Kezdőlap jó példák

„Ha csak egy diáknak is is segítettem, boldog vagyok..”

Interjú a 2018-ban Sulinetwork-díjat nyert digitális pedagógussal, Bognár Amáliával Egy „szuperképességekkel „rendelkező pedagógus, blogger, aki rendszerbe illeszti az oktatásban használható modern eszközöket, módszereket, és  akár átékos kerettörténetbe ágyazva, az alkotás örömével segíti  a diákokat és tanáraikat is, hogy átélhessék az új dolgok létrehozását.  Ennek gyakorlatias megoldásairól,  praktikus online naplójáról, az átalakuló pedagógusszerepekről, a pedagógusok számára szükséges „képességek fájáról” is  szól a beszélgetés, amit Fülöp Hajnalka készített a pedagógussal.

 

Ünnepélyes keretek között 2018. február 8-án az Oktatási Hivatal III. Országos Szaktanácsadói Konferenciáján került a sor a Sulinetwork-díj átadására. A szakmai elismerést olyan pedagógusok és oktatási szakemberek nyerhetik el, akik kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárulnak a digitális írástudás fejlesztésének pedagógiai-módszertani támogatásához, valamint az info-kommunikációs technológia újszerű oktatási alkalmazásainak elterjesztéséhez.

Hirdetés

 

A díjat minden évben legfeljebb három pedagógus nyerheti el. A díjazottak közül legalább ketten a közoktatásban gyakorló pedagógusok, és egyikük lehet olyan közoktatásban dolgozó szakember, aki pedagógus végzettségű ugyan, de szakmai tevékenységét az oktatás más területein fejti ki a közoktatás javára.

Idén immár ötödik alkalommal került sor a díj kiosztására. Hasonlóan a korábbi évekhez most is három szakember részesült az elismerésben, akik a szakmai kitüntetés mellett egy-egy kisplasztikát kaptak, amely Szanyi Borbála szobrászművész alkotása.

A Sulinetwork-díj nyertesi 2018-ban:

Bognár Amália, a Csornai Széchenyi István Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára, http://qqcska.blogger.huoldal szerzője.

Dr. Főző Attila László, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Módszertani Központjának munkatársa, a https://komposzt.wordpress.com és a h2so4.blog.hu oldalak szerzője.

Novák Károly, a Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és AMI nemzetiségi nyelvtanára.

 

Balról jobbra: Novák Károly, Bognár Amália, dr. Főző Attila László, forrás: https://www.facebook.com/sulinetwork

Forrás : http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/hirek/sulinetworkdij-2018

(Temészetesen mindhárom pedagógussal készítünk interjút, folyamatosan követik egymást a beszélgetések. A szerk.)

Gratulálok! Mit gondol a díjról, hogy érzi magát, hogy megkapta, hogyan fogadta?

Nagyon örültem annak, hogy egy olyan díjat kaptam, amelyet jelölés útján ítélnek oda. Úgy érzem, megkoronázta azt a munkát, amelyet az elmúlt években ezirányban tettem. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan „sorba” állhattam be, ahová azok tartoznak, akiknek személyisége, munkássága példaértékű számomra. Prievara Tibor és Nádori Gergely által szerkesztett Tanárblog indított el ezen az úton, majd újabb és újabb ötleteket adott Ujhelyiné Szeverényi Irma és Benedekné Fekete Hajnalka digitális gyógypedagógiája, Tóth Éva és Nemes-Nagy Erika szakiskolai projektjei. Sokat köszönhetek dr. Főző Attilának, aki folyamatosan motivált.

Egy integráló iskolában dolgoztam, Kónya Tamásné Ibolya, Vargáné Budai Márta és Kemenesi Ágoston vezetése alatt, ők tették lehetővé, olykor csak egy-egy bátorító szóval, hogy a digitális pedagógia megvalósulhasson az intézményben. Nem értem tették, hanem azért, mert látták, hogy ez a módszer eredményes.

Tanítványaim pedig folyamatosan ösztönöztek arra, hogy a hagyományostól eltérő utat válaszam, amikor megérkezem hozzájuk a tanterembe.

A díj egy elismerés, ami erőt ad, hogy talán nekem is van egy „szuperképességem”, amivel „megfertőzhetem” kollégáimat.

Merklné Kálvin Mária főosztályvezető, Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya

Pedagógus, innovátor, a QQcska blog szerzője. Több pedagógiai kiállítás, konferencia résztevője, előadója, a téma: a digitális írástudás fejlesztés, digitális pedagógia. Mit gondol erről 2018-ban, magyar-történelem szakos Y generációs tanárként, miként lehet a mai gyermekek digitális írástudását fejleszteni?

A digitális írástudás fejlesztése nem működik önmagában, a pedagógiai módszereket ötvözni kell. Az okoseszköz csak egy kellék ahhoz, hogy elérjem oktatási-nevelési célomat. Kell a kerettörténet, amivel kipróbálhatom magam különböző szerepekben. Kell a gamification (játékosítás, a szerk.) , amivel játékosabb lesz a tanulás, kihívásokat küzdhetek le. Kell az alkotás öröme, amikor akár online, akár offline létrehozhatok valamit,

a diákok számára meghatározó, hogy ők hívhatnak életre dolgokat.

Mindezekhez azonban kell a pedagógus szemlélete, a QQcska-blog ezt szeretné szolgálni, hogy segítse ezt a megközelítést.

Nemrég iskolát váltott, 7 év után. Milyen szempontok szerint választott új iskolát, és most mi a munkája, feladatköre, hányadikosok a tanítványai?

A váltás mindig nehéz… Új feladatokkal, új színtéren, a digitális pedagógia terjesztésében kaptam szerepet.

Helyszínelők projektből a tetthely egyik eleme, Fotó: Bognár Amália

 Az elsők között van, akik innovatívan és mások számára is utat mutatva dolgoznak a digitális pedagógia szakterületen. Mi az, amit a diákokkal együtt tanult meg? Népszerűen fogalmazva, Ön szerint mi az az öt készség, amire szüksége van egy digitális pedagógusnak?

A kedvencem Jackie Gerstein amerikai egyetemi tanár képességfája, amelyen a következőket jelöli meg:

  • hatékony kommunikáció,
  • kíváncsiság és kreativitás,
  • együttműködés,
  • határozottság és kitartás,
  • empátia,
  • optimizmus,
  • kritikus gondolkodás és problémamegoldás,
  • alkalmazkodóképesség,
  • kezdeményezés és vállalkozókészség,
  • rugalmasság,
  • önfegyelem és jövőkép.

Ez ugyan nem öt, de szerintem mindegyikre szükség van, ha valaki ma pedagógus, akár digitális pedagógus, akar lenni.

Gyökeresen átalakulnak a pedagógus szerepek: a frontális tanítás, a „tudós tanár”, az oktató háttérbe szorulni látszik, és a „felfedezető’, facilitátor, kreatív pedagógus kerül előtérbe, a tevékenykedtető, kritikusan gondolkodó és a diákkal együtt kutató pedagógus hosszú távon hatékonyabb. Mit gondol erről, Ön hogyan látja ezt az átalakulást?

Ez az átalakulás az egyén és a pedagógusközösség szintjén lehet gyors és nagyon lassú folyamat is. Ha a pedagógus változni és változtatni akar, akkor ez a facilitátori szerep hamar kialakítható és hatékony lehet.

Online tutorként részt vehettem a Tempus Közalapítvány Európai szakmai és módszertani keret fejlesztése a tanárok kollaboratív tanulásának támogatására (EFFeCT) megnevezésű projekt keretében az ALMA A FÁN – „IKT eszközök kreatív felhasználása az oktatásban” című pilotprogramjában, ahol bebizonyosodott számomra, hogy sok olyan pedagógus van, aki hajlandó változni, egymástól tanulni, együttműködni és felvállalni a facilitátori szerepet a tanteremben. Na, itt ez az átalakulás szélsebes volt. 🙂

Az eszköz ozobot 3Dnyomtatóval nyomtatott sapkában. Fotó: Bognár Amália

A pedagógusok ebben a médiatizált világban komoly kihívásokkal kerültek szemben. Ön mit lát megoldandó feladatnak e téren és mit lát működő megoldásnak? A közösségi médiát Ön is használja jó gyakorlatai megosztására, QQcska című blogjában évek óta osztja meg tudását. Miért indított blogot, mik a tapasztalatai ezzel, mennyi munkát jelent ez Önnek és mi motiválja?

A tudatosság a kulcsszó, felmérni, hogy mi mire való, mire lehet használni, hogy a tevékenységem ne legyen céltalan, ezt azonban tanítani kell, senki sem születik úgy, még ma sem, hogy ezt tudja.

A közösségi média a visszajelzésekről szól, azért teszek közzé valamit, mert kíváncsi vagyok mások véleményére, vagy éppen megerősítést várok arról, hogy jó úton járok, vagy csak dicséretre áhítozik az önbizalmam.

A blog egy kicsit „mankó” a kollégák számára az első lépések megtételéhez a digitális pedagógia útján, és egy kicsit szemléletformáló is akar lenni. Ha az egyes bejegyzéseimet olvasva a pedagógus átértékel dolgokat, és ezáltal sok-sok diáknak jobb lesz az iskolában, vagy akár egynek is, akkor én már boldog vagyok, ez motivál engem…

Mik az Ön tervei, céljai 2018-ra?  Hogyan készül a digitális témahétre?

Két nagy szakmai vágyam van. Az egyik az, hogy szeretnék részt venni egy olyan projektben, amiben a digitális pedagógia élményszerű felhasználását terjeszthetem,

A másik pedig az, hogy részt vehessek a „jövő iskolájának” létrehozásában, ahova szívesen járnak a gyermekek, pedagógusok, ahol élmény a tanulás, ahol a gyakorlati tudás átadása és kiépítése a cél, ahol egymást motiválják a résztvevők, és ahol Jackie Gerstein amerikai egyetemi tanár képességfája megvalósul.

Egy kis magánélet…

Ön édesanya is, nem a fővárosban él. Meséljen egy kicsit a családjáról kérem!

Vidéki lány vagyok, aki amennyire szereti a digitalizációt, annyira a természet közelségét is. Szeretek madárcsicsergésre és friss levegőre ébredni, ezért fel nem cserélném a falu adta nyugalmat a város komfortjáért. Két fiam van, akiket próbálok arra nevelni, hogy rácsodálkozzanak az élet adta aprócska értékekre, a természet szépségére.

+1: készítünk egy olyan oldalt, ahova az interjú alanyok által javasolt online pedagógiai eszközök, szoftverek, programok kerülnek fel egy listát alkotva. Önnek mely ilyen eszközre esik a javaslata Mit dobna  be a közösbe, a szinte kifogyhatatlanul gazdag blogján túlJ?

Egy nagyon egyszerűen kezelhető felületet ajánlok, amely megkönnyítheti a pedagógus mindennapjait, erősítheti a csoportmunka gördülékeny lebonyolítását, ez a https://classroomscreen.com/. Lehetőséget biztosít az idő mérésére, „csendfelelősként” is funkcionál, üzeneteket oszthatok meg a csoportokkal, Qr-kódot generálhatok stb…