A „fejlődő szemlélet”, vagy „növekvő” gondolkodásmód („Growth mindset”) teóriája azon az elképzelésen alapul, hogy az intelligencia nem örökölt – „kőbe vésett” – hanem egyénenként fejleszthető. (A teória kidolgozóinak alapfeltevése szerint kétféle embertípus van, az egyik eleve elrendeltként tekint saját intelligenciaszintjére és képességeire, míg a másik a tanulás, fejlődés erejében hisz. A szerk.) 20 évvel ezelőtt egy szemantikus vizsgálatnak köszönhetően került be a köztudatba a szemlélet, mely azóta meghatározza a tanárképzés és az oktatói tevékenységek fajtáiról alkotott elképzeléseinket. De mik voltak ennek a tanulmánynak az eredményei?
„Növekvő” gondolkodásmód
A New York-i Columbia Egyetem tanárai Claudia Mueller és Carol Dweck 1998-ban a Journal of Personality és a Social Psychology című akadémiai szaklapokban jelentették meg írásukat, melyben bemutatták, hogyan hatnak tapasztalataik szerint a diákokra a különböző dicsérettípusok. A tanulmány maga valójában 6 különálló kutatást mutat be.
Mindegyikben, 9 és 12 év közötti gyermekekkel végeztettek problémamegoldó játékokat. A játékot követően elmondták a gyerekeknek, hogy a kérdések 80%-ára helyesen válaszoltak, továbbá megdicsérték őket vagy a tehetségüket/intelligenciájukat, vagy a befektetett kemény munkát hangsúlyozva. A kutatók arról számoltak be, hogy a diákok hogyan érezték magukat, milyen viselkedést tanúsítottak az ezt követő további feladatokban.
Mik lettek az eredmények?
- Azok a gyerekek, akiknek az intelligenciáját dicsérték, nagyobb valószínűséggel választottak a továbbiakban olyan feladatokat, amelyekről úgy gondolták, okosnak fogja mutatja őket. Azok a gyerekek, akiket az erőfeszítéseik alapján dicsértek, olyan feladatokat választottak, amiknek megoldása során új dolgokat tanulhattak.
- Azok a gyerekek, akiknek az intelligenciájukat dicsérték, kevésbé élvezték a további feladatok megoldását, mint azok, akiknél a befektetett erőfeszítést.
- Azok a gyerekek, akiknek az intelligenciájukat dicsérték kevésbé bizonyultak kitartónak a feladatok megoldásában, mint azok, akiknél az erőfeszítést.
- Azok a gyerekek, akiknek az intelligenciájukat dicsérték, rosszabbul teljesítettek a további feladatok megoldásában, míg azok, akiknél az erőfeszítésüket dicsérték jobban teljesítettek a későbbiekben.
- Azon gyerekek többsége (86%) akiknek az intelligenciáját dicsérték érdeklődött a többi gyermek azonos feladatban elért eredményei iránt, míg azoknak a gyermekeknek, akiknek az erőfeszítéseiket dicsérték csak 23%-a érdeklődött mások eredményei felől, többségük inkább arra volt kíváncsi mit csinálhatnának jobban legközelebb.
- Azon gyerekek 38%-a, akiknek a képességét dicsérték, nem mondott igazat a megoldatlan feladatok számát illetően, míg az erőfeszítéseikért dicsért gyerekeknek csak 13%-a nem volt őszinte.
Kapcsolódó kutatások
Az elmúlt években világszerte sokan és sok megközelítésből kutatták a fejlődő szemlélet teóriáját. A kutatások többsége azt mutatja, hogy ha a diákok hisznek a tanulás és az erőfeszítések erejében, jobb jegyeket szereznek az iskolában, mint ha csupán saját intelligenciájukba, tehetségükbe vetett hitük vezeti őket. Néhány ezt az eredményt találó kutatás olyan nagyszámú mintavétellel dolgozott, mint 100 000 tanuló. Ugyanakkor két nemrégiben született tanulmány tovább árnyalja az eddigi eredményeket.
Ugyanakkor az említett kutatás azt sugallja, hogy a „növekvő” gondolkodásmódnak más előnyei is vannak (túl az eredményességen), ezek pedig többek között a hatékonyabb változáskezelés, a magasabb önuralom, nagyobb társadalmi alkalmazkodóképesség és a finom különbségek megértésében mutatott érzékenység. További eredmények azt sugallják, hogy mentálhigiénés előnyökkel is jár ha eredményeinket erőfeszítéseink és nem született tehetségünk, vagy intelligenciánk következményének látjuk. Az ilyen szemlélettel bíró egyének kevésbé agresszívek, magasabb az önértékelésük és kevésbé mutatkoznak hajlamosnak depresszióra is.
Mit jelent mindez az osztályteremre nézve?
Erőfeszítéseik, megoldási módjaik dicséretével azonban, követhető sablont nyújtunk számukra elkövetkezendő sikereikhez, fejlődésükhöz. Ahogy azt a kutatást végző pszichológusok megfogalmazták:
“Az intelligenciájukért dicsért gyermekek rosszabbul reagálnak a kudarcra, míg azok a gyermekek, akiket erőfeszítéseik alapján méltatnak könnyebben elfogadják az esetleges sikertelenségeket.”
Az ehhez hasonló tanulmányok alapján érdemes erősen elgondolkodnunk azon, érdemes-e egy gyermeket “tehetségéért” méltatnunk .
Nincs tehetség? Bárkiből lehet bármi?
Fontos arra is kitérnünk, hogy a növekvő gondolkodásmód teóriája sokszor félreértelmezés áldozatául eshet. A fenti eredmények nem azt mutatják, hogy sikereink kizárólag az erőfeszítéseinken múlnak, sem azt, hogy „bárki képes bármire”. Ezek leegyszerűsített, kevéssé használható értelmezései a fejlődő szemléletnek, ami mindösszesen arról szól, hogy hiszünk abban, hogy fejlődésünk lehetséges és képesek vagyunk új dolgok megtanulására. Tanárként mindez azt jelenti, hogy ügyelnünk kell arra, hogyan hatunk diákjainknak viselkedésére és gondolkodására visszajelzéseinkkel. Magas elvárásokat kell állítanunk diákjaink számára és kiemelten ügyelnünk kell visszajelzéseink minőségére és arra, hogy az adott a feladat elvégzésének módját értékeljük és ne magát a gyermeket.
A cikk írója Bradley Busch pszichológus, az InnerDrive nevű mentális készségfejlesztő cég igazgatója és a Release Your Inner Drive című életvezetési könyv írója. Amennyiben érdekesnek találta cikkét, kövesse Twitteren: @Inner_Drive!
Az eredeti cikket a The Guardian oldalán olvashatják!
