Kezdőlap jó példák

Hogy lesz valaki az „ország legnépszerűbb töritanára”?

Az "ország legnépszerűbb töritanára"- nak nevezte egy internetes oldal tavaly októberben Balatoni Józsefet, a budapesti Kontyfa utcai iskola 28 éves tanárát. A fiatalember tényleg közszereplő szinte: Jocó bácsi világa című Facebook oldalát több mint 7000-en követik, több online pedagógus csoport aktív tagja, rendszeresen szerepel rádió-és tévériportokban, valószínűleg a legtöbb interjút adó gyakorló pedagógus ma Magyarországon. A Modern Iskola is megkereste a naponta ezreknek inspirációt adó tanárt.

A médiát profi módon használó, jól kommunikáló pedagógus igazi 21. századi módszereket alkalmaz: a diákokat egyenrangú partnerként kezeli a tudásépítés terén is, sokszor játékos, élménypedagógiai megoldásokat is alkalmaz, folyamatosan tanul, újít, kreatívan tanít. Úgy látszik, nagyon szereti a szakmáját, munkáját, tanári tapasztalatait, megéléseit, ötleteit azonban nem oktatási szaklapokban publikálta elsőként, hanem a Pesten hallottam című népszerű Facebook – csoportban.  Már itt is sokan követték bejegyzéseit, de akkor robbant a népszerűsége, mikor 2015 áprilisában saját oldalt nyitott a hazánkban legnépszerűbb közösségi portálon: a Jocó bácsi világa napok alatt sok száz emberhez ért el, most, 2016. január közepén pedig 7400 körüli a lájkolók száma. Az is fontos lépése volt, hogy megkereste RTL Klub „1 perc és nyersz!” című műsorát, vállalta a bohókás feladatokban való fellépést, hogy a nyereményből kifizethesse az idén elballagó első nyolcadikos osztályának búcsú kirándulását. Rendhagyó gondolatai elkísérik az embert…

jocobacim

  • Celebtanár – mostanában kezd terjedni ez a kifejezés. Te is az vagy, hisz sokat szerepelsz, népszerű vagy a diákok és a közvélemény előtt, tudatosan használod a médiában rejlő potenciált pedagógusként. Mit gondolsz erről a titulusról?

– Már maga a fogalom is egy teljesen új dolog. Meglepő számomra, de ennek én vagyok az egyik első “példánya”, ami egyben áldás és átok is. Hisz nagy felelősséggel jár, bárhol bármikor felismerhetnek (ami már többször meg is történt), megszólíthatnak, ami azért nem minden szituációban jó. Mindemellett nagyon örülök ennek, hisz úttörőnek lenni nagyon jó érzés. Azóta már több embert megismertem, akik elindultak a celebtanárság útján. Talán ezzel kicsit felpezsdül a szakma, nő a társadalmi megbecsültség is. Ami szerintem nagyon fontos, hogy sose felejtsük el, hogy nagyon könnyű elsodródni a céltól, a hírnév megváltoztathatja az embert.

  • Hogy kezdődött a pályád, miért lettél pont tanár? Színész, műsorvezető nem akartál inkább lenni?

– 2013-ban végeztem a Pécsi Tudományegyetemen. Ez egy gyerekkori álmom volt, hogy tanár legyek. Már gyerekkoromban a plüssállataimat tanítottam és olyan tudatosan figyeltem a beszédemre, hogy a beszédhibám is elmúlt. Aztán középiskolában elment a tanári pályától a kedvem, ez szerintem a “szokásos” kamaszos lázadás volt, inkább elkezdtem színház iránt érdeklődni. Aztán amikor pályaválasztási döntést meg kellett hoznom, akkor azt gondoltam, hogy azért ezt a tanár szakot meg kellene próbálni és így kerültem Pécsre, bele is szerettem a tanári hivatásba.

  • A színészpálya iránti nyitottságod és gyakorlatod miben segít tanárként? Van, amit használsz a színészek eszköztárából pedagógusként?

– Szerintem a tanári munka is egyfajta előadói szerep, hisz emberek előtt állsz, elmesélsz, sokszor előadsz egy egyszemélyes előadást, a tananyagot. Nagyban megkönnyíti ezt, ha ez embernek van színpadi gyakorlata. Egy színész eszköztárából szinte mindent fel lehet használni a tanítás során: elő lehet adni egy-egy jelenetet, történelmi eseményt, lehet utánozni egy történelmi személyt, ki lehet karikírozni a történteket. A másképp előadott anyagot a diákok sokkal könnyebben és jobban megjegyzik.

  • Mit adott neked a tanárképzés?

– Rengeteg szakmai tudást és a módszertárnak egy részét. Most pl. nagy sláger ez a kooperatív pedagógia, öt éven át ezt sulykolták belénk, hogy milyen jó a kooperatív pedagógia. Az ötödik év végére én majdnem, hogy megutáltam ezt, hiszen sokszor azt láttuk, hogy erőltetett és nem válik be. Aztán amikor mégis elkezdtem a gyakorlatban alkalmazni és felépíteni, akkor láttam, hogy tényleg működik.

Aztán itt a Kontyfában  (Kontyfa Középiskola és Általános Iskola, Budapest, XV. kerület) pedig megismerkedtem az élménypedagógiával és elkezdtem én is kitalálni  módszereket és rájöttem, hogy  csak így van értelme tanítani, nem annak, hogy kiállok és elmondom.

  • Élménypedagógia egy lakótelepi, állami iskolában?

– Igen! A “Kontyfára” azt szokták mondani, hogy állami iskola, de olyan mintha alternatív iskola lenne. Mindig van újítás, sok tanár is jár hozzánk megnézni ezeket a módszereket, megnézni, hogy mivel adunk többet a diákoknak.

  • Mesélj kérlek az élménypedagógiai módszerekről,  mi válik be egy felsősnél és mi egy érettségi felé haladó középiskolásnál?

– Szerintem ezen a téren nem kell különbséget tenni kicsi és nagy, felsős és középiskolás között. Hisz mindegyik gyerek, aki szeret játszani. És otthon egyre kevesebb a tényleges játék, leginkább az arctalan és személytelen számítógépes játékok maradtak. Fontos elem az, hogy ezek problémamegoldó, kompetenciafejlesztő játékok legyenek. Arra kell ösztönöznünk őket, hogy saját maguk találják ki a megoldást, próbálják meg és ha kell, tervezzék újra. És természetesen a közös megbeszélés sem maradhat el. Ebben a módszerben a tanárnak nem klasszikus szerepe van, itt ő facilitator, aki instrukcióval meghatározza a feladatot, segít megérteni és betartani a szabályokat és megfigyeli a történéseket. Viszont nem avatkozik bele. Amit sok tanárnak lehet, hogy nehéz kezelni az elején, hogy itt nem ő van a központban, hanem a gyerek és a feladatmegoldás. De pontos receptem nincs, hogy mi válik be, hisz minden osztály és gyerek más, így erre nekünk magunknak kell rájönni. Szerencsére nincs a zsebemben a bölcsek köve, hogy megmondó-ember legyek. Én csak arról tudok beszélni, ami nekem beválik, működik.

  • Hogyan készülsz fel egy – egy tanórára? Honnan kapsz új ötleteket, miből tanulsz?

– Lehet, hogy közhelyes, de én óra közben, a gyerekektől tanulok a legtöbbet. A feladatmegoldásaikból, a visszajelzéseikből tudom azt, min kell változtatni és mi az ami ott és akkor éppen beválik. Tanórákra nem mindig készülök. Ha fontosabb anyagrész van, belenézek a könyvbe, hogy mit is kell elmondani, mert hajlamos vagyok sokkal többet tanítani, mint ami a követelmény. Az meg nem mindig jó. az ötleteim pedig sokszor csak úgy jönnek váratlan helyzetekben: buszon ülve ablakon kibámulva, bevásárláskor, stb. Az elmém nem teljesen úgy működik, mint másé, így nekem természetesek ezek az „agyament, elborult” dolgok, amire más azt mondja hogy” őrültség és nem vagy normális”. És tényleg nem vagyok az… Az egyetemek pedagógiai tanszékei most fognak a fejükhöz kapni és egy vizsgán ennél a mondatnál dobnának ki: rengeteget improvizálok. Ott helyben találom ki a feladatot, a játékot. Nem szoktam tervezni. Ezért van az, hogy kétszer ugyanúgy nem tudok egy anyagrészt tanítani. Sajnos ezeket lusta vagyok leírni magamnak, így egyelőre csak a fejemben vannak meg, de tervezem, hogy egyszer egy gyűjtemény formájában megírom.

  • Okostelefonod van, azt láttam. Tanárként hogyan használod-e az IKT- eszközöket,  okostelefont az oktatásban? Mik a terveid ezekkel, hogyan tartasz lépést a technológiai fejlődéssel?

– Igen, okostelefonom van, bár nem a legokosabb. Igyekszem lépést tartani a technika fejlődésével, ami azért még nekem sem könnyű. Az IKT eszközöket használjuk, bár például a ppt-t én személy szerint nem szeretem, sosem tartok prezentációs órát. Egyrészt lusta vagyok, másrészt nem szeretek kész tényeket adni. A ppt-s előadásokat meghagyom a gyerekeknek, ők sokkal jobbak ebben, mint én. A telefont viszont rendszeresen használjuk. Mert szerintem fontos, hogy ne elvegyük tőlük, hanem tanítsuk meg őket használni. Plakátkészítésnél, csoportmunkás feldolgozásnál engedem, hogy az órán használják a telefont, onnan is keressenek információkat, képeket, bármit. Sőt, adtam már fel úgy házit, hogy a zárt Facebook csoportban egymásnak kellett kérdéseket feltenni, amire a válaszokat pedig nekem kellett üzenetben elküldeni. Nagyon meglepő, de ezt a házit mindenki megírta. Hisz a tanulást, a leckét bevittem a saját „életterébe” és ezáltal sokkal közelebb érzete magához. Meg hát milyen menő már Facebookon leckét írni…

  • Sok minden változik az iskolákban nap, mint nap, az irányítás, a technológia, a gyerekek, a külvilág történései során, Te hogy követed mindezt? Hogyan képzed magad, milyen életpálya-modellt állítottál magad elé?

– Szerintem az alapműveltség része, hogy az ember tisztában legyen azzal, mi történik körülötte a világban. Azonban ha becsukom a terem ajtaját, akkor csak mi vagyunk és a feladat, a külvilág zaja kint marad. És sokszor kint is kell tartani. Fontos, hogy meglegyen nekem is a célom. Ezek között szerepel az, hogy a „Jocó bácsi világa példa legyen, esetleg szülessen belőle egy könyv. Másrészt pedig történelemtanulási, tanítási gyűjteményt is szeretnék írni. Meg szeretnék pedagógusokat képezni. Meg konferencián előadni. Meg szeretnék egy jegesmedvét. De az veszélyes. És persze szeretném, hogy a nap néha 36, néha meg csak 12 órából álljon. És akkor talán a jegesmaci is megvalósítható.

A viccet félre nem téve – hisz a humor az egyik mozgatórugó – folyamatosan képzem magam. Tréningekre, továbbképzésekre járok, ahol a legújabb módszereket, játékokat tanulom meg. Ebben remek lehetőséget biztosít a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely, ahol tehetséges szakemberektől tanulhat az ember sok-sok jót. És a kollégáimtól is rengeteg dolgot tanulok. Szóval az én életpályám az úton való továbbhaladás. És hogy mindig legyen cél és álom, ami mozgat: nem véletlenül van a hátamra tetoválva, hogy I have a dream… Mondjuk ez nem túl etikus, de önkifejezés.

  • És milyenek a diákok? 

– A diákok a lakótelepi gyerekek. Pont. De úgy gondolom, hogy ahogy ők is, úgy minden gyerek jobban tanul ezekkel az élménypedagógiai módszerekkel.  Amikor a diák csinál meg valamit, Ő is éli át és Ő is alkotja meg néha a tananyagot. Minden gyereknek több önállóságot adunk.

Jocó bácsi világa oldalról

  • Mivel határoznád meg, mi az ami a Kontyfa iskolában már megvan, mint újítás  új pedagógiai módszer és mi az, ami neked köszönhető?

– Én nemcsak a tantárgyamat, a történelmet tanítom, nemcsak történelmi tudást adok át a gyerekeknek.  Úgy gondolom, hogy hasznos, ha mindemellett egy ún. diák- életpálya-építéssel is foglalkozunk, tehát azzal, hogy minden diákban megtaláljuk azt, amiben jó és azt erősítsük, illetve mi az, amiben fejlődnie kell. Nagyon nem szeretem, mikor azt mondjuk a diákra, hogy valamiben rossz. Ha pedig van miben fejlődnie, akkor érdemes a fejlesztendő képességeit, kompetenciáit felhúzni ezekkel a módszerekkel. Szerencsére nálunk a tantestület egyöntetűen ezt a felfogást képviseli, ami szerintem a sikereink egyik alapköve. Például ősszel volt egy ilyen nagyon pozitív élményem, pont egy médiaszereplés kapcsán.  Október végén volt egy alkalom, mikor a Petőfi TV stábja eljött az iskolánkba, ránk voltak kíváncsiak. Ezért bejöttek négyen, kamerával, filmeztek. De az osztályom meg sem rezzent, hanem határozottan elmondták véleményüket, gondolataikat, beszéltek a kamerába. A stáb vezetője később azt mondta, hogy nagyon ritkán találkozni ilyen gyerekekkel, akik véleményt alkottak és nem voltak zavarban idegenektől, kamerától.

Tehát azt gondolom, hogy az amit én fontosnak tartok, hogy a gyerekeket arra tanítsuk meg, hogy önmaguk legyenek és a képesességeiket kihasználva sikeres emberré váljanak.

Például ha van egy gyerek, aki nagyon jól tud barkácsolni, de nem annyira jól fejezi ki magát közönség előtt, akkor egy iskolai rendezvény szervezésénél őt bízzuk meg a színpad építésével, ne erőltessük az egyéni szereplését, tehát mindenkiben próbáljuk megtalálni a jót.

  • És hogyan ismered ezt fel a gyerekekben ezt? Sok pedagógus nem ismeri ennyire a diákjait..

– Igazából kifejezetten intenzív a kapcsolatunk, ez az iskolában általános: a többi tanár is bent marad még szünetekben, beszélget a diákokkal. Illetve az is nagyon jó teret ad, hogy évente kétszer van nálunk témahét, ami arról szól, hogy egy témára felfűzve egész hetes program van. Ott az osztály az osztályfőnökkel egész nap együtt van, így hihetetlenül jól meg lehet ismerni a gyerekeket. A tavaszi témahéten pedig elutazunk egy táborba, tehát három-négy napra, ami idő alatt szintén sok mindent megtudok a személyiségükről, motivációikról, kapcsolataikról.

Ez a harmadik éve, hogy ennek az osztálynak az osztályfőnöke vagyok, tehát azt mondhatom, hogy ha nem is az összes diákot, de a diákjaim többségét ismerem.

Sokszor keresnek meg a diákjaim a problémáikkal, még a tizennyolc évesek is, elmesélik pl. akár a legújabb csajozási technikáikat is, sokszor kérnek tanácsot, kikérik a véleményemet más dolgokban is.

  • Hogyan reagálnak megoldásaidra, népszerűségedre az iskolád vezetői, kollégáid?

– Az iskola vezetősége szerencsére mindenben támogat, örülnek a sikereimnek. Szerintem ez fontos. A népszerűségemmel néha heccelnek a kollégáim, de ennyi jár. Sokat ötletelünk, segítünk egymásnak új dolgokat kitalálni, kipróbálni. Ma divatos szóval élve folyamatos a brainstorming. Ami szerintem nagyon jó. Ha pedig arra gondolsz, hogy tapasztalok-e irigységet, akkor azt kell válaszoljam, ha van is, ügyesen leplezik…

  • Akkor most hadd legyek az ördög ügyvédje, mi van akkor, ha például van egy pedagógiai terv, amit követni kell, mindig dokumentálni mindent, ha bejön valaki ellenőrizni, akkor annak kell elhangoznia, ami a könyvekben megvan írva… ebbe hogy fér bele az élménypedagógia?

– Azt gondolom erről, hogy ha jön egy ellenőr és tud mutatni az országban egy pedagógust, aki ott tart, ahol tartania kéne, akkor gratulálok neki, de szerintem ez nem fontos, hogy hol járunk. Nehéz megtervezni augusztusban, hogy március 21-én hol fogok tartani, megvalósítani meg egyenesen lehetetlen. Tudom, hogy szakmailag fontos lenne, de ha meg tudnák vizsgálni a gyerekek képességeit, akkor már nem is olyan fontos, hogy hol járunk. Szerintem egy objektív-szubjektív mérést kellene végezni a gyerekek között. Sajnos a magyar oktatás leginkább arra kíváncsi, a gyerek mit nem tud. Fókuszáljunk inkább arra, mit tud és miben jó.

Természetesen középiskolában igen, az érettségi eléggé megköt bennünket, de ott is tudunk saját módszereket ötvözni a kötelező anyaggal.

Tudom, hogy elrugaszkodott ötlet, de azt gondolom, hogy általános iskolában el kellene engednünk a kötelező sallangokat, azt gondolom, hogy nem tankönyveket tanítunk, hanem gyerekeket. Ezért azt gondolom, hogy általános iskolában az a legfontosabb, hogy megszerettessük az általános iskolásokkal a tantárgyakat. Lehet, hogy nem jutunk el a rendszerváltás témaköréig, de a gyerekek úgy mennek el, hogy egyrészt szeretik a történelmet, másrészt megtanítottam őket gondolkodni.

És én már tanítottam úgy középiskolás diákokat, hogy minden anyagot tanultak általánosban és amikor előjött ugyanaz, akkor mintha a diákok soha nem hallottak volna még a témákról. Tehát szín ötös gyerek is úgy néz rád, mintha soha nem hallott volna arról az anyagról, amiről beszélni akarsz.

Így meg főleg azt gondolom, hogyha hajtjuk ezt a dolgot, akkor elveszik a tantárgy.

  • Milyen eredményeket érnek el a diákjaid? Látszik-e már változás, hogy az élménypedagógiai módszerrel tanított diák többet tud, vagy tartósabb a tudása, mik a visszajelzéseid?

– Nem dicsekvésből, de a diákjaim 3,8-4,4 közötti érettségi átlagot értek el eddig. Mondjuk a 4,4-es átlag után öltönyben le is futottam az iskolakört, mert fogadtunk a srácokkal, ha meg lesz a 4,00 akkor futok. Hát, futottam. Videó is van róla, szerencsére valahol jó mélyen elrejtve.

Én – megint lehet mindenkinek a fejéhez kapni – nem gondolom azt, hogy mérvadó lenne, ki hány évszámot tud vagy 10 év múlva mennyire emlékszik. De azt állíthatom: a tőlünk kikerülő gyerekek életrevalóak, önállóak, tudnak és mernek véleményt alkotni, gondolkodni és megállják a helyüket bárhol.

  • Médiaszereplés ide, népszerűség oda, a problémák Téged sem kerülhetnek el. Milyen nehézségekbe ütköztél a karriered során eddig és hogy oldottad meg azokat?

– Persze, hogy vannak problémák, helyzetek, amiket meg kell oldani, mint bármelyik más pedagógusnál: rossz gyerek, aminél persze az esetek 90%-ban kiderül, hogy azért rossz, mert valami történt vele otthon, a barátaival, szerelmével, stb. Szerintem, ha egy gyerek rossz, az szinte mindig egy segélykiáltás. Szerencsére a furcsán működő agyam úgy működik, hogy a negatív dolgokat törli és csak a megoldás élménye marad meg. De talán egy van: a beszédhibám, dadogásom leküzdése, elfogadása. Az egy közel 20 éves projekt volt, de úgy érzem, sikeres volt.

  • Van olyan személy, pedagógus, oktatód, vagy szerző, történelmi szereplő, aki Téged inspirál?

– Sok olyan tanárom van, aki példát mutatott mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban. Azóta is rengeteg inspiráló kollégával találkozom, dolgozom együtt. És a családom, barátaim és a gyerekek is állandóan motiválnak. Nem szeretnék neveket sorolni, mert én érezném kellemetlenül magam, ha véletlenül valaki kimaradna. Aki ide tartozik úgy is tudja, hisz elmondom neki, megköszönöm és éreztetem velük.

  • Biztos sokszínűen éled az életed, de talán el tudod mondani, “átlagosan” hogyan telik egy napod?

– Mint bárki másnak: reggel 6-kor szoktam kelni, mert kell egy óra legalább, amíg összeszedem magam és észhez térek. Utána bemegyek a suliba, tanítok, intézem a napi teendőket. Általában 15-16 óra körül végzek. Hazamegyek, amikor kedvem főzök, a tabletemen játszom kicsit. Mivel több munkám van egyszerre, így ezeket ekkor intézem. Meg persze a dolgozatjavítás, új dolgok kitalálása. Mindeközben netezek, tv-t nézek, emberekkel beszélgetek. Éjfél- egy óra körül szoktam lefeküdni. Szerencsére gyorsan és mélyen alszom, így ennyi is elég. Szóval egy átlagos hétköznapon nincs celeblét. Bár szerencsére ilyen napból van a legkevesebb.

Sokszor találkozom ismerősökkel, barátokkal hétköznap is. Szívesen járok rendezvényekre, koncertekre, színházba. Egy pohár borra, fröccsre mindig szakítok időt. Mindig kell valami pörgés körülöttem. Amikor hétvégén nincs hivatalos elfoglaltságom (rendezvény, konferencia, tréningvezetés) és nincs továbbképzés, akkor utazom. Engem ez kapcsol ki, ettől töltődöm fel. És amikor végképp lemerülök – ami azért ritkán, de elő szokott fordulni – akkor pedig péntek délután magamra zárom az ajtót és csak hétfőn reggel nyitom ki újra. Ilyenkor még az ágyat is csak rövid időre hagyom el.

  • Mik a legmeglepőbb tapasztalásaid pedagógusként?

– Egyet tudok mondani: tanítani és tanárnak lenni hihetetlen jó, mondhatom, hogy sokszor jó buli. Jól választottam.

  • Benned erős küldetéstudat munkálkodik, úgy látom. Te hogy érzed, így van? Szerinted mennyire van a pedagógusokban ma elhivatottság?

– Szerintem az munkálkodik, bár ezt a pályát nehéz lenne e nélkül csinálni. Mert ehhez kell. Én azt látom, hogy sok pedagógusban szerencsére van elhivatottság, hiszen ha nem lenne, akkor a jelen rendszerben már senki sem lenne tanár. Amit meg is értek. Nagyon nehéz… Sok fiatal kollégával, leendő kollégával beszélek, akik hasonlóan ambiciózusak, elhivatottak. De sajnos sokszor elnyomják őket, ami szerintem nem jó. Engedni kell mindenkinek, hogy kialakítsa a saját tanárságát, a saját módszereit. És akkor az elhivatottság és a lelkesedés is megmarad.

  • Mik a terveid az idei tanévzárásig, végül is sikerült összeszedni az osztálykirándulásra a pénzt? Hova mentek?

– Hát, most felpörögnek az események, hiszen felvételi, vizsgák, kompetenciamérések sorozata vár ránk. A nyolcadik év egy ámokfutás mindenkinek. Sok terv van még, de ezekről csak akkor szeretek beszélni, amikor már biztos.

Balatonlellére fogunk menni 5 napra, mert egy nagyon kedves vállalkozó 5 napra felajánlotta az apartmanjait nekünk. Nagyon jó érzés volt. A pénz gyűlik, sok kedves ismeretlen ember járult már hozzá a célhoz, programfelajánlásaink is vannak már a környéken. De azért még mindig nem teljes az összeg, így azon munkálkodom, hogy összejöjjön. Úgyhogy aki szeretne bennünket támogatni, vegye fel velem a kapcsolatot, mert minden segítség jól jön. A gyerekek is sokat segítenek ebben: van egy perselyünk, amibe minden héten rakunk pénzt, kivétel nélkül mindenki. Így már ott is közel 30.000 forint gyűlt össze. Szerintem ez nagyon jó dolog és ebből sokat tanulnak a gyerekek is.

  • Beszámolsz majd erről is a Facebookon?

– Természetesen a Jocó bácsi világa oldalon fogok beszámolót írni. Tervezem, hogy a tábor ideje alatt napi írásos élménybeszámolót fogunk írni, utána pedig egy nagy képes összefoglaló is terveim között szerepel. Bár ahogy az osztályomat ismerem, egy perc unatkozás sem lesz, úgyhogy meglátjuk hogyan kivitelezhető a beszámoló. De ahogy magunkat ismerem, valami valahogy biztosan lesz. Lehet, hogy egy kis csavarral megtekerve…

Az interjút készítette: Fülöp Hajnlaka

Fotók forrása: Balatoni József és a Jocó bácsi világa Facebook oldal

FORRÁSFotók: Jocó bácsi Facebook oldala
Előző cikkDíjazott iskolák – Diákolimpia® Eredményességi Díjátadó
Következő cikkRobotprogramozás 2.0 – játékosan a LEGO-val