Kezdőlap vezetés

Iskola és a világ – konkrét segítség a nemzetközi együttműködéshez a Tempus Közalapítványtól

Az iskolák előtt is nyitva áll a világ Mi lehet a célja a nemzetköziesítésnek egy iskolában? Milyen lépései vannak ennek a folyamatnak? Hogyan segíthetik az Erasmus+ projektek a köznevelési és szakképzési intézmények fejlesztési célkitűzéseit? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a Tempus Közalapítvány most megjelent kiadványában. Az iskola és a világ című kötet egyaránt segít azoknak a pedagógusoknak és intézményvezetőknek, akik az első nemzetközi együttműködéseiket tervezik, és azoknak is, akik már tapasztalt pályázóknak számítanak. Megismerhetjük, melyik az a hét magyar iskola, akik 2016-ban Erasmus+ Szakképzési mobilitási tanúsítványt nyertek el a Tempus Közalapítványtól, akár hátrányos helyzetűekkel vagy lemorzsolódással kapcsolatos megoldásaikkal.

Magyarországon a 90-es évek végén indultak el az első uniós támogatású nemzetközi projektek a köznevelés és a szakképzés területén. Azóta évről évre nő a pályázó intézmények és az együttműködésekben résztvevők száma, ami 2016-ban 3.300 diák, valamint 3.000 pedagógus, intézményi munkatárs és oktatási szakértő nemzetközi tapasztalatszerzését jelentette az Erasmus+ program keretében.

A könyv letöltése

A kötet ingyenesen letölthető a Tempus Közalapítvány honlapjáról. A közel 50 oldalas könyv tartalomjegyzéke a következő:

A Tempus Közalapítvány munkatársai azonban hangsúlyozzák: pusztán a külföldi kapcsolatok megléte még nem tesz nemzetközivé egy intézményt. A tevékenységek hosszú távú, tudatos tervezésére van szükség ahhoz, hogy a nemzetköziesítés valóban az iskola életének szerves részévé válhasson. Ehhez hozzátartozikaz is, hogy a köznevelési intézmények az európai értékeket tisztelő, aktív állampolgárokat neveljenek, a szakképzésben pedig kiemelten fontos, hogy a diákokból olyan munkavállalók váljanak, akik itthon is nemzetközi színvonalon tudnak dolgozni. Ebben fontos szerepük van az uniós forrásból megvalósuló Erasmus+ pályázatoknak is, amelyek mobilitási és partnerségi projektek támogatásával segítik a nemzetköziesítés folyamatát, ezáltal hozzájárulnak a hazai oktatás és képzés színvonalának emelkedéséhez,valamint az iskolák intézményfejlesztéséhez és versenyképességéhez egyaránt.

Konkrét példák, tervezés és interjúk

Az iskola és a világ című kiadványban konkrét példákon keresztül mutatják be a nemzetközi együttműködésekben rejlő lehetőségeket, kitérnek a stratégiai tervezés főbb lépéseire, és tapasztalt intézményvezetőkkel készült interjúkkal teszik a témát igazán gyakorlatiassá és kézzelfoghatóvá.

A legversenyképesebb iskolák

Hét magyar iskola nyert el 2016-ban Erasmus+ Szakképzési mobilitási tanúsítványt a Tempus Közalapítványtól. Ezek az intézmények élen járnak a nemzetköziesítés terén, és sikeres korábbi pályázataiknak, valamint projektjeik tudatos és hosszú távú tervezésének köszönhetően részesültek az elismerésben. A tanúsítvánnyal rendelkező iskolákban a nemzetközi tevékenységek már átfogó stratégia keretében jelennek meg, amelyek napjaink globális kihívásaira adnak választ, európai színvonalú tudást biztosítanak, és az intézményekben jelen lévő problémákra (hátrányos helyzetű tanulók, iskolai lemorzsolódás stb.) is megoldást keresnek. A kiválósági elismerésben részesült iskolák az Erasmus+ program 2020-ig tartó szakaszában egyszerűsített módon pályázhatnak.

 

Szakképzési mobilitási tanúsítvány elnyerésére ismét lehet pályázni. Beadási határidő: 2017. május 17.

 

További információ és forrás: www.tka.hu

Szakképzési mobilitási tanúsítvány elnyerésére ismét lehet pályázni. Beadási határidő: 2017. május 17.

 

További információ: www.tka.hu

Előző cikkHat tipp, hogy könnyebb legyen az élet – pedagógusoknak is!
Következő cikkVállalkozói ismeretekről is szó lesz a Pénz7-en, március 6.-10.-ig