Kezdőlap hírmozaik

    A szakképzés újabb sikere – Európa legjobb fiatal szakemberei szeptemberben Budapesten

    A szakképzésben dolgozó pedagógusok erőfeszítéseinek eredménye is, hogy Magyarország a szakmák Európa-bajnokságának is nevezett EuroSkills versenyeken évek óta kiválóan teljesít. Az elmúlt tíz évben mindösszesen 57 érmet tudhat hazánk magáénak. Sikereinknek köszönhetően idén szeptember 26-a és 28-a között Magyarországon rendezhetik az Európa legjobb fiatal szakembereinek tudását összemérő verseny, az Euroskills-t.

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében, ünnepélyes keretek között írta alá a EuroSkills Budapest 2018 hat főszponzora az esemény támogatói szerződését. Az idén szeptember 26-a és 28-a között megrendezett versenyen Budapesten, a Hungexpo területén Európa legjobb fiatal szakemberei mérik össze ügyességüket és tehetségüket.

    Az AUDI Hungária Zrt, a DMG MORI Hungary Kft, a Festo Kft, a KITE Zrt, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft és a SIEMENS Zrt vállalatok lesznek a szakmák Európa-bajnokságának is nevezett verseny főszponzorai.

    Fotó: EuroSkills Budapest 2018

    A régióból elsőként Magyarország rendezi meg a rangos nemzetközi szakmai versenyt.  A rendezés jogát Norvégia előtt szerezte meg Magyarország. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A EuroSkills Budapest 2018 versenyen Európa legfelkészültebb fiatal szakemberei mérik össze tehetségüket:

    28 ország közel 600 versenyzője, előreláthatóan 40 szakmában bizonyítja, hogy naprakész és professzionális tudásuk nélkülözhetetlen a gazdaság számára.

    A magyar csapat a EuroSkills versenyeken kiválóan teljesített, összesen 57 érmet szerezve az elmúlt tíz évben,  amiben az is érdekes, hogy a lakosságszámhoz képest aránylag nagyobb számban szereztek érmeket. 

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Fotó: EuroSkills Budapest 2018

    Az esemény főszponzorai Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében írták alá a támogatói szerződésüket, amellyel elkötelezettségüket kifejezték a képzett munkaerő utánpótlása iránt is.  Az eseményt Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg.

    „Óriási lehetőség Magyariország számára, hogy megrendezhetjük a EuroSkills versenyt. Ráirányítja a figyelmet a szakképzés fontosságára, hiszen minden munkaadó látja, óriási a kereslet a szakképzett munkaerő iránt. A budapesti versenyre kilátogatók megtapasztalhatják, milyen hatalmas boldogságot jelent az alkotó munka” – mondta Dr. Parragh László.

    Az eseményen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is beszédet mondott, kiemelve a rendezvény jelentőségét a magyar gazdaság szempontjából.

    „A verseny megrendezésének lehetősége komoly nemzetközi elismerése annak a munkának, amelyet az elmúlt években a hazai szakképzés rendszerének fejlesztéséért a kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara végzett. Az eddigi, többéves munka során a legfontosabb célunk –amelynek megvalósításához a verseny is hozzájárul –, hogy korszerű, világszínvonalú képzést és vonzó munkalehetőséget kínáló szakképzési rendszerünk legyen – mondta Varga Mihály.

    A közös fotón (balról jobbra): Lőre Péter, az AUDI Hungária Zrt vállalati kommunikációért és kormánykapcsolatért felelős igazgatója, Kovács Gábor, a DMG MORI Hungary Kft ügyvezetője és Papp Lajos, a DMG MORI Hungary Kft pénzügyi kontrollere, Szövényi-Lux Márton, a Festo Kft ügyvezető igazgatója, Zahorán Zolán, a KITE Zrt műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Ludvig Orsolya Stefanie, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft kommunikációs és külső kapcsolatok vezetője, Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dale A. Martin, a SIEMENS Zrt elnök-vezérigazgatója és Jeránek Tamás, a SIEMENS Zrt divízióvezetője. Fotó: EuroSkills Budapest 2018

    Forrás: EuroSkills Budapest 2018

     

     

    Előző cikkOkostelefonos applikációval tanulhatnak a diákok a pénzügyekről
    Következő cikkDigitális dimenziók a Pénz7-en – Elérhetővé váltak az ingyenes multimédiás tananyagok