Kezdőlap jó példák

Ők Rátz Tanár Úr mai utódai – A kiemelkedő tanáregyéniségeket díjazták

Ismét átvehették a hazai természettudomány tanárok a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek célja, hogy hozzájáruljon a tanári munka erkölcsi és anyagi elismeréséhez. Nézzük, kinek gratulálhatunk, kiktől tanulhatunk?

awwardIsmét kilenc tanár vehette át a mai napon a másfél millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat, amely a hazai természettudományos oktatás és egyben a közoktatás egyik legrangosabb elismerésévé vált az elmúlt években. Az idén a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tizenhatodszorra átadott díjat olyan, az iskolák 5-12. évfolyamain, matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanárok kapják meg, akik a tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetségek gondozása terén maradandó életművet alkottak. Az elismerést három, a természettudományos oktatás támogatásában kiemelkedő szerepet vállaló vállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft SE és a Richter Gedeon Nyrt. alapította.

Programajánló!

Szeretne élőben is találkozni inspiráló pedagógusokkal? Szeretné megismerni a közeljövő Önt is érintő változásait? Érdekli a digitális oktatás? 

Nap, mint nap szembesülünk, hogy a digitális oktatásra milyen nagy szükség van: másként tanulnak, másként olvasnak, másként látják a világot a mai gyerekek.  Mintát kell adnunk nekik, közben pedig velük közösen felfedezni a világot- virtuálisan is.  De hogyan?  Idén első alkalommal lesznek dec.7-8-án Digitális Oktatási Napok, a budapesti Syma-csarnokban, ahol Önt is szeretettel várjuk!

Három program – két nap – egy jelentkezés- nulla forint

A rendezvény három programelemből áll: a pedagógusoknak, intézményvezetőknek szóló konferenciából, a digitális bemutató órákból és a technológiai bemutatót is tartalmazó egyedülálló kalandpályából. A részletek az ITT elérhető programban. Regisztráljon ITT a programra!

Programajánló vége. 

Hazánk előkelő helyen szerepel az egy főre jutó Nobel-díjasok számában. Amikor világhírű tudósainkról beszélünk, a legtöbbször elfeledkezünk azonban azokról, akik talán a legtöbbet teszik azért, hogy ezek a szakemberek olyan megalapozott tudással rendelkezzenek, ami hozzásegíti őket későbbi sikereikhez. Ők pedig nem mások, mint az őket tanító tanárok. A díj így a 20. század egyik legnagyobb tanáregyéniségének, Rátz Lászlónak is emléket állít, aki a Fasori Gimnázium matematika-fizika szakos tanárként számos világhírű tudóst, többek között Neumann Jánost, Wigner Jenőt és Harsányi Jánost is elindította a pályáján.  Ez a gondolat hívta életre a díjat, amelyet az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma 2000 óta ítél oda, és melynek a mottója is így szól: „Hogy ne csak a világhírű tudósok, hanem a tanáraik nevét is megismerjük…”.

 

Az alapítóknak, az Ericsson Magyarországnak, a Graphisoft SE-nek és a Richter Gedeon Nyrt.-nek, minthogy mindhárman a természettudományokhoz köthető területeken tevékenykednek, ezen túl is elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy a hazai közoktatás színvonalas maradjon, hiszen az innen kikerülő diákokból lesznek későbbi munkatársaik. A színvonalas oktatás pedig elképzelhetetlen a tanárok áldozatos munkája nélkül.

 

Éppen ezért a díj legfőbb célja, hogy hozzájáruljon a tanári munka erkölcsi és anyagi elismeréséhez, és hogy példát mutasson más gazdasági szereplőknek is, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az oktatást, mert az igazi befektetés a magyar gazdaság számára a tudásban rejlik.

 

Az elismerésben részesült szakemberek az ország különböző pontjain található, különböző adottságokkal, lehetőségekkel rendelkező iskoláiban tanítanak. Életművükben azonban közös, hogy a reáltantárgyak oktatási színvonalának emeléséért dolgoznak, diákjaik sikeresen szerepelnek országos tudományos versenyeken és az oktatás mellett gyakran tankönyvek, szakmai folyóiratok szerzői. A tehetséggondozás mellett pedig törekednek a természettudományos tudást nem csak a legjobbakkal, hanem valamennyi diákjukkal elsajátíttatni és széles látókörrel rendelkező felnőtteket nevelni.

  1. Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanárai:

Matematika

Tarcsay Tamás – SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Szeged

Kónya István – József Attila Gimnázium, Ózd

Fizika

Juhász Nándor és Juhász Nándorné – Szeged, Rókusi Általános Iskola; Szeged, Tisza-parti Általános Iskola

Zsigri Ferenc – ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium és Kollégium, Budapest

 

Kémia

Halmi László – Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Dr. Zsuga Miklósné Dr. Laczkó Mária – Debreceni Szakképzési Centrum Vegyipari Szakgimnáziuma

 

Biológia

Zolnai Ildikó – Szinyei Merse Pál Gimnázium, Budapest

Dr. Jánossyné Dr. Solt Anna – Városmajori Gimnázium, Budapest

 

Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért az elmúlt 16 év során összesen 120 kiváló pedagógust tüntetett ki az életműdíjjal, és az alapítók jóvoltából eddig 138,4 millió forint értékű pénzjutalommal járult hozzá a tanárok megbecsülésének növeléséhez.

A három vállalat továbbra is kiemelt figyelmet kíván fordítani nemcsak a természettudományos oktatás támogatására, hanem arra is, hogy a szellemi tőkét megbecsülve a kinevelt tehetségeknek olyan munkalehetőséget kínáljanak, amiért érdemes hazánkban maradva keresniük a szakmai boldogulást.

Előző cikkRendhagyó Skype-nap a budapesti Herman Ottó Általános Iskolában
Következő cikkTechnológiai játszóház pedagógusoknak- a Digitális Oktatási Napokon is!