Kezdőlap Digitális eszközök

Simogasson virtuális állatokat a Digitális Oktatási Napokon!

A kiterjesztett valóságot is megismerhetik, a Stiefel jóvoltából, szó szerint testközelből a Digitális Oktatási Napok című rendezvényünkön, 2016. december 7-8-án, a budapesti Syma-csarnokban. Az újszerű, diákok számára rendkívül vonzó újszerű technológiai-pedagógiai megoldások mellett adigitális tartalomfejlesztés, oktatási módszerek és az új intézményátalakítási modell is szóba kerül, sok mással együtt, ráadásul első kézből, a döntéshozóktól tájékozódhat. Sok inspiráló kolléga és bemutató is lesz. Még lehet jelentkezni a konferenciára, és az egyedülálló élményeket kínáló kalandpályára is, ingyenesen!

Miért érdemes eljönni az első Digitális Oktatási Napokra?

Ugye ma is találkozott okostelefonján játszó diákkal? Ma is keresett valamilyen információt a világhálón és ma is találkozott talán olyan eszközzel, programmal, ami a digitális oktatást segítheti, de Önnek még ismeretlen?

Nap, mint nap szembesülünk, hogy a digitális oktatásra milyen nagy szükség van: másként tanulnak, másként olvasnak, másként látják a világot a mai gyerekek.  Mintát kell adnunk nekik, közben pedig velük közösen felfedezni a világot- virtuálisan is.  De hogyan?  Idén első alkalommal lesznek Digitális Oktatási Napok, a budapesti Syma-csarnokban, ahol Önt is szeretettel várjuk!

millenarisigytanulunkmi2015
A fotó a 2015-ös Millenáris Park-beli oktatási konferencián készült.

Három program – két nap – egy jelentkezés- nulla forint

A rendezvény három programelemből áll: a pedagógusoknak, intézményvezetőknek szóló konferenciából, a digitális bemutató órákból és a kalandpályából. A részletek az ITT elérhető programban. Regisztráljon ITT a programra!

  Ismerje meg, mi az a kiterjesztett valóság? 

 

A kiváló minőségű iskolai térképeirő ismert Stiefel cég a kiterjesztett valóság – augmented reality- AR- technológiájának bemutatására ún. „virtuális állatokat” is hoz a Digitális Oktatási Napok című rendezvényre, december 7-8-án.

A virtuális párduc valósághúen jelenik meg, pont, mint az élő biztonsági őr
A virtuális párduc valósághúen jelenik meg, pont, mint az élő biztonsági őr
  Ezeket a Syma-csarnokban a paszázs részen elhelyzetett táblák segítségével lehet megjeleníteni. A szintén a helyszínen olvasható, információ plakát szerint egy alkalmazásra van csupán szükség, amit okostelefonnal a Google Play áruházból vagy az iStore-ból is le lehet majd tölteni.
Ezt követően a kamerát a kihelyezett ún. trigger-re (jelre) kell fordítani.
arallatnelkul
Ez után az alkalmazás megmutatja a „valóságban” az állatot, amit akár meg is simogathatunk.
ardp1
A Duna Plaza területén készült fotón Antal Alexa; a WWF Magyarország kommunikációs vezetője „simogat” egy vadállatot a kiterjesztett valóságban
Az fenti fotók a Duna Plazában készültek, ahol szintén bemutatták ezt a technológiai megoldást.
Kiterjesztett valóság az oktatásban
Az oktatásban is remekül használható a kiterjesztett valóság, pl. a legújabb kísérleti és okostankönyvekben is számos alkalmazást találunk ezekre.
 A Stiefel oldalán nem kisebb jelentőségű anyagot, mint a Himnuszt és a Szózatot dolgozták fel, a kiterjesztett valósággal, ITT látható, hogyan.

„A valóság ARcai: AR és VR a tanteremben?!

Úszkáljunk cápákkal, nézzünk körül a Louvre-ban, varázsoljunk hegyeket tanítványaink földrajz atlaszába. A virtuális valósággal és a kiterjesztett valósággal mindez lehetővé válik, úgy, hogy közben diákjaink is fejlődnek.- Gyerekek kiterjesztett valóságot használnak informatikaórán”

A 2016. máricus 31-én megjelent cikk a kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola jó gyakorlatát mutatja be, Czékmány Balázs pedagógus tollából, ez a cikk ITT olvasható, a moderniskola.hu  hasábjain.

gyerekektablettel
A kispesti gyerekek és a kiterjesztett valóság
allatsimogatos2
Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője
simogatos3
Előző cikkPrima Primissima díjat nyert a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola
Következő cikkPrimissima Díj – az Igazgyöngy Alapítvány rendhagyó díjazása