Kezdőlap jó példák

    „Az élet érzelmi oldalát fogják meg..” avagy így zajlott a „Tégy többet!” etika verseny

    Okostelefonos szavazós applikációt, a Kahoot-ot is bevetették, saját és társaik érzéseire csodálkoztak rá, menhelyen mentett kiskutyákat fotóztak, saját értékeik, tudásuk, normáik, tanult viselkedési formáik porondra kerülését élték meg a nyíregyházi Tégy többet etikai verseny diákjai. A Cserlakiné Hagymássy Krisztina által szervezett vetélkedőt a KELLO könyvjutalmakkal támogatta. Képes, színes beszámolónkat olvashatják, ami a Hellonyiregyhaza.hu -n is megjelent.

    2017-ben 5 középiskola kapcsolódott be az első „Tégy többet” etika versenybe Nyíregyházán az Arany János Gimnáziumban. Olyan jól sikerült, hogy szavamat vették a kollégáim, jövőre ugyanúgy, ugyanitt. Szeptembertől azonban munkámat Budapesten, a Veres Pálné Gimnáziumban folytattam, így bizonytalanná vált a megvalósulás. Szerencsére iskolánk Kiváló Akkreditált Tehetségpont, így megkaptam a szükséges támogatást a lebonyolításhoz. A régi etikás kollégákkal napi kapcsolatban maradtunk a virtuális munkacsoportunkon keresztül, így némi szervezéssel fizikailag 300 kilométerre ugyan, de egy időpontban, ugyanazokkal a feladatokkal versenyezhettünk. A Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium és a Vasvári Pál Gimnázium tanulói Nyíregyházán, a Veres Pálné Gimnázium diákjai pedig Budapesten. Idén közel 100 gyerek versenyzett, ez nagy odafigyelést, együtt gondolkodást és önzetlen segítséget igényelt a két kollégától. László Szilvia a Vasváriban, Várszeginé Balogh Gabriella a Széchenyiben szervezte a vetélkedőt. A jutalmazásban az Akadémiai Kiadó, a KELLO és a Kolibri Kiadó nagylelkű támogatása segített. Számunkra pedig a Legszebb pedagógusnapi ajándék a diákok lelkesedése volt.

    Az összesített pontversenyben a végeredmény:

    I. Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnázium – SZIKSZI(Barnák Péter, Beri Gábor, Jécsák Fruzsina, Olasz Zsolt, Sipos Beáta)

    II. Veres Pálné Gimnázium (Kelemen Dorottya, Lénárd András, Molnár András, Varga Tamás, Virág Levente)

     

    III. Vasvári Pál Gimnázium (Brutóczki József, Fischer Dániel, Gebei Attila, Listván Dominik, Szuhánszki Soma)

     

    Szeretném megosztani a nyertes csapat tanárának, Várszeginé Balogh Gabriella tanárnőnek és néhány diáknak a visszajelzését.

    „Idén második alkalommal vettünk részt Cserlakiné Hagymássy Krisztina által rendezett etika versenyen. Azonban idén egy kicsivel másabb élmény volt, mivel teljesen új ötlettel ált elő a kedves kollegina. Hiába költözött el Nyíregyházáról, mégis arra törekedett, hogy kis városunk diákjai is megmérethessék magukat. Amikor megkeresett azzal az ötlettel, hogy ilyen formában rendezzük meg a versenyt rögtön rábólintottam. Szerencsére az idei évben is van sok olyan diákom, aki nagyon aktív etika órákon, így sikerült 6 csapattal nevezni. Idén nem csak szemlélője, hanem levezénylője is lehettem az eseménynek. Amikor az első feladatot elmondtam a csapatoknak, rögtön elkezdtek agyalni, hogy milyen témát válasszanak. Érdekességként megemlítem, hogy több csapat is saját maga készítette a képeket,így akik a nyíregyházi Gumigyár fotóját használták ott az egyik diák kikerékpározott, hogy elkészítse a képet, a másik csapat egy menhely kocsijába kukkantott be és kapta lencsevégre a kutyát, akit éppen megmentettek.

     

    A diákok nagyon élvezték a vetélkedőt, tetszettek nekik a feladatok. A tabunál nagyon ötletesen írták a körbe a szavakat, a filmes, irodalmi műves feladat is nagyon tetszett nekik, sokan nem is a példákat használták, hanem saját filmes ismereteit és olvasmányait írták be.

    Összegezve úgy láttam, hogy nagyon jól szórakoztak, élvezték a versenyt. Nekem szintén nagyon tetszett és ha jövőre lehet, ismét nevezek pár csapattal.”

    *****

    Egy másik visszajelzés, egy versenyzőtől!

    Sipos Beáta SZIKSZI:

    „Eddig fogalmam sem volt, hogy létezik etika verseny, viszont nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a lehetőségre. Minden feladat nagyon játékos volt és mégis komoly gondolatébresztő. Szerintem nagyobb figyelmet kéne a fiataloknak fordítania az erkölcsi normák megismerése, gyakorlására és saját gondolataiknak kinyilvánítására. A versenyre osztálytársaimmal alkottunk csapatot, örülök, hogy a tanárunk szólt erről a lehetőségről. Ez a verseny kicsit más, mint a többi. Más, mert itt nem a tankönyv száraz anyagát kell tudni, hanem a saját értékeink, tudásunk, normáink, tanult viselkedési formáink kerülnek porondra. Itt a verseny alatt is sokszor segített bennünket a mindennapjaink tapasztalata, olvasmányai vagy esetleg filmjei is. Örülök, hogy részt vehettem, vehettünk ezen a versenyen és persze nagy öröm számunkra, hogy első helyezettek lettünk. Köszönjük a lehetőséget!

    ****

    Leskó Lambert 11.d SZIKSZI:

    „Kifejezetten jól éreztem magam, a diáktársaimtól visszahallva nekik is nagyon tetszett a verseny. A feladatoknál volt, ami egyszerűnek tűnt, mégis elgondolkodtató volt. A képkészítés és leírás feladata nagyon tetszett,mert mindenkinek más és más érték lehet a fontos, más és más dologért lenne képes harcolni, küzdeni. A hangulat kiemelkedően jó volt, személy szerint nagyon jól éreztem magam, ahogy láttam, a többiek is. Szerintem az ilyen típusú feladatok és versenyek az élet érzelmi oldalát fogják meg, amiből rengeteget lehet tanulni. Örülök, hogy részt vehettem rajta, mert így megtudtam a diáktársaimról, hogy mennyire mély érzések lakoznak bennük.”

    ****

    „Nagyon izgalmas és változatos feladatok voltak, amelyekben a csapat minden tagja próbára tehette tudását. Különösen tetszett a Kahoot-os feladat, ami még a passzív társainkat is aktivitásra bírta. Jó volt, hogy belevittük a mindennapi életünket a feladatokba. Ráadásul a süti is finom volt. Összességében nagyon élveztük és máskor is szívesen részt vennénk egy ilyen versenyben.” 11.e.VPG

    Forrás: Hagymássy Krisztina és http://hellonyiregyhaza.hu/tartalom/3557/tegy-tobbet-2-2018-06-02

    Előző cikkNem a robot a lényeg – Digitális Pedagógiai Műhely II.
    Következő cikkElment egy nagy költő