Kezdőlap heti kitekintő

Báránybőrbe bújt farkasok – avagy mit tegyünk a manipulátorokkal és domináns kollégákkal a munkahelyünkön? – 2.rész

Milyen eszközeink vannak a munkahelyi manipulációval szemben és hogyan lehet hatékonyan kezelni ezeket a helyzeteket? Mit lehet tenni, ha nem akarjuk felkötni a nyúlcipőt, de háborút sem kezdenénk. Pozsgai Anita főiskolai oktató, business coach cikke.

Nemrég megkérdeztem a kisfiamat arról, hogy hogyan kezeli azt, amikor valaki gúnyolódik vele az iskolában. Azt mondta, hogy ilyenkor mindig visszakérdez, “tessék, nem hallom?” és ezt ismételgeti újra és újra, kifejezve ezzel azt, hogy nem érdekli az, amit mond a másik. A kislányom 6 éves, most kezdte az iskolát. Az iskolakezdés előtt megkérdeztem tőle, hogy mi az amitől a legjobban tart. Azt mondta, hogy leginkább attól fél, hogy gúnyolni fogják a háta mögött és nem fogja tudni, hogy mit tegyen ilyenkor. Valószínűleg mindannyian átéltünk már hasonló helyzeteket és könnyen lehet, hogy nem mindig tudtunk jól kikerülni ezekből a helyzetekből, mert nem volt jó példa előttünk és nem tanultuk meg, hogy hogyan lehet ezeket a szituációkat jól kezelni. Az is könnyen előfordulhatott, hogyha meg is próbáltuk kezelni ezeket a helyzeteket, hamar felhagytunk a próbálkozással, mert úgy éreztük, hogy nem sikerült jól kikerülnünk a konfliktusból.

Mielőtt bemutatnám azt, hogy milyen technikák lehetnek hatékonyak a manipulátorokkal szemben, érdemes áttekinteni, hogy mik azok a leggyakoribb módszerek, amit az emberek ilyenkor alkalmaznak és vajon mennyire célravezetőek ezek.

Hirdetés

Hallgatás

Ha harc, hát legyen harc

Nyúlcipő

Aki kíváncsi rá hogy a fenti technikák vajon mennyire célravezetőek és mely egyéb megoldások elképzelhetőek helyettük az olvashatja a bejegyzést ITT, Pozsgai Anita oldalán.

PozsgaiAnitaA szerzőről:

Pozsgai Anita, közgazdász, tapasztalatait multinacionális cégeknél szerezte, jelenleg főiskolai oktatóként és business coach-ként dolgozik. A Hurry sickness help-Állítsátok meg a kiégést c. blog szerzője.

Anita korábban a kiégés megállításáról írt cikkei illetve Horváth Hajnalka vele készült interjúja erről a linkről kiindulva olvasható.

Korábbi kapcsolódó cikkek:

Segítség, kígyót melengettem a keblemen – avagy mit tegyünk a manipulátorokkal és domináns kollégákkal a munkahelyünkön?

Hogyan válhatunk képessé arra, hogy a jég hátán is megéljünk? – Pozsgai Anita cikke

Hogyan lehet együttműködő, talpraesett fiatalokat nevelni? Például így! Ön szerint?

Prezentáció és drámaórák – Hogyan tanulnak meg magabiztosabban előadni a diákok Svédországban, Norvégiában és Németországban?