Kezdőlap határtalanul

Arany János szülőházába is ellátogattak a Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai Intézmény tanulói

Hogyan élte meg a Határtalanul! program kirándulását az abban résztvevő pedagógus és hogyan a diákság? 4 felejthetetlen kalandokkal teli nap beszámolója következik a Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai Intézmény nyugdíjas pedagógusának, Garamvölgyi Lajosnak és a programban résztvevő diákoknak köszönhetően.

A Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola 7. d osztályával közösen sikeresen pályázott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul! programján, így a tanév során 22 diákjuknak lehetősége volt arra, hogy állami támogatás igénybevételével, egy utazás során ismerjék meg a határon túli magyarság életét, és az általuk őrzött magyar történelmi emlékeket.

Az utazásra 2017. október 4-7. között került sor. Erdélyi fejedelmek városai címmel a következő helyszíneket keresték fel a program résztvevői: Nagyszalonta, Nagyvárad, Kolozsvár, Torda, Tordai-hasadék, Torockó, Nagyenyed, Arad.

A két iskola által elnyert állami támogatás mértéke 2 700 000 forint volt.

Hirdetés

Ez az összeg fedezte a tanulmányi kiránduláson részt vevő tanulók utazásának és kint tartózkodásának teljes költségét. A programban résztvevő gyermekek jó tanulmányi eredményük és szorgalmuk alapján lettek beválogatva a tanulmányi kirándulás szerencsés résztvevői közé.

A kivételes élményekről Garamvölgyi Lajos nyugdíjas pedagógust kérdeztük, aki immáron második éve részfoglalkozásban dolgozik a Veresegyházi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben.

Garamvölgyi Lajos

Hogyan igyekeztek elérni, hogy a gyerekeknek ismeretszerzésben és szórakozásban egyaránt gazdag 4 napban legyen része?

A gyerekek az előkészítő foglalkozások mindkét napjához feladatlapot kaptak előre, elolvasták a kérdéseket és úgy gondolom, hogy tudatosabban figyeltek mindenre az előadások – Torockó és környéke néprajza, népművészete, néptánca, Erdély rövid történelmi áttekintése és híres emberek, valamint gazdasági földrajza és domborzata  – során. 

Mivel a Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskolával közösen vettünk részt a tanulmányi kiránduláson – mi egyedül nem tudtuk volna biztosítani a létszámot – a tanulóknak már az OSZK-ba történő utazás során lehetőségük volt az ismerkedésre. A négy nap alatt pedig több barátság is szövődött. 
A teljes programot úgy terveztük meg, hogy végig dolgoztattuk a gyerekeket. Hogy a rengeteg élmény ne kerüljön feledésbe, este, vacsora után útinaplót vezettek. Volt olyan tanuló, aki egy-egy napról 4-5 oldalt írt! Természetesen volt olyan is aki viszont 3-4 rövidke mondatot. 
– Hogyan kellett bánni a sajátos Nevelési Igényű (SNI) gyermekekkel a program során?
Az SNI-nek igen széles skálája van és a mi gyerekeink is eléggé színesek! A színességük miatt a gyógypedagógiai osztályokba járó gyerekeket úgy hívjuk, hogy a Szivárvány tagozatra járó gyerekek. Nem egy gyerek volt, akit egy pillanatra sem lehetett szem elől téveszteni. Ez nem jelentett problémát, mert nem csak mi figyeltünk különösen ezekre a gyerekekre, hanem a társaik is. Külön érzékük van arra, hogy segíteni tudják a másik hiányosságát. Az sem okozott gondot, hogy minden városban egy-egy órára szabadon engedjük őket, mert ők mindig 3-4-5 fős kis csoportokban közlekedtek. Nagyon élvezték ezt a szabadságot. Hogy bizonyos esetekben jobban kell hangsúlyozni, esetleg még egyszer el kell mondani a feladatot, ez természetes volt. Hogy a figyelmüket többször kellett felhívni bizonyos dolgokra, ez szerintem a többi gyereknél is így van. Hogy hálásak mindenért! Ezért észre sem vettük, hogy mi is fáradunk.
– Nem volt fárasztó a 4 napos program a gyermekek számára?
Vissza úton, szinte mindegyikőjük elmondta, hogy de jó lesz már otthon! De a második mondatban megkérdezték, hogy igaz jövőre is jövünk ide! A négy nap olyan tartalmas volt, annyi élményt nyújtott mindannyiunk számára, hogy a fáradtságot elfelejtette velünk. Ezek a gyerekek úgy éltek együtt a 4 nap alatt, mint egy  igazi, jól működő család. Sokszor szó nélkül segítették egymást. Büszke voltam arra, hogy az utazás zárásaként az idegenvezető egy totót csináltatott a gyerekekkel a négy nap látnivalóiból és 13+1 találatot ért el a Szivárvány tagozat egyik tanulója! 
Nekem ez volt életem legjobb tanulmányi kirándulása!

A programról a gyermekek is írtak élménybeszámolókat. Karsai Henrik tanuló Erdélyi fejedelmek városai című élménybeszámolóját pl. itt tudják megtekinteni.

Barabás Attila 6. osztályos tanuló Nagyszalontáról, illetve Arany Jánosról szóló prezentációját itt tekinthetik meg.