Kezdőlap hírmozaik

    Magyarországon idén szeptemberben is megtartják a Világ Legnagyobb Tanóráját  

    A tanórát szeptember harmadik hetében, azaz 2016. szeptember 19-23. között tartják meg az általános iskolákban. Hazánkban tavaly 2030 osztály vett részt a 2030-ig kitűzött globális célokért megtartott Világ Legnagyobb Tanóráján, amely hatalmas nemzetközi sikert aratott. Idén szeptemberben is minden Magyarországi általános iskola csatlakozhat a kezdeményezéshez.

    pontvelemfoto

    A Világ Legnagyobb Tanórája az első globális oktatóprojekt, amelyen keresztül a gyermekek világszerte, egy időben megismerhetik az ENSZ által azonosított 17 Globális Célt. Az idei évben, 2016-ban az 5. cél, a Nemi Egyenlőség kerül középpontba. Az eseménysorozat magyarországi lebonyolítója az EMMI felkérésére a PontVelem Okos program szervezője, a PontVelem Nonprofit Kft. A kezdeményezés globális partnere az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.

     

    Az ENSZ 2015 szeptemberében indította útjára a „Project Everyone” kampányát, amelyben a 17 újonnan megfogalmazott Globális Célját szeretné megismertetni a Föld lakóival. A Globális Célok teljesülése a ma gyerekeinek jelenthet élhetőbb életet holnap. A kezdeményezés globális partnere az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja. Magyarország a szervezők felkérésére csatlakozott a kezdeményezéshez, a cél, hogy minél több általános iskolában, minél több gyerek megismerhesse az új Globális Célokat.

     

    Az esemény központi eleme a www.avilaglegnagyobbtanoraja.hu honlap, ahol az iskolák regisztrálhatnak, illetve itt minden részlet elérhető, a tanórák anyagai és segédanyagi is innen tölthetők le.

    A tanórát szeptember harmadik hetében, azaz 2016. szeptember 19-23. között tartják meg az általános iskolákban.

     Tananyag és tanári kisokos

    A Világ Legnagyobb Tanórája tananyagát és kiegészítő anyagait az ENSZ koordinálásával egy szakértői csapat készíti és a főbb világnyelveken teszik elérhetővé. Magyarra fordítás és lektorálás után az anyag változatlan tartalommal elérhető a résztvevő iskolák számára. Mind a tananyag, mind a kiegészítő anyagok csak on-line, letölthető formában érhetők el, azok nyomtatása helyben az iskolában történik. A tanóra megtartására a kijelölt hét áll rendelkezésre. Szabadon választható, hogy a Globális Célokról és a Nemi Egyenlőségről, vagy a tavalyi Minőségi Oktatásról szóló tanórát tartják meg.

    „Példaképem” – pályázat diákoknak

    A kezdeményezést továbbgondolva egy országos pályázatot is meghirdettek a Világ Legnagyobb Tanórájának keretében – a Példaképem pályázatot – amelyen minden általános iskolás gyermek részt vehet és értékes díjazásban részesülhet.

     

    A programon keresztül sok jó és fontos dolgot tudatosíthatunk a gyermekekben, így a felnövekvő generációknak már természetes lehet Földünk megóvása is.

    Az ilyen globális kezdeményezések mindig segítik a lokális erőfeszítéseket, a szervezők remélik, hogy a világon Magyarországon lesz a legtöbb tanóra megtartva, nálunk él a program a legjobban a Példaképem pályázattal is.

    Kapcsolódó cikk:

    Frissítés:

    „A nőknek és a férfiaknak ugyanolyan lehetőségeket kell teremteni – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, A világ legnagyobb tanórája elnevezésű, az ENSZ által életre hívott kezdeményezéshez csatlakozó rendezvényen. Az idei tanóra fő témája a nemek közötti egyenlőség.

    Novák Katalin a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban arról beszélt, a férfiak és nők közötti különbségek nem jelentik azt, hogy ne lennének egyenlő jogaik. Ugyanakkor – mint mondta – a világban még nagyon sok helyen a férfiak – csak azért, mert férfiak – többet keresnek, mint a nők. Ez is egy olyan kérdés, amelyben fel kell lépni a nők támogatása mellett – jegyezte meg.

    Sipos Imre, a tárca köznevelésért felelős helyettes államtitkára hat osztály diákjainak tartott beszédében kiemelte: a tanórákon a fiúk és a lányok egyenlőségét, egymás segítését meg tudják tanulni a gyerekek.”

    A mai napon- 2016.09.19. elindult projektről így írt a Magyar Hírlap.

    http://magyarhirlap.hu/cikk/66496/Novak_Katalin_Egyenlo_lehetosegeket_kell_adni_a_nemeknek

    pontvelemfoto

    Előző cikk
    Következő cikkKezdődik az iskola! Pörgős kisfilm az OFI-tól tanévkezdésre