Kezdőlap hírmozaik

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 27. alkalommal meghirdetett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a június 5-ei eredményhirdetésen versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnökének aktív közreműködésével. A leglátványosabb pályaművek kétnapos kiállításon tekinthetők meg az Ericsson Magyarország székházában.

    A 20 év alatti fiatalok számára meghirdetett verseny végső szakaszához érkezett. A több mint 100 pályázó közül az első fordulóból 69 jutott tovább, akik közül 57-nek sikerült kidolgoznia és bemutatnia pályázatát az akadémikusokból és gazdasági szakemberekből álló bírálóbizottságnak.

    Kovács Áron, dr. Pakucs János, Fotó: MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉGA június 5-ei nyilvános eredményhirdetésen a legjobbnak ítélt pályázók 3 első, 4 második és 3 harmadik díjat, valamint 2 különdíjat vehettek át Dr. Pálinkás József, az NKFIH elnökétől, Szigeti Ádám, felkért helyettes államtitkártól, és Prof. Ormos Pál, a bírálóbizottság elnökhelyettesétől. A díjazottak az ösztöndíjak mellett okleveleket és iparművész által készített kisplasztikát is kaptak.

    Tassi Timián Ákos, Fotó: MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

    Első díjat nyert

    • Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Ferences Gimnázium, Szentendre) Cervelox 2.0 – Avagy: Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?” c. pályázata. A versenyzők által kifejlesztett, eddig sehol nem alkalmazott módszer egyszerűsége, olcsósága és gyorsasága lehetővé tenné, hogy akár minden, iskolába kerülő kisgyermeken elvégezhessenek egy tesztet, hogy megtudják, nem ajánlatos-e további, részletes vizsgálatokat végezni a két agyfélteke nem megfelelő együttműködésének felderítése és a mielőbbi segítségnyújtás érdekében.
    • Novák Blanka (Egri Dobó István Gimnázium). Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata” című pályázata. . A Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó.
    • Tassi Timián Áron (Miskolci Herman Ottó Gimnázium) „Okoslámpa” c. pályázata. A versenyző olyan lámpát tervezett és készített, amivel nem csak a látható fényt, hanem hang információt is el lehet juttatni jól körül határolt helyekre. Működése a LED fény hangfrekvenciával történő modulációján alapul.
    Novák Blanka, Fotó: MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

    Az elsődíjas pályázók megkapták a lehetőséget a bíráló bizottságtól, hogy Magyarországot képviseljék az Európai Unió 2018 szeptemberében Dublinban megrendezendő “30. Fiatal Tudósok Versenyén” amelyen 37 ország fiataljai versenyeznek az értékes (3500-7000 euró) díjakért.

    Matányi Marianna, Kákonyi Marcell, Fotó: MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG

    Valamennyi díjnyertes pályamunka, valamint a leglátványosabb kiemelt dicséretben részesített találmányok és tudományos kutatási eredmények június 5-e és 6-a között megtekinthetők az Ericsson Magyarország székházában (1117 Budapest, Magyar Tudósok körútja 11.).

    A tizenéves tehetségek 19 saját standdal és demonstrációs eszközökkel várják a látogatókat, ill. a startup befektetőket.

     

    Forrás: Magyar Innovációs Szövetség, Dr. Pakucs János, szervezőbizottsági elnök

     

    Előző cikk5 osztálytermi tevékenység a nyári szünet előtti utolsó napok túlélésére
    Következő cikkAz autók és az „agyak” mobilitásáról is szó volt az Infoparlamenten