
Következő cikkDigitális Pedagógus Díj: Fókuszban az együttműködés és az értékelés