Ollé János nemrégiben tartott előadásában olyan kérdések hangzottak el és kerültek megválaszolásra, amilyenekkel nem mindig mer foglalkozni a szakma. Elmosódott határterületek és hiányzó pedagógiai anyagok kerültek megvilágításra, pesszimista hangvétel nélkül, a produktív kooperáció egy lehetséges útját felvázolva.
Nem olyan rossz a helyzet
Ollé János rögtön azzal kezdte előadását, hogy felhívja a figyelmet, habár gyakran szomorúan tekintünk a tárgyalt témára és leginkább a rossz körülmények képezik az ez irányú diskurzus tárgyát, a helyzet azonban egyáltalán nem olyan aggasztó.
“Digitális oktatási stratégiák, kompetencia rendszerek, cselekvési tervek, megfelelő erőforrások adnak lehetőséget arra, hogy a dolgok jó irányba fejlődjenek. Szerintem ez egy nagyon ideális állapot, olyannyira, hogy ezt nem is nagyon szoktuk észrevenni, mert egyrészt megszoktuk, hogy rossz dolgokról gondolkodunk, másrészt szinte természetes, hogy megvannak ezek a lehetőségek, amikre azonban szükség is van.”
– mondta. Hozzátette azonban, hogy:
“Ahol az információs társadalom, digitális oktatási kultúra nem megfelelő formában fejlődik ott egyszerűen az iskolának a hétköznapi jelentősége értékelhető mértékben csökken. Ez külön felhívja a figyelmünket arra, hogy ha nem is válaszút előtt állunk, de az iskola digitalizációja mindenképpen elengedhetetlen.”
Az oktatásinformatika vége
Ollé János az oktatásinformatika mint önálló terület folyamatos szűkülését vetítette előre, szerinte elképzelhető, hogy 10-15 éven belül teljesen megszűnik ez az ág.
„Tudományos kutatások az internet és eszközpenetráció elterjeszkedésével egyre inkább diszciplináris alapokra helyeződnek. Ma már nem az az izgalmas, hogy az iskolán kívüli és az iskolai világ technológiai különbségének az újdonságait, meglepetéseit, érdekességeit, kihívásait kutassuk, hanem akár a pszichológia, szociológia, illetve neveléstudományon belül is olyan kutatások készülnek, olyan jó eredmények látnak egyre inkább napvilágot, ami a két kultúra közti különbség helyett, diszciplináris alapon szerveződnek. Ma már nem az eszközhasználat létjogosultságát, hanem a tanítási-tanulási folyamat hatékonyságának növelésében betöltött szerepét kell kutatnunk. Már nem az a kérdés, hogy milyen eszköz hogyan befolyásolja a folyamatot, hanem hogy mit és hogyan kell tennünk azért, hogy bizonyítottan hatékonyabb legyen.”
A szerepek tisztázása
A Pannon Egyetem oktatója kiemelte, hogy az irány jó, de odafigyelést igényel, a tudományos kutatásfejlesztést és a jó gyakorlatok egymástól való megkülönböztetése.
„Ezek jelenleg egymással átfedésben, műfaji, tartalmi, formai keveredésben vannak. Nagyon érdekes az, ha egy jó gyakorlatot osztunk meg, de egészen különböző, ha tényekre alapuló tudományos kutatással bizonyítjuk ennek a hatékonyságát. Nagyon jó, ha egy kutatáshoz kapcsolódik egy fejlesztés, de valóban csak akkor, hogyha ennek megfelelő diszciplináris kutatási alapja van. Ezek egymást kiegészítő, de egymással nem teljesen átfedésben működő területek. A kutatási alapozás nélkül fejlesztések sikere nagyon esetleges. A sikeres jó gyakorlatok továbbadásában pedig az eredményesség valódi okai kizárólag tudományos kutatásokkal ismerhetők fel és ennek fontos szerepe van nem csak a megértésben, hanem az elterjesztésben is.
Az előadó kifejezte, problémát érzékel abban, hogy egyes fejlesztéseknek nincs, vagy nem megfelelő a tudományos kutatási alapja, míg olyan kutatások is születnek, amelyek szinte öncélúnak tűnnek ahhoz képest, hogy a jó gyakorlatok támogatására milyen komoly igény lenne tudományos kutatási oldalról.
„A szerepek egyértelmű tisztázására és egy jó együttműködési rendszer kialakítására van szükség.”
– zárta le a tudományos kutatásfejlesztés jó gyakorlatokkal való kapcsolatát tárgyaló szakaszt Ollé János.
Digitális tananyagfejlesztés hiánya
„Nagy kihívás a digitális tananyagfejlesztés, nehéz jó minőségű, interaktív digitális tananyagokat találni, amiket a köznevelésben vagy akár otthoni tanulási környezetben fel lehetne használni. Erre vannak ugyan próbálkozások, de ezek a szülők, pedagógusok, diákok által megfogalmazott igényektől messze elmaradnak.”
– mondta Ollé János.
„Egy iskolába menő tanuló számára ahol egyféle integrált tanulási környezetet szeretnénk kialakítani, az iskolán kívüli és iskolán belüli világnak valamilyen közös összhangját, ehhez képest a tankönyv munkafüzet digitális tananyag háromszögben kell valahol megoldást találni. Ezeknek az oktatási tartalmaknak az iskolai iskolán kívüli összehangolása és hatékony információforrásra épülő környezetnek a kiépítése, megfelelő minőségi tartalommal történő megtöltése nagyon komoly prioritású feladat.”
– tette hozzá.
Örvendetes trendek
Az előadó örvendetes trendnek nevezte, hogy az iskolapedagógiának a gyakorlati, iskola közeli oldala erősödik.
„Örömmel látom hogy a digitális oktatás területén olyan könyvek születnek amelyeket gyakorló pedagógusok írnak. Ezek a pedagógusok részéről elkészített könyvek egészen kiválóak, nagyon örülök neki, hogy ez az oldal erősödik, bízom benne, hogy ehhez tudományos részről tudunk csatlakozni és a kettő együtt valóban egy iskolakultúra fejlesztésére alkalmas környezetet ad majd.”
– fogalmazott Ollé János.
Az iskolakultúra reális megismerése
„Az egyik legnagyobb kihívás – és ez nem csak a digitális oktatási kultúrára, hanem általában az iskolakultúrára igaz – az iskolakultúra reális megismerése. Alapvetően egy értékelésközpontú paradigmában gondolkodunk, magáról az eredményeket előállító folyamatról nagyon keveset tudunk.” mondta az előadó.
„Kutatási szemszögből ezt úgy szoktuk mondani, hogy az egész tanítási tanulási folyamatnak az eredményváltozóit nagyon precízen és jól meg tudjuk mérni egészen zseniális teljesítményvizsgálatokkal, különböző mérésekkel, de hogy egyébként a valós iskolai gyakorlatban konkrétan mi történik, erről nagyon kevés oktatásszociológiai felmérés és vizsgálat van.”
– tette hozzá. Ollé János hangsúlyozta az iskola belső világának, az iskolán belüli és iskolán kívüli tanulási környezetnek megismerésére törekvő kutatások jelentőségét:
„Ezt tartom az egyik legnagyobb kihívásnak, hogy az iskolakultúrát megismerő kutatások legyenek. Ez nyilván a digitális oktatási kultúra területén is fokozottan igaz, ahol nincsenek arra mutató eredmények, hogy hogyan, milyen módon zajlik az eszközhasználat, hogy épül be a hétköznapokba, tanórán kívüli és tanórai tevékenységekbe. Ezeket nem lehet eredményváltozókon keresztül megnézni.”
Végül Ollé János felhívta a figyelmet arra, mi sürgeti a kutatások és pedagógiai gyakorlat terén szükséges paradigmaváltást:
„Egy pedagógiai folyamatnak az összetettsége, sokszínűsége, belső összefüggésrendszere egy rendkívül érdekes jelenségvilág, ezt csak és kizárólag teljesítményvizsgálatokkal nem lehet megközelíteni sem megérteni.”
Ollé János fenti előadása a II. Digitális Pedagógiai Műhely rendezvényén, hangzott el, ahol személyesen ugyan nem tudott megjelenni, de mintegy 10 perces videó üzenettel jelentkezett be az eseményre.
