Amikor a tudomány életre kel…
A humán tudományokban a mérték sohasem a tudomány volt. Az irodalom, a szépirodalom (habár tudomány, hiszen rendszerezett, leírása folyamatos, alkalmazott terület) elsősorban nem tudományos igénnyel készül. Alapeleme nagyrészt a történelembe, korokba, időbe, helybe, eszmékbe zárt vagy azokból kitörni akaró ember. A világirodalom alkotásainak mindig volt egy mechanizmusa, algoritmusa, mint ahogy minden kornak van rendszere, vannak alkotóelemei. A művek így egy mechanizmusba illeszkednek, ebben égnek, igyekeznek megteremteni létformájukat, olvasó közegüket; akarnak hatást gyakorolni a befogadókra; szeretnének megértve lenni.
Talán többen egyet értenek abban, hogy minden század, időszak feladata, hogy a hagyományozó kultúrához tartozó szövegek párbeszédet folytassanak a befogadókban, az értelmezőkkel. A kor és az általa meghatározott ember találkozása létrehozzon egy olyan állapotot, amit egyesek értelmezésnek, mások esztétikának, vagy csak egyszerűen hatásnak neveznek.
A hatásmechanizmus egyetlen idővonalban létezik. Ebben a tartományban, mátrixban aposztrofálható az önmaga eszméit, szabadságát, vágyait kereső személyiség; a korlátok közészorított, a megalázott, a ki- és elutasított ember életigenlése. Bodor Ádám, Závada Pál, Balla D. Károly, Fodor Géza, Berniczky Éva, Balla Zsófia, Szőcs Géza, Tőzsér Árpád, Tolnai Ottó … alakjai az emlékezet beépülését szolgálják a hagyományozó kultúrába, az európai kultúrába.
Közelmúltunk és jelenünk hazai irodalmának érzékeny területét jelenti a kisebbségi létbe zárt ember létérzése.
A felvidéki, vajdasági, erdélyi, kárpátaljai irodalom egyrészt magában hordja a magyar irodalmi gondolkodás fejlődési ívét, de megvalósítja regionális kifejezési módját is. Ezzel válik teljessé a közép-európai életérzés, életfelfogás.
A tudományterületek között átjárásnak kell lennie. Ez a diszciplinaritás teremthet meg egy globális szemléletmódot. A humántudományok közül az irodalom- és a nyelvtudomány számos ponton kapcsolódik a tudományterületekhez. Korokon, politikai és történelmi kataklizmákon a közös értékek átmentését szolgálta, és kell szolgálnia jelenleg is. Megpróbálta értelmezni az eszmék, a hagyomány, a kultúra szerepét, lehetőségeit, kérdéseit. Nem önmagában és nem önmagáért.
A természettudományok a körülöttünk lévő látható és láthatatlan világ tudományos leírását adják: a kiszámíthatót, a kiszámítottat, a képletekre fordíthatót. A humán tudományok (így a szépirodalom is) az ezt érzékelő egyén, ennek ellentmondásait közvetlenül megélő szubjektum létállapotát. A két algoritmus kiegészíti egymást, létrehozva az élő tudományt.
írta Dr. Oláh Tibor.
“Oláh Tibor vagyok, magyar nyelv és irodalom szakos általános és középiskolai tanár (Budapesti Fazekas Gyakorló), alkalmazott nyelvész (Ph.D), mesterpedagógus, jelenleg kutató tanár.
Tanárként vallom, hogy a diákok ne csak tanulják a tananyagot, hanem értsék, alkalmazzák annak elemeit, építsék be különféle struktúrákba, ábrázolják; nyelvészként pedig hogy a nyelv kultúránk legfőbb alkotója, felhasználjuk azt a mindennapi élet számos területén, gondolaink kifejezője, érvényesülésünk eszköze. Tanóráimon fontosnak tartom a diákok véleményeinek előhívását, a szakmai vita többféle formáját, a nyelv mint eszköz valódi applikációját – tananyagon innen és túl.
Korábbi cikk a szerzőtől a Modern Iskola portálon:
A vita szerepe az oktatásban
http://moderniskola.hu/2017/04/vita-szerepe-az-oktatasban/
Digitális kultúra az iskolában – egy kutatótanár szemével
http://moderniskola.hu/2016/02/digitalis-kultura-az-iskolaban-egy-kutatotanar-szemevel/
