„- Énekeld csak el nekem a Pál, Kata, Péter-t!
– ………………..
– Na idefigyelj, a következő órától azt fogjuk csinálni, hogy nem énekelsz hangosan, csak „tátikázol”. Tudod az mit jelent?
– Nem énekelek?
– De. A fejedben ugyanúgy énekled a dalt és mozgatod a szád a többiekkel együtt meg minden, csak hang nélkül.
– De miért?
– Mert még gyakorolnod kell sokat. Nem vagy elég jó. De én majd külön odafigyelek rád és szólok neked, ha már énekelhetsz.”
A fenti párbeszéd utasításai a frissen Oscar-díjjal jutalmazott Mindenki c. rövidfilmben hangzanak el egy énektanárnőtől. A szavak jól átgondoltak, kedvesekés finoman hatók.
A filmről és annak elérhetőségéről:
A kb. 20 perces kisfilm elérhető közmédia oldalán, a Médiaklikk honlapon, ahol még március 5-éig ingyenesen, jó minőségben végignézhető. A film ide kattintva érhető el, tartalmas és elgondolkodtató, egyben szórakoztató időtöltést kívánunk!
Mégis húsbavágóan fájdalmas Zsófi számára, aki új diákként érkezik az iskolába és annak zenei kórusába.A kislány jelentkezik a kórusba, mert szeret énekelni. Barátnőre is talál, a tehetséges Liza személyében.
Láthatjuk egy iskola életét, tanárokat és gyerekeket. Vidám, cserfes gyerekeket, akik a cselekmény folyamán egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben.
A film középpontjában megjelenő énektanárnő, Erika néni karaktere nyomaszt, sajnáltat, érzelmileg zsarol és kiválasztottakat nevez meg, akiket szembeállít a kevésbé tehetséges tanulókkal. Ezt látva óhatatlanul is megjelennek a sztereotípiák, az előítéletek, de az elvárások is velünk, tanárokkal szemben. Felmerültek húsz éve és felmerülnek most is.
A filmről indult beszélgetésekben előkerül az a jogos kérdés, miben tévedett az énektanárnő?
Személy szerint úgy gondolom, hogy a tanár sikere nem a díjakban – illetve nem csak és kizárólag a díjakban – rejlik, vagy abban, hogy megtanított -e mindent. Az elengedhetetlen tudása és szakmai tapasztalata mellett abban is, hogy a gyerekek úgy mennek -e ki az órájáról, hogy kaptak és létrehoztak valamit, ami által elégedettség és örömérzet keletkezik.
Miért? Mert sokszor ugyanolyan fontos vagy fontosabb a folyamat, mint a cél.
Nekünk, pedagógusoknak ezt nagyban szükséges szem előtt tartanunk. Úgy gondolom Erika néni abban is tévedett, hogy azt gondolta, segít a gyerekeknek azzal, ha a csapat részei lehetnek. Azt gondolta, hogy nem alázta meg őket.
Hibázott, tévedett, de jó érzés látni, hogy a filmben ez nem elmarasztalóan jelenik meg. Az alkotók nem minősítik Erika nénit és a többi tanárt sem. Rámutat arra, hogy elsősorban emberek vagyunk tapasztalatainkkal, félelmeinkkel, hibáinkkal és tévedéseinkkel együtt, ezután és emellett pedig pedagógusok. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szavaink életre kelnek. Tudnak bátorítani, elkedvetleníteni, simogatni, ütni, fájdalmat okozni, segíteni, fejlődést hozni, bezárni és kivirágoztatni. Megerősít abban is, hogy mindig lehet bocsánatot kérni, javítani és fejlődni. A fiataloktól, a fiatalok által is.
Mit tanulhatunk a gyerekektől?
A történet végén a gyerekek döntenek. Kiállnak magukért és egymásért. Tartják magukat a döntésükhöz és véghezviszik azt. Nekünk pedig pont erre kell nevelnünk őket és példát venni tőlük. Mert ha ők azt mondják, hogy „Ez nem igazság, mindenkinek kéne énekelni”, akkor az úgy is van.
Végül szeretném megragadni az alkalmat hogy sok-sok szeretettel gratuláljak az alkotóknak. A film pozitív és optimista jövőképe megerősít engem abban, hogy olyan fiatalokat neveljek, akikre büszkék lehetünk.
Köszönöm!
Vida-Misik Éva
gyógypedagógus
Budapest, 2017. február 27.
