Cikkem megjelenése óta sokan elmesélték, hogy most ráismertek saját gyermekükre. Viszont a további teendőiket nem tudták. Segítettem orvoshoz, diagnózishoz jutni. Néhány probléma esetén a konkrét megoldás lehetőségét megtalálni. És persze utat találni a kollégáknak a gyerekekhez, a gyerekek tanáraihoz, hiszen együttműködés nélkül nem juthatunk előre. Az évek során kialakult jó gyakorlatok, szabályrendszer tapasztalatait osztom most meg Önökkel.
A gyereknevelés nem holnapután kezdődik…
Eltelt pár év. Ma már 15 éves kamasz. A kisebbik meg 13. Hogy kik ők? A fiaim. Sokan állítanak meg, jóindulatúan érdeklődve: Te, hogy bírod most, hogy kamaszok?
Ez a kérdés elgondolkodtatott. Honnan nézzem? Többe kerülnek? Hát határozottan! ☺ Zajosabbak, hangosabbak? Ó, igen! ☺ Jobban szeretem őket? Vagy kevésbé? A végtelen nem csökken, nem lesz több, egyszerűen végtelenül szeretem őket.
A kérdés mégsem erre vonatkozott, tudom. ADHD. Mi ebben élünk, velünk van minden nap. Hiperek.
10 évvel ezelőtt indultunk el, hogy megtaláljuk a válaszokat. Nem értettem, hogy mért nem működünk. Mért nem megy nekünk semmi, ami egy „igazi” családnak igen. Rossza anya vagyok, és nyilván rossz pedagógus is, hiszen a saját fiaimmal sem bírok. Minden sötét, fekete volt.
Aki ismert minket, gyakran mondogatta, mint egy nagy olasz család, és ez csak az a vélemény volt, amit hallottunk, aztán a neveletlen gyerekek, micsoda szülők is elhangzottak…
8 évvel ezelőtt megkaptuk az első választ. Hiperaktivitás. Csak hallottam, de nem értettem. Mi ez? És akkor most mi lesz? Lehet ezen változtatni? Mik a következményei? Egyáltalán, hogyan tovább?
Olyan jó lett volna akkor, ott, abban a pillanatban tudni, amit most tudok. Nyolc év. Még nem a vége a történetünknek, de az én válaszom: Most jobb, sokkal jobb! Élvezem a kamaszkorukat, persze annak kihívásaival együtt. Sokat változtam, változtunk az évek során. Sok minden lett jobb, és persze még mindig nem tökéletes a világ. De nem fekete. Nem sötét. Tudom, hogyan jutunk előre, és ők is tudják. Együtt dolgozunk rajta, néha harcok között, és kemény munkával. Minden nap. Ma is.
Az első, amit megértettem, hogy az életünket át kell rendezni. Szerencsém volt, a hivatásom nagyobb rálátást adott a nevelési lehetőségekre. Később viszont megfordult a kör. Amit otthon tapasztaltam, az segített a tanári munkámban.
Férjemmel kialakítottunk egy szabályrendszert, amit aztán következetesen be is tartottunk. Persze, mit sem ér az egész, ha nincs mellette megfelelő kommunikáció. Ez talán még nehezebb volt.
De kezdjük az elején! Egy gyermeknek sok alvásra van szüksége. Viszont egy hiperaktív gyermek elég nagy valószínűséggel nem nagyon tud elaludni. Ha nem alszik eleget, akkor az amúgy sem egyszerű gyermek még jobban szétcsúszik, még makacsabb, kezelhetetlenebb.
Első és legfontosabb szabály: Időben aludni menni!
(Amíg ovisok voltak, ez nyolc órakor volt. Alsó tagozatban fél kilenc, kilenc lett. Felső tagozattól ez 10 óra. Még nincs igény a kimaradós bulikra, viszont sokáig szeretnek tv-t nézni, gépezni, kockulni a haverokkal. Ezt csak hétvégén, és este 11-ig szabad csak.)
- Nehézségek: Ahhoz, hogy időben el tudjon aludni, a szülőknek is menni kell. Ők nem olyan gyerekek, akik elfogadják, az anyuék még tévéznek kicsit indoklást. Akkor hallgatózik, figyel, és nem fog aludni.
Gyakran nem képesek egyedül elaludni. Szükségük van valakire, aki mellett megnyugszanak. Hiába van csend körülötte, volt esti fürdés, vacsora, minden a megszokott rendben. Akkor sem megy egyedül az alvás. Ez ne okozzon nekünk problémát. Több lehetőségünk is van. Elaltatjuk, és utána kimegyünk. Vagy valóban együtt alszunk. A kamaszkor érkeztével megnő az igényük az egyedüllétre. Ez is biztosan meg fog változni.
És ha még ez sem elég, akkor van olyan tea, homeopátiás szer, vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény, ami segíthet. - Könnyebbség: Az első időszak nagyon nehéz. Természetesen lázadnak. A többi gyerek szerintük legalább éjfélig ébren van, de ezt/azt a műsort még biztos megnézheti! Nehéz a családnak is mindig alvásidőre készen lenni mindennel. Viszont a kialudt, kipihent gyermek jobban kezelhető. Idővel megtanulja és el is fogadja a magyarázatot, neked nagyobb szükséged van az alvásra. Tudod, hogy sokkal rosszabb egy nap, ha nem alszod ki magad/jobb egy nap, ha kipihented magad!
A szervezetük erre áll rá, és így ha ebben az időszakban fekszenek le, akkor könnyebb. Ma már nem kell harcolnunk, ismerik az órát, teszik a dolgukat. Persze néha azért még szólni kell, de nem harcolni.
Étkezés: Mit, mikor, hol?
Nálunk még kiderült a laktóz érzékenység is, ami szerencsére könnyen kiküszöbölhető probléma. Mégis, eszik, nem eszik, mit eszik és mikor eszi az a gyerek?
- Szabály: Naponta egyszer egyen rendesen. Nálunk a reggeli bevezetése volt a legproblémásabb, mivel gyógyszert szednek, így valaminek kellett lennie a gyomrukban. Kiegyezésképpen egy kakaó később tejeskávé (laktózmentes) lett a reggeli. A „rendes” étkezés a vacsora, akkor valamilyen főtt étel van az asztalon, nem túl változatosan, hiszen nem esznek meg mindent. De legalább esznek.
- Nehézség: Kitalálni, hogy mit és hogyan főzzünk, mert válogatósak is. És persze ennek is van ideje, hiszen utána még fürdés, és feküdni kell menni. Ha meg reggeli, akkor korán kell kelni. És még mi is keressük a „nekem mindegy”, valamint a „nem tudom” és a „nem érdekel” ételek pontos receptjét. De van, ami mindig beválik. Ez régen a sült virsli volt, most pedig sült csirke.
- Könnyebbség: Mindig van náluk valami, ami ehető. Vagy kapnak most már valamennyi pénzt venni valamit a büfében. Erre szükség van. Amikor egy ADHD-s éhes, nem mindig tudja azonosítani, hogy mi az, ami miatt nem érzi magát jól, és főleg nem veszi észre, hogy miért akad ki, csinál cirkuszt. Viszont ha egy hozzáértő rákérdez, és felhívja a figyelmét az evésre, akkor a helyzet gyorsan javítható. Ha elég nagy, akkor már ő is képes ezt felismerni. Ráadásul a pénzzel ő maga tanul gazdálkodni, és a vásárlást is megtanulja. És igen, én biztos nem venném meg azt a csipszet neki.
Öltözködés: Igen nagy probléma.
Amikor ovisok voltak, akkor még azt a módszert alkalmaztuk, hogy a ruháik nagyon kényelmesek legyenek, a zokni ne szorítson, és lehetőleg minden cipzáras, tépőzáras legyen. Reggelente két lehetőségből lehetett választani. Azt a kettőt viszont én készítettem ki. Ma már nagyok, a ruháikat ők választják az üzletben, ami nem egyszerű, mert próbálni nem nagyon szeretnek. A szekrényüket ők tartják rendben.
- Szabály: Amíg kicsik voltak, az a két lehetőség volt minden reggel, amit kiraktam. Néha a zokninál segítettem, vagy gombolni, cipőt kötni még az oviban is, ha kellett. Amióta nagyobbak, vagy jönnek ruhát venni, vagy az van, amit én veszek. Nincs harmadik út. A ruhákat tisztán megkapják, a szekrénybe azonban már ők pakolnak. Ha nincs rend, akkor a ruhájuk gyűrött lesz, vagy meg sem találják, amit keresnek.
- Nehézség: Hosszú az út idáig. Néha még így is kell szólni. De tudják, ez már az ő dolguk. Néha találok a szennyesben olyan darabokat, amik egyébként tiszták, de reménytelenül összegyűrődtek. Van ilyen ☺
Még az a rész volt nehéz, amikor megértették az anyagi keretek jelentőségét. Ezt egészen kicsi koruktól tanítjuk nekik. - Könnyebbség: Nem kell harcolni velük, nincs vita arról, hogy mit hajlandóak felvenni. Ők választották, ők viselik.
Tanulás: Amíg nem tudtuk, mi a baj, ez úgy nézett ki, hogy másfél óra hiszti, tombolás, sírás, gyerek is, én is.
Utána 15 perc alatt elkészült a lecke. Hatékony?!?
- Szabály: Két szabályunk volt. Az egyik: nem baj, ha a kocsiban, napköziben, elbújva, fejen állva, akárhogy, de elkészíti a leckét. A lényeg, hogy kész legyen. Leellenőrzöm, ha kéri, segítek is. Második szabály: az anyja vagyok, nem a tanára. Nem tanítom, ha nem kéri.
- Nehézségek: Persze a külön órák pénzbe kerülnek. És el is kell juttatni oda a gyermeket. De a tanára az a tanára, neki nem mondja, hogy „Anya, utállak!”.
- Könnyebbség: A lecke kész, nem utál a gyerekem, és szakszerű oktatásban van része. Kétszemélyes helyzetben, ami a legjobb számukra.
Fegyelmezés: Hosszú utat jártunk be
Ki ne akadt volna már ki, amikor a gyermeke nem és nem hajlandó szót fogadni… Hosszú utat jártunk be itt a férjemmel, amíg rájöttünk, nem lehet úgy, ahogy eddig. De ha úgy nem, akkor hogyan?
- Szabály: A fegyelmezés hatékonysága fordítottan arányos a gyermek és a közted lévő távolsággal! Vagyis:
ne a hangerőt növeld, hanem a távolságot csökkentsd! Menj közel a gyermekhez. A legfélelmetesebb akkor vagy, ha képes vagy a fülébe suttogva rászólni.
- Ne fenyegess feleslegesen! Nem az a cél, hogy a gyerek féljen tőled, és ezért fogadjon szót. Azért fogadjon szót, mert ezt kéred tőle.
Csak olyasmiért szólj, amiért tényleg kell! Ha a hintán csimpaszkodik, az félelmetes látvány. Ne megtiltsd, vagy elzavard, hanem menj oda, és vigyázz rá!
Ha valamiért büntetést ígértél, azt tartsd is be, és ne halogasd, vagy felejtsd el, és ne engedj belőle. (ezért is fontos, hogy csak akkor fenyegesd meg büntetéssel, ha muszáj)
Mivel a baráti kapcsolatai elég nehezen alakulnak, ezért ne tőlük tiltsd el! Mivel a sport is fontos, ne azt tiltsd meg neki, hogy edzésre menjen (néha lehet, hogy örülne is neki ☺)! Viszont a gépezés hiányát, vagy a wifi nélküli életet egy darabig ki lehet bírni. De nagyon, nagyon, nagyon nem szívesen. Ha már büntetés, akkor ezt javaslom. Itt egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy ne hetekre, évekre, örökre tiltsuk meg, mert az nem megvalósítható. Egy óra, két óra, nagy vétség esetén ennél hosszabb, maximum egy hét legyen. - Nehézségek: Megértetni egy kamasszal, hogy egy órán át nincsen internet?!? Ez bizony nehéz. Nyugodtnak maradni, és annyit mondani, hogy majd egy óra múlva lesz, amikor már öngyilkossággal fenyegetőzik? Ez is nehéz. Ilyenkor kell a humorunk, és a kitartásunk is. Hiszen ha most öngyilkos lesz, akkor egy óra múlva sem tud már gépezni…
- Könnyebbség: Ha már egyszer kitartottunk, akkor legközelebb már nem kell bizonygatnunk, hogy baj lesz. Megérti, hogy nem szeretné a következményeket. Az értelmes szabályok pedig eleve nagyobb megértésre találnak, mint az értelmetlen, csak azért, mert én azt mondtam, azt akarom típusúak.
Így leírva sem tűnik túl egyszerűnek, és valószínűleg még sok terület van, amiről nem is tettem említést.
A nehézség nem csak a szabályok felállításában van. A legnehezebb a következetes betartásuk. Ráadásul egy családon belül jó esetben két szülő van, és néhány nagyszülő. Akiket ugyanúgy meg kell győzni, hogy ez fontos. Nem ér rá holnapután betartani. Ma is, és minden nap kell dolgoznunk együtt. Következetesen.
Egy anyuka beszámolója szerint, mi anyák rontjuk el legjobban őket, a túlféltéssel. felnőnek, és még mindig otthon akarnak lakni. Nem képesek használni egy mosógépet, a fizetésük elszórják két hét alatt. A kollégákkal szemben túl sok mindent engednek meg maguknak. Pedig lehet másképp is. Már az első fizetésüktől kezdve meg lehet mutatni, mi az a rezsi és mennyi. A háztartási gépek kezelése pont olyan egyszerű akár egy táblázattal, mint annak idején az napirendi táblázat volt.
Ha nincs a kedvenc nadrágja kimosva, egy 12 évestől már elvárható, hogy elindítson egy mosást. A szobájában tartson rendet. Nem kell mindennap körbetakarítani, de a szennyes jusson el a mosnivalók közé, és a porszívózást hetente egyszer túl lehet élni.
Hogy anyának és apának is van dolga, és neki is. Egy kamasz már megérti, bár nagyon nem szereti, hogy képes önállóan közlekedni, ételt varázsolni a hűtőből, sőt akár rendet is rakhat. És bár a világának csakis ő a közepe, de néha az is megtörténhet, amit a szülő szeretne. De ehhez nekünk szülőknek kell nagyon határozottan ott lenni az életükben.
A kommunikáció mindvégig nagyon fontos. Ordítozni, vég nélkül veszekedni semmi értelme. Fenyegetőzni, majd a büntetést elengedni, nem vezet sehová.
Pedagógusként ezeknek a tapasztalataimnak nagy hasznát veszem.
- Pontosan tudom, hogy az a gyermek, aki éhesen vagy szomjasan ül le matekórán, nem képes megfelelően teljesíteni. Ráadásul az agyunk a legvízigényesebb szervünk. 10%-os vízveszteség 30 %-os képességbeli csökkenést eredményez. Nálam lehet inni órán. Igaz, hogy semmi buborékosat, és csak kisszájú, maximum literes üvegből, de lehet.
- Amikor valaki csúnyán beszél, annak nem beírást adok, hanem helyette 10 guggolást kérek.
- Ha nincs házi feladata, akkor pótolnia kell, és két oldal „kötelező” szorgalmit kérek. Mivel van sima szorgalmi is, amiért viszont ötöst lehet kapni, és a kettő csak együtt működik, a feladatok elkészülnek.
- Van kollégám, aki három teljesen hibátlan dolgozat esetén egy szorgalmi ötöst ír be.
Alsóban a szabályrendszert már az alsó tagozat első osztályában kialakítjuk, hisz a mindennapi rendszeresség fontos a gyerekek számára. Józsa-Szűcs Marianna szavait idézem.
Ilyen például:
- Iskolába érkezést követően közösen megyünk el reggelizni, a teremben a helyünkön ülve közösen tízóraizunk.
- Az ebéd előtti közös, rendszeres kézmosás.
- Az ebédosztásnál állandó szalvéta felelősök vannak, akik figyelnek arra, hogy mindenkinek jusson szalvéta.
- A hétfő reggelt mindig beszélgető körrel kezdjük, s ennek valóban így kell történnie, mert a gyerek számára ez is a rendszerességet tükrözi.
- Kártyarendszer: a gyerekben kialakul az a tudat, hogy mi az az ok, amiért neki a magatartáskártyájából egyet leveszünk, s mikor kerül az vissza. Ezzel következetességre próbálom nevelni őket.
- Szorgalomnál: kis ötös jár 1 szorgalmi oldalért. Valamennyi (X) darab kisjegyet, hó végén beváltunk nagy jegyre.
Egy másik kolléganő gondolatai a szabályrendszerről:
Az óvodából érkező gyerekeknek hirtelen számtalan új dologgal kell megismerkedniük: magával az iskolai léttel, szabályokkal, új társakkal és tanítókkal, szaktanárokkal. Mégis azt tudom mondani, hogy könnyen veszik az akadályokat, hamar elsajátítják a szabályokat, jól alkalmazkodnak a különböző tanárok „rigolyáihoz”.
Heti négy órában találkozom az elsősökkel, így néhány hét elteltével felépül a rendszer. (Ziláltabb társaság esetén kb. egy hónap.)
Ugyanez a felső tagozatra váltás esetében már nem mondható el, de ebben szerepet játszik az is, hogy hetente csak egy alkalommal találkozunk, így több időt vesz igénybe, hogy egymásra hangolódjunk, elfogadják az elvárásaimat, ráérezzenek az általam tartott órák menetére. Az eredmény vegyes: vannak/voltak osztályok, ahol hamar és tartósan jól tud(t)unk együttműködni, és van pl. jelenlegi osztály, akikkel több, mint fél év elteltével sem sikerült közös nevezőre jutnunk.
Kis ADHD-s diákunkról így írt:
Persze rá nem vonatkozik, hogy könnyen megszokta a rendszert.
Első osztályban, ha énekelni kezdtünk, befogta a fülét és fura hangokat adott ki, mint egyfajta reflex. Második osztályban változtattam a hozzáállásomon és testre szabtam az elvárásaimat: bizonyos (számára betarthatatlan) szabályok alól hosszú ideig felmentettem. Idővel nehezítettünk, és több szabályt kellett figyelembe vennie. Ezzel pár hónap alatt jelentősen javult az órai magaviselete. Magatartási problémák csak elvétve fordultak elő. Ráálltunk a koncentrációfejlesztésre, némi javulás volt észlelhető. Viszont a 2. osztály kb. második félévétől és harmadikban is, bizonyos feladatokat (zenei írás-olvasás, magyarán szolmizáció és ábécés rendszer használata) meg se próbált megoldani, hogy elkerülje az esetleges kudarcot. Ezen semmit nem tudtam javítani.
Összegezve: a magatartási problémákat kiküszöböltük, a tanítást nem zavarta, de a tanulási képességeit nem tudtam fejleszteni.
Amíg tanárként pontosan ismert és betartható szabályokat alkalmazok, addig azok a diákok is jól tudnak velem együtt dolgozni, akiknek nehezebb, vagy lehetetlen az íratlan, szokáson alapuló szabályok követése.
A szabályrendszer motiváló hatású, ha megfelelően van felépítve, alkalmazva. Viszont abban a pillanatban, ha többségében egy tanuló számára nem betartható rendszer, akkor ez már számára inkább elkedvetlenítő, és fojtogató lesz.
Bárhonnan is nézzük, a legjobban felépített és átgondolt rendszer is csak akkor működik, ha a betartása következetes módon zajlik, és megfelelő kommunikáció kíséri.
A szerző bemutatkozása:
Lopatovszkiné Kasza Éva Zsuzsanna
1975.09.15-én születtem Salgótarjánban. Általános és középiskolámat is itt végeztem. 1998-ban szereztem tanító ill. matematika szakon diplomát az akkor még Bessenyei György Tanárképző Főiskolán Nyíregyházán. Az egyetemet szintén matematika szakon 2001-ben fejeztem be Debrecenben.
2008 óta tanítok a budapesti Grassalkovich Antal Általános Iskolában, mint matematika tanár.
Három gyermekem van, a két nagy fiamnál 2011-ben diagnosztizálták az ADHD-t. Egészen addig semmit sem tudtam a hiperaktivitás és figyelemzavar tünet együttesről.
Az elmúlt három évben rájöttem, hogy nemcsak én vagyok így. Azóta igyekszem a lehető legtöbbet megtudni erről az állapotról, és átadni a kollégáknak is, ezzel segítve a mindennapi munkát az iskolában.
Elérhetőségeim a szerkesztőségben.
A cikkben szereplő képeket a szerző készítette, megjelentetésükhöz a képen látható gyermekek és szüleik hozzájárultak!
A szerző korábbi cikke:
Hogyan segíthet egy hiperaktív – ADHD-s gyereknek a pedagógus?
