Kezdőlap IKT

4 lépés, ami segíti megóvni a gyereket a gonosz tartalmaktól

Hogyan YouTube-ozzon biztonságosan a kisgyerek? A legtöbb kisgyerekes szülő nap mint nap felteszi magának ezt a kérdést. Annyira egyszerű leültetni őket egy (lehetőleg érintőképernyős) készülék elé, és hagyni, hogy ügyesen maguk keressék meg azt, ami érdekli őket, különösen, amióta van lehetőség a biztonságos(nak tűnő) YouTube Kids-en keresztül tenni ezt. Aztán szembejön ez vagy ez a cikk, és egy kicsit elbizonytalanodunk. Mi lehet a megoldás? Nincs biztonságos technikai szűrés, egyetlen megoldás van – megtanítani a gyerekünket arra, hogyan ismerje fel a veszélyes tartalmakat. Timár Borbála, médiapedagógus cikke.

A médiapedagógia egyik alapgondolata, hogy a média (így az internet is) önmagában nem káros vagy hasznos, így nem a védekezés, hanem a “felvértezés”, felkészítés, az online helyzetek kezelésére való képesség (empowerment) a legfontosabb cél. Erre szolgál az önálló, kritikai gondolkodás fejlesztése, a média működésének megértése.

Első lépés: szabályok

Hirdetés

Az első lépés a médiahasználat szabályainak tisztázása – ezt sosem késő bevezetni. Törekedjünk arra, hogy a gyerek ne legyen egyedül a szobában, amikor YouTube-ozik. Így időről időre rápillanthatunk, és láthatjuk, hogy érzi magát, és ő is szólhat, ha olyat lát, ami nem tetszik neki.

Az ideális az lenne, hogy minél nagyobb képernyőn nézze – így rögtön látjuk azt is, mi történik. Óvodáskorúaknak ne legyen saját érintőképernyős eszköze – ne is használja önállóan, hiába lenne rá képes technikailag. A YouTube-on nagyon könnyű eltévedni, és kellemetlen tartalmakhoz jutni.

A filmnézés kezdetekor közösen döntsük el, mit és mennyit fog nézni – ehhez persze a szülőnek tudnia kell, hogy melyik, a gyereke által kedvelt mese nagyjából milyen hosszú. A Peppa malac ötperces, a Mancs őrjárat nagyjából tíz, az Állatkert a hátizsákban pedig húsz. Egy videózási alkalom óvodásoknál kb húsz-negyven (esetleg, nagyon ritkán) 60 perc, így előre megbeszélhetjük, hogy három Mancs őrjárat vagy két Állatkert következik.

A következő videó ne automatikusan induljon (ne csatornát kapcsoljunk be, hanem epizódot), a szülő és a gyerek közösen döntsék el, melyik lehet a következő. Ha semmiképpen sem tudunk tízpercenként megjelenni ott, ahol a gyerek filmet néz, legyen egy saját YouTube-csatornánk, ahová a kedvenc, megbízható meséket gyűjtjük össze, és amelyet tetszés szerinti ponton elindítunk. Az előre megszabott időkeretet azonban (többé-kevésbé következetesen) tartsuk be.

Ha kézivezérléssel irányítjuk a filmnézést, elkerülhetjük a számítógép által generált, összevágott, ha éppen nem is félelmetes vagy undorító, de mérhetetlenül igénytelen és furcsa videókat. Ne gondoljuk, hogy minden, ami gyerekeknek címzett, jót tesz nekik – az igénytelen, zavaros képi világot nem kell elfogadnunk.

Második lépés: beszélgetés

Amikor lehetőségünk nyílik rá, nézzük a gyerekkel közösen a filmet – különösen, ha valami újat lát. Így figyelhetjük a reakcióit, és beszélgethetünk is vele a látottakról. Az Állatkert a hátizsákban végén például mindig elmondják a szereplők, kinek melyik rész tetszett a legjobban – ezt mi is megkérdezhetjük a gyerekünktől, és elmondhatjuk a saját kedvencünket.

Fontos, hogy ezekben a beszélgetésekben ne kritizáljuk az ízlését, a filmet, amit szeret. Természetes, hogy a négyévesnek más az ízlése. Ha olyan mesét nézne, amit nem neki valónak tartunk (vegyük komolyan a korhatárbesorolást, de azt is, ha TÉNYLEG nem bírjuk elviselni Eperkét). Ha viszont nézheti, akkor ne tegyünk kritikus megjegyzéseket, hanem támogassuk abban, hogy megélje élményeit.

Harmadik lépés: tudja, hogy bármikor szólhat

Beszélgessünk a gyerekekkel kedvenc mesefilmjeikről, és beszélgessünk a filmnyelv elemeiről is. Minden mesesorozatnak vannak olyan saját, jellegzetes jegyei, ami alapján felismerhetők. Ezeket már a kis óvodások is felismerik és értik – a mi feladatunk, hogy tudatosítsuk, ha olyan filmet lát, amely eltér a megszokottól, hagyják ott a videót, és szóljanak egy felnőttnek. Ezzel a módszerrel előzhetjük meg a legbiztosabban, hogy szándékosan manipulált, agresszív videót láthasson.

Ez a módszer – azonnal álljon fel, és keressen felnőttet – akkor is működik, ha „szabályos” epizódban történik valami olyan, amit nem ért vagy megijeszti (ez bármi lehet, olyasmi is, amit egyáltalán nem gondolnánk félelmetesnek).

Negyedik lépés: filmelemzés

Melyek azok az elemek, amelyek gyanússá tehetik a nem valós videót, és egy óvodás is felismeri őket?

  • Ha nincs az elején a megszokott főcím
  • Ha nincs zene, vagy más, mint a megszokott
  • Ha a szereplők nem beszélnek, pedig általában szoktak, vagy más a hangjuk
  • Ha a szereplők más ruhában vannak
  • Máshogy vannak megrajzolva (például furcsán áll a kezük, csak a fejük látszik)
  • Ha máshogy mozognak, mint ahogy megszoktuk (a számítógép által animált videókban a szereplők sokszor csak “belebegnek”, nem lépkednek)
  • Másik ismert mesefilmből érkeznek szereplők, vagy új, a többiekre nem hasonlító szereplő jelenik meg
  • Ha nem egyetlen, követhető történetet látunk, hanem összevissza történik mindenféle, vagy több epizódból vágtak össze részeket (ezt már nem annyira könnyű felismerni, de erre akár példát is mutathatunk a gyereknek)
  • (felnőtteknek, olvasni tudóknak) Furcsa, hosszú, sok értelmetlen kulcsszóból álló címek

Hogyan készíthetjük fel a gyerekeket ezeknek az elemeknek a felismerésére? Úgy, hogy beszélgetünk velük róla. Kérdéseket teszünk fel a közösen nézett mesékkel kapcsolatban, együtt énekeljük a főcímet, majd hozzátesszük, hogy főcím mindig van, és elmondjuk, mire való. Közösen rajzolunk Peppa malacot, és összehasonlítjuk a filmen láthatóval. Amikor együtt keresünk új videót, könnyen belefuthatunk olyanba, amiről sejtjük, hogy nem biztonságos, ezt akár szóba is hozhatjuk (ez nem jó, mert ez a Peppa 13 perces; nézd, ezen a képen úgy látom, hogy ez egy furcsa videó).

Ha óvodás korban elkezdjük a gyerekek tudatos médianevelését, kevésbé kell félnünk attól, hogy függő lesz, vagy nem tud majd reagálni, ha online agresszióval kerül szembe. Ha kis korában beszélgetünk vele arról, mit miért szeret, nagyobb korában is beavat majd minket abba, mit és miért csinál a neten, illetve könnyebben védi meg magát az agresszív tartalmaktól és az online erőszaktól is.

Mindez persze sokkal több munka, mint telepíteni a YouTube kids-et, a szomorú igazság azonban az, hogy tökéletes technikai védelem nem létezik – maguknak a gyerekeknek kell felépíteniük azt.

 

A szerző bemutatkozása:

Timár Borbála vagyok, magyar- és médiatanár, médiatudatosság-szakértő. 2005 óta foglalkozom médiapedagógiával, tanítottam médiát magyarul és angolul. A Televele Médiapedagógiai Műhely Egyesülettel számos tananyagot készítettem, tanártovábbképzéseket és szülőknek szóló workshopokat tartottam. Jelenleg egy tanároknak szóló médiapedagógiai segédkönyvön dolgozom, társasjátékot tervezek. Saját honlapomon (http://mediapedagogia.hu) médiapedagógiával, digitális és médiaműveltséggel, digitális neveléssel kapcsolatos írásokat osztok meg.

A szerző korábbi cikkei a moderniskola.hu -n:

Mémek, gif-ek – önkifejezés és kritikus gondolkodás, avagy mire használhatjuk még a digitális eszközöket?

Még egyszer a tévés tévhitekről – és arról, hogyan csinálhatnánk jobban