Kezdőlap hírmozaik

    Digitális Oktatási Napok – kerekesszékkel

    A Digitális Oktatási Napok lehetőséget adott arra, hogy 15 diák a Mozgásjavítóból megismerkedhessen a legújabb digitális újdonságokkal. Az őket kísérő pedagógus, Barsy Anna személyes beszámolója következik.

     

    Fotó: Farkas Boglárka

    Ebben az iskolában óvodáskortól egészen az érettségiig tanulhatnak a mozgáskorlátozott gyerekek.

    Középiskolás diákokkal indultuk neki az útnak a DON második napján, hogy megismerkedjünk a digitális világ újdonságaival, no meg hogy megmérjük a Holdat egy mikroszkóp segítségével. A nálunk tanuló diákok számára ugyanaz a tananyag kötelező, mint bárhol az országban, ép értelmű, de mozgásukban valami miatt korlátozottak, így az iskolától távolabbi helyre való eljutás mindig különös kihívást jelent számukra. A Syma Sport- és Rendezvényközpontba 12 kerekesszékkel és egyéb járást segítő eszközzel érkeztünk meg teljesen „hagyományos” módon, tömegközlekedéssel. Szerencsére a villamosok és buszok között már egyre több alkalmas a speciális közlekedésre, így szerencsénkre nem kellett időt veszítenünk arra, hogy alacsony padlós járat érkezzen. A közlekedés azonban így sem egyszerű egy kerekesszékes számára, ezért nagy segítséget jelentett, hogy elkísért bennünket két asszisztens, Zsolti bá és Péter, akik ha szükség volt, segítettek, de a német tanár, Szalay Kristóf és én is „beszálltunk” a logisztikai problémák megoldásába, így kerekesszék tolásában kellő tapasztalatot szereztünk.

    Példaértékű, hogy iskolánkban speciális „szimbiózis” alakul ki a diákok között, hiszen gyakran látni a folyosón olyan párosokat, ahol a segédeszköz nélkül járók egy-egy kerekesszék mögé állva segítenek társaiknak a közlekedésben és közben saját maguk is gyorsabban haladnak, hiszen van kire/mire „támaszkodni”. Ez most is működött, így jó tempóban tettük meg a villamosmegállótól az utat a Syma-ig. Az utazás izgalmai után időben érkeztünk a digitális óránkra, ahol a helyszínt pillanatok alatt hozzánk igazították. Aki tudott belehuppant egy-egy kényelmes babzsákfotelbe, aki pedig maradt a járművében annak is jutott bőven hely.

    A digitális órán egy nagyon érdekes alkalmazást ismerhettünk meg, aminek a segítségével a Holdról készült felvételekről pl. holdkráterek méretét is meg tudtuk határozni vagy akár a kráterek mélységét az „árnyékuk” segítségével. Nagy élmény volt számunkra, hogy a tabletekkel, amiből mindenki kapott egyet az óra erejéig, ilyen érdekes mérést is lehet végezni. Azt is megtudtuk, hogy már az ókori görögök is ismerték a Föld-Hold távolságának meghatározására szolgáló ötletes módszert. Jó volt megtapasztalni, hogy a mobil eszközök segíthetnek a tanulásban, nem csak játékra jók.

    Az „óránk” után körbe néztünk a szó szoros értelmébena természetben, hiszen a Telenor standjánál a VR szemüvegek segítségével a dinoszauruszok lakta őserdőben találtuk magunkat, ahol szinte az orrunk előtt elevenedett meg a Jurassic-park. Utunk ezután a Bűvösvölgy standjához vezetett. Iskolánk kreatív diákjai már számos videós pályázaton bizonyították, ezen a téren van mit keresniük. Az interaktív médiateszttel pedig sok minden a helyére került a tudásukban. A Bűvösvölgy nyújtotta lehetőségekkel szerintem a jövőben közelebbről is meg fogunk ismerkedni, talán egy maihoz hasonló kiruccanás keretében.

    Sajnos közben az időn letelt, így bár csábítottak volna a többi standok, de vissza kellett indulnunk az iskolába, így csak távolról csodálkozhattunk rá a Samsung okos iskolájára, vagy a többi játéknak tűnő, mégis fejlesztő digitális eszközre.

     

    A kiállításon sok érdekes dolgot láthattunk és kipróbálhattunk. Mindenki nagyon segítőkész volt az utunk során, olyan eszközöket és alkalmazásokat próbálhattunk ki, amiből sokat tanulhattunk. Már útközben azon ötleteltünk, hogy a suliban ebből mit is tudnánk megvalósítani. A szervezőknek köszönjük a lehetőséget, hogy ott lehettünk.

    A Mozgásjavító nyitott, így ha valamelyik iskola érdeklődik érzékenyítő programunk iránt, szívesen látunk osztályokat, hogy megmutassuk mindennapi életünket. A DON-on járt két diákunk a közelmúltban egy műsorban beszélt a kerekesszékes „létről”, érdemes megnézni őket. A felvétel a http://www.petofilive.hu/video/a-mozgasjavito-intezet-apro-csodai/linken tekinthető meg.

    Barsy Anna

    matematika-fizika-számítástechnika

    szakos tanár

     

    Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, EGYMI és Kollégium

    Előző cikkNagy volt az érdeklődés a Digitális Oktatási Napok-on
    Következő cikkMiért sikeres a finn oktatás? – konferencia-beszámoló