Kezdőlap hírmozaik

    Önálló standdal vesz részt Magyarország a londoni BETT Show-n

    Budapest, 2018. január 12., péntek (MTI) - Először vesz részt önálló országstanddal a londoni BETT Show-n Magyarország, ezzel is jelezve az oktatás digitalizációja melletti elkötelezettségét - tájékoztatta a Digitális JólétProgram (DJP) pénteken az MTI-t. Mutatjuk a magyar nemzeti stand kiállítóit!

    A British Educational Training and Technology Show január 24. és 28. között lesz Londonban. A világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán és konferenciáján Magyarország 310 négyzetméteres standdal vesz részt – áll a közleményben.

    Fotó: Bett Show @bettshowuk Facebook

    A hangsúlyos magyar részvétel elősegíti a nemzetközi szakmai és tárcaközi kapcsolatok fejlődését, lehetőséget ad a legújabb oktatástechnológiai megoldások megismerésére, valamint hozzájárul a magyar oktatástechnológiai vállalkozások exportképességének növeléséhez – írták.

    A standnál az érdeklődők Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját (DOS), innovatív magyar oktatástechnológiai termékeket, szolgáltatásokat ismerhetnek meg. A DOS célja, hogy új, a digitális kor kihívásaira reflektáló, nyitott oktatási környezet jöjjön létre és senki ne hagyja el az oktatás és a képzés rendszerét a megfelelő digitális kompetenciák (digitális írás-, és olvasástudás) nélkül.

    A Digitális Jólét Program lehetőséget biztosít arra, hogy gyakorló pedagógusok, szakértők is ellátogathassanak a kiállításra. Ötven, pedagógusszervezetek által delegált pedagógus a rendezvényen személyesen is megismerheti majd a digitális oktatás korszerű eszközeit, módszereit.

    A BETT Show – amely elsősorban az információs technológia oktatási célú felhasználásának példáit mutatja be – szakmai és egyben kereskedelmi fórum is, amelyre mintegy 35 ezer nagy-britanniai iskolavezető és tanár érkezik vásárlási szándékkal, valamint ötezer szakértő, oktatási döntéshozó, fejlesztő mintegy hetven országból a legújabb technológiák áttekintésére.

    A Digitális Jólét Program Titkársága Magyarország Kormányának hivatalos honlapján összegyűjtötte a magyar nemzeti stand kiállítóit:

    Wizper – OkosDoboz – Játék a tanulás!

    Az OkosDoboz egy olyan digitális taneszköz, mely grafikus feladatsorokkal, gondolkodási képességeket fejlesztő játékokkal és rövid oktató videókkal segíti az általános iskolás gyerekeket az ismeretek elsajátításában, azok gyakorlásában és képességeik fejlesztésében.

    Infotér – Maugli projekt

    Az autizmus korai felismerése után a megfelelő fejlesztési terápiák jelentik a gyermekek számára a legnagyobb segítséget. A több csatornán összegyűjtött adatok elemzésével az a céljuk, hogy megértsék az autizmussal élőkben zajló változást. A hibrid megoldások alkalmazásával létrejövő referencia sors-adatbázisok és eszközrendszer támogathatják az autista gyermekek fejlesztését végző szakemberek munkáját.

    Edutus Főiskola- World Robotic Olympiad

    A World Robot OlympiadTM egy nemzetközi oktatási program, melynek, célja hogy megkönnyítse a fiatalok hozzáférését a természettudományos tárgyakhoz és motiválja őket a mérnöki vagy informatikai hivatás választására. A WROTM versenyek ötvözik egy sportesemény izgalmát a LEGO® Mindstorms robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával.

    ELMS Informatikai Zrt.

    Profiljuk központi eleme a komplex e-learning megoldások, tananyagok létrehozása, képzési programok kidolgozása, szem előtt tartva a különböző intézményi és vállalati igényeket.

    The O.K. Moneytainment Project

    A több mint 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező OTP Fáy András Alapítvány által létrehozott O.K. Oktatási Központ a legmodernebb audiovizuális eszközökkel ellátott tantermeiben fogadja és oktatja az ország különböző pontjairól érkező diákokat, illetve új eszközrendszerrel támogatott, középiskolákba utazó oktatói hálózatot üzemeltet.

    Sbrick – Okoskocka

    Az SBrick egy legóval teljesen kompatibilis okoskocka.  A SBrick rádióhullámokkal kommunikál, így bárhová elrejthető, 50 méterig garantáltan működik, ráadásul a napfény sem zavarja a vezérlését.

    Leopoly VR

    A Leopoly VR a legegyszerűbb módja a virtuális valóság, a 3D nyomtatás és a 3D-s megjelenítés használatának az osztálytermekben. A Leopoly könnyű gyakorlási lehetőséget biztosít a tanulóknak a virtuális valóság és a 3D-s megjelenítés világában: segít testreszabni és elkészíteni 3d-s nyomtatással a különböző megálmodott tárgyakat.

    Bookr Kids

    A BOOKR Kids Mesetár egy folyamatosan bővülő interaktív mesekönyvtár alkalmazás mobilra és tabletre. A mesekönyvek eredeti sikerkönyvek interaktív változatai olvasás- és képességfejlesztő funkciókkal.

    Darts Matek

    A Darts Matekkal nem csak a tanárok tehetik érdekesebbé a matematikát az iskolások számára, de otthon a szülők is könnyedén használni tudják. A gyermekek így szórakozva tanulnak meg számolni, és jobb kedvvel veszik elő a matematikát, hogy felkészüljenek egy számonkérésre.

    Edu & Fun:

    Az EDU & FUN Digitális Élményközpontban a gyerekek és diákok a LEGO® Education oktatási segédcsomagok, 3D nyomtatók és más digitális eszközök segítségével kóstolhatnak bele a programozásba.

    A magyar standon bemutatkozik még az Alba Innovár, a Logischool, a Webuni, a Speclearn, a Tabello, a DesignSoft, a Green Wheels, a LabCamera, az InSimu Patient, a Kuvik, a Mozaik, az Oktker Nodus Kiadó, a Skool, a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület és a NI Mentor Program.

     

    Forrás: MTI, kormany.hu

    Előző cikkEURÓPAI NYELVI DÍJ 2018 – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
    Következő cikk11 dolog, ami segít legyőzni a stresszt – pedagógusoknak