Kezdőlap hírmozaik

    Erasmus+ tájékoztató napok pedagógusoknak

    Pályázatíró szemináriumokat és pályázat-előkészítő rendezvényeket tart novemberben a Tempus Közalapítvány. Veszprémben, Debrecenben és Budapesten várják az Erasmus+ program köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási lehetőségei iránt érdeklődőket.

    Az Erasmus+ program az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket. Így a diákok mellett pedagógusok, oktatók, intézményi munkatársak és oktatási szakértők is szerezhetnek nemzetközi tapasztalatokat, amennyiben intézményük támogatást nyer.

    A programban különböző intézmények és szervezetek együttműködésére is van mód, pl. több ország óvodái, iskolái dolgozhatnak egy-egy közös projekten, megvalósulhatnak módszertani vagy tananyagfejlesztések, illetve diákok külföldi szakmai gyakorlata is támogatható.

    A köznevelési, szakképzési és felnőttoktatási területen megvalósuló projektekre 2016-ban 13 millió euró fordítható Magyarországon.

    A sikeres pályázáshoz szeretnének minden információt megadni a programot koordináló Tempus Közalapítvány munkatársai, ezért novemberben tájékoztató napokat szerveznek Veszprémben, Debrecenben és Budapesten. Jelentkezni ezen a linken lehet.

    Forrás: tka.hu

    Kapcsolódó cikkek: 

    Mit nyújt a szakképzésben az Erasmus+? (x)

    Mit nyújt a pedagógusoknak az Erasmus+?(x)

    Előző cikkIlyen a 21. század álomiskolája! (x)
    Következő cikkA lelkes fizikatanár: Öveges professzor 120 éve született