Kezdőlap jó példák

PreziX – prezentációs verseny: 21. századi képességek fejlesztése másképp  

Újszerű kezdeményezés indult Kispesten, várják az érdeklődőket! Egy verseny keretében sokféle tulajdonságot lehet fejleszteni nem is hinnék ezeket! Csak néhány: az önálló munkán, kitartáson, kreativitáson alapuló vetélkedőt indítottak be nemrég." A Hogyan lett a szomszéd kisfiúból Harry Potter? Milyen videójátékokkal játszottak az szüleink pár évtizede? A verseny szervezésének részletei és a folytatás is kiderül a cikkből!

 

Erről is szó volt azon a versenyen, amit felső tagozatos általános iskolásoknak fejlesztettek ki a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában. 2017. február 20-án, az első megmérettetésen 22 előadás hangzott el 35 diák előadásában, 16 mentortanár közreműködésével. A prezentációs készség, az IKT használat mellett olyan készségeket fejlesztett ez a program, mint az együttműködési képesség, az önuralom, kitartás, céltudatosság. A rendezvényről Czékmán Balázs az iskolainformatika szakos pedagógusa számol be, azzal a nem titkolt céllal, hogy inspirálja az olvasókat, hogy ők is kedvet kapjanak egy prezentációs verseny szervezéséhez.

   Kreatív, együttműködésen alapuló tanulmányi verseny

Az információs és kommunikációs technológiák (IKT) mindennapivá válásával, és főleg a mobiltechnológia, okos eszközök iskolai alkalmazásával egyre nagyobb lehetőség mutatkozik a 21. századi képességek fejlesztésére. A kritikus gondolkodás, az együttműködés, az önfejlesztés, az IKT eszközök felelős és tudatos használata (további képességek és részletes információ: p21.org), mind olyan képességek, melyek a jelenlegi munkaerőpiacon alapvető elvárások, ugyanakkor mégsem képezik a mindennapi oktatás részét. Mindezek fejlesztésére kiváló lehetőségek lehetnek a tantárgyközi együttműködéseken alapuló projektek és a különböző, kreatív, IKT használatot kívánó tanulmányi versenyek. Utóbbira kívánunk egy megvalósult jó gyakorlatot bemutatni: a PreziX – prezentációs versenyt, ami a Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskolában zajlott.

 

Prezentáció – szabadon – a verseny keretei

Az iskola innovatív fejlesztései és tablettel támogatott oktatási projektje már több alkalommal is bemutatásra került a Modern Iskola hasábjain, pl. ITT. A táblagépekkel folytatott tanulás, tanítás már második gyakorlati évében jár, ez alatttöbb mint 300 IKT-s órán vehettek részt alsós és felsős diákok egyaránt. Az eszközök egyre innovatívabb órai alkalmazása széles teret enged a bevezetőben említett 21. századi képességek fejlesztésére. A tanórán kívüli lehetőségek természetesen több szabadságot adnak a tanulóknak és a pedagógusoknak egyaránt, így egy olyan tanulmányi versenyt rendeztünk, ahol a résztvevők mind témaválasztás, mind eszközök tekintetében szabad kezet kaptak. Így született meg PreziX – prezentációs verseny ötlete, ahol felső tagozatos diákok mérhették össze tudásukat 5-6, és 7-8. osztályos kategóriákban. A verseny lényege egy prezentáció elkészítése és annak zsűri és közönség előtti előadása volt. A tanulóknak maximum 5 perc állt rendelkezésükre, hogy az általuk választott témát a legjobban körbejárva, a legfrappánsabban bemutassák.

22 előadás, 35 előadó, 16 mentor Fotó: Czékmán Balázs

  Hogyan zajlott a felkészülés?

A versenyzőknek az online regisztrációt követően egy hónapjuk volt, hogy előadásukat kidolgozzák, mely munkában az általuk szabadon választott mentortanár segített. A résztvevő tanulók szabadon választhattak és kérhettek fel bármely iskolában dolgozó pedagógust, aki végig konzulensként támogatta a tanulók munkáját. A versenyre egyedül vagy párban lehetett jelentkezni, utóbbi kapcsán nagyobb hangsúlyt kaphatott mind az online, mind az offline kollaboráció. A témakörök egyaránt tartalmaztak tananyaghoz és tananyaghoz közvetlenül nem kapcsolódó előadásokat, a tanulóknak meg volt a szabadságuk, hogy bármilyen témában prezentálhassanak. Néhány figyelemfelkeltő cím a teljesség igénye nélkül: „Az állatok hatása az emberekre”, „Hogy lett a szomszéd kisfiúból Harry Potter?”, „Baktériumok”, „Régi klasszikus videojátékok”, „A bakancslistám”, „A titokzatos világegyetem”.A prezentációk elkészítése bármilyen eszközzel történhetett, a bemutatók összeállításához számos alkalmazás használható volt (PowerPoint, Prezi, Sway, Padlet, Linoit), a tapasztalatok alapján a tanulók a PowerPoint legfrissebb verzióját preferálták. A háromtagú zsűri négy fő szempont alapján értékelte az előadásokat: (1) téma fontossága, érdekessége, (2) előadás tartalma, (3) technikai kivitelezés, valamint (4) előadás módja, stílusa.

Érdekes témák kavalkádja
Fotó: Czékmán Balázs

Repülőrajt – közönség előtt, avagy milyen készségeket és hogyan  fejlesztett ez a verseny?

    A témaválasztás, a prezentációk kidolgozása, az IKT eszközök használata mind-mind komoly kihívás volt a tanulók és a pedagógusok számára is. A versenyzőnek és a konzulensnek egyaránt használnia és alkalmaznia kellett a legmodernebb eszközöket, technológiákat. Így azonban lehetővé vált olyan képességek fejlesztése, melyekre nem jut(hat) minden tanítási nap idő. Az előadások összeállítása során rengeteget kellett olvasni a diákoknak, majd az olvasottakat összegezni, kivonatolni, ügyelve közben a források pontos és felelősségteljes feltüntetésére. A témaválasztás és a témakidolgozás kapcsán előtérbe került kritikus és kreatív gondolkodás fejlesztése, ahogyan a versenyzőpárok, konzulensek közötti kommunikáció, kollaboráció. A prezentációk szerkesztésekor a digitális írástudás célirányos használata alapvetően szükséges volt, mely az ötödikes – az informatikával néhol csak ismerkedő– diákok számára igazi „repülőrajtot” jelenthet. A bemutatók szóbeli előadása sok izgalmat, újdonságot jelentett a versenyzők számára, hiszen kevesen voltak hozzászokva ahhoz, hogy közel 50 fős közönség előtt kelljen megszólalni. Az egyhónapos felkészülési idő komoly önfegyelmet és önszabályozó tanulást kívánt, melyhez nem volt elegendő csak a mentortanárok figyelme;a munka zöme a tanuló szorgalmát és kitartását kívánta. Tapasztalataink és a visszajelzések alapján a diákok sikeresen teljesítették a kitűzött céljaikat, és ügyesen vették a felmerült kihívásokat, melyet a verseny rendkívüli sikere is alátámaszt.

A diákok komolyan vették a versenyt Fotó: Czékmán Balázs

Távolabbi tervek – pedagógusok inspirálása

A verseny pozitív visszhangja alapján tovább kívánjuk vinni a rendezvényt, az iskolán kívül először kerületi szintre; a 19. kerületi forduló szintén iskolánkban kerül megrendezésre, április 6-án, csütörtökön, a Digitális Témahéten. A szélesebb körben szerzett tapasztalatok után elképzelhető a verseny tematizálása, interaktivitással való gazdagítása, vitaversennyel való bővítése. Bízunk benne, hogy versenyünk felkelti a pedagógusok figyelmét, s bátran vágnak bele egy olyan kreatív, élvezetes, ugyanakkor rendkívüli pedagógiai előnyökkel kecsegtető projektbe, mellyel számos 21. századi képesség fejleszthető. A verseny teljes leírása megtalálható a puskas.kispest.hu, valamint az edumobil.hu oldalon. További információkért keressék a szervezőt a balazs.czekman@gmail.comemail-címen.

A díjátadón értékes díjak találtak gazdára Fotó: Czékmán Balázs

 

A beszámolót készítette:

Czékmán Balázs

informatika szakos pedagógus.Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola

Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola Cím: 1191 Budapest, Berzsenyi u. 8.

A szerzőről:

Czékmán Balázs, informatikatanár, a táblagéppel támogatott oktatási pilot projekt vezetője, a debreceni egyetem PhD hallgatója, az IKT MasterMinds Kutatócsoport tagja.

Mail: balazs.czekman kukac gmail.com

Előző cikkMobidik Digitális Iskola
Következő cikkVándortáborok az Utazás Kiállításon