Az osztályzásnak ma már egyre több alternatívájával kiegészíthetik az értékelési eszköztárukat a pedagógusok: a pontgyűjtést, az izgalmasan megoldható jutalmazást, a szöveges értékelést egyre többen alkalmazzák, a gamifikáció – játékosítás – keretében is. Kiegészíthető az osztályzás a diákok közti értékeléssel, egyéb megoldásokkal. Amikor az osztályozás káros a tanulásra – ez vajon mi lehet és hogyan védhető ki? (a szerk.)
Az eredeti cikk szerzője Andrew Miller oktatási tanácsadó és coach.
Nagyon sok oka van annak, hogy a tanárok osztályoznak, ráadásul gyakran osztályoznak. A sportengedélyek miatt az edzők rendszeresen ellenőrzik, hogy a tanulmányi eredmények lehetővé teszik-e, hogy a diák versenyezzen. Az egyetemek átnézik, hogy a tanuló milyen tantárgyakat tanult és milyen osztályzatokat szerzett. A tanárok számára előírás, hogy hetente, havonta vagy más időszakonként bizonyos számú érdemjegyet adjanak a diákoknak. Erre nem lehet kifogás. Ugyanakkor ezeket az előírásokat és gyakorlatokat felül kell vizsgálnunk,és akár a szabályozásukat is meg kell fontolnunk. Vajon mi a fontosabb, az osztályozás vagy a tanulás?Az osztályzatoknak valójábana tanulást kellene tükrözniük, és alkalmasak is erre, mégis gyakran a tanulás útjában állnak, sőt, akár károsak is lehetnek rá.
A rettegett elégtelen
Régebben elégtelen osztályzatokat is adtam abban a reményben, hogy azok ösztönözni fogják a tanulót a munkára és a tanulásra. Szörnyű ötlet volt!Örülök, hogy olyan szakmai fejlődésen mentem keresztül és hozzáfértem olyan forrásokhoz, amelyek megkérdőjelezték azt a módszert, ahogyan valaha engem értékeltek diákként. Myrom Duecki ebben a (3.21-másodperces, csak angolul beszélő videóban – a szerk.) jelenti azt, hogy a diákoknak igenis felelősséget kell vállalniuk tetteik következményeiért, és sok tanulót egyáltalán nem érdekel az elégtelen jegy. Némelyikük csak ennyit mond: „Jól van, elégtelen.” Ezzel teljesen lerombolják eredeti célomat és megsemmisítik minden befolyásomat, amellyel segíteni tudnám őket a tanulásban. Az elégtelenek nem a tanulást tükrözik, hanem valaminek a teljesítését.Elégtelenek helyett hiányos teljesítést kellene bejegyeznünk a naplóba, és a viselkedési hibák javítására kellene felhasználnunk ezeket a pillanatokat.Az elégtelenek gyakran rontják matematikailag a tanulók osztályzatát és szennyeznek egy olyan általános mutatót, amelynek a tanulók tanulását kellene tükröznie. Ilyenkor az osztályozás gátolja azt, hogy valóban segíteni tudjunk a gyerekeknek és igaz képet kapjunk a tudásukról.
Pontlevonás a későn beadott feladatért
Ebben is hibás vagyok. Az elégtelen használatához hasonlóan, pontlevonással fenyegettem azokat, akik nem adják be időben a munkájukat. (7.47 időtartamú, angol nyelvű videó erről a fenti linken. A szerk. ) Nemcsak hogy nem lett ettől jobb a viselkedésük, de az egész éves osztályzatukra is hatással voltak így a viselkedési problémák. Az érdemjegyek pontatlanul tükrözték a tanulási célt ahelyett, hogy azt mutatták volna, hogy a diákok tanultak.Természetesen tanultam ebből az élményből, és a késve beadott feladatok kezdtek jó alkalmat biztosítani arra, hogy megbeszéljem velük a késés által jelentett viselkedési problémát. Tanulságos pillanat volt.Elmondattam a gyerekekkel, hogy mi akadályozta őket, probléma megoldó készségeket alkalmaztak az akadályok elhárítására, új célokat tűztek ki. A tanulóknak meg kell tanulniuk, hogy felelősek azért, hogy időben adják be a munkájukat, de nem azon az áron, hogy olyan jegyet szereznek, ami igazából nem is tükrözi a tudásukat.
A gyakorlás osztályozása
A beadandó feladatok jelentős része gyakorlás, amit azért adunk a tanulóknak, hogy jártasságra tegyenek szert, egy bizonyos anyagot vagy készséget gyakoroljanak.A tanulók gyakran csak kezdik felfogni az anyagot, ahelyett, hogy igazán tudnák. Ebből az következik, hogy a beadandó feladatokat formatívan kell értékelni, a tanulási folyamat egyik lépéseként, nem pedig annak eredményeként vagy céljaként.
Szükséges, hogy a formatív értékelés útbaigazítást is tartalmazzon. Nem lenne szabad osztályozni ezeket a munkákat. Ha osztályzatot adunk a rosszul sikerült gyakorlásra, akkor az év végi jegy nem azt fogja tükrözni, hogy mit tanultak a gyerekek. Nem a sikert fogja mutatni, és még az is lehet, hogy elrettenti a gyerekeket attól, hogy újra próbálkozzanak a tanulással. A gyakorló feladatokat és a házi feladatokat is lehet értékelni, de nem jó ötlet osztályozni.
Osztályozás tanulás helyett
Ahogyan már korábban is említettem, sok tanártól megkövetelik, hogy meghatározott gyakorisággal adjon osztályzatot. Bár ez az elvárás jó szándékkal alakult ki, a gyakorlatban rémálommá változhat, és az eredeti szándékkal ellentétesen hatása lehet. A kerületek és az iskolák gyakran azért várják el a gyakori osztályzatokat, hogy a tanulók, a szülők és más érintettek tudják, hogy mit tud a gyermek és mit kell még megtanulnia. Ez remek szándék. Valójában azonban formatívan kellene értékelnünk a tanulóinkat, és jó lenne egy-egy „pillanatfelvétel” helyett egy teljes „fotóalbumot” adni nekik a tanulásukról. Ha mi, tanárok, nem teszünk mást, csak osztályozunk, akkor azt az időt raboljuk el magunktól, ami a tanításhoz kellene.Mindannyian voltunk már olyan helyzetben, amikor a javítanivaló felhalmozódott, ezért feladatot adtunk az osztálynak, hogy legyen időnk kijavítani a beszedett munkákat.Ez helytelen, és éppen fordítva kellene történnie. A tanításnak és a tanulásnak elsőbbséget kell éveznie az osztályozással és az osztályzatok naplóba írásával szemben. Ha a tanárok mértéktelen időt töltenek az osztályozással ahelyett, hogy tanítanák és értékelnék a diákokat, akkor valamin változtatni kell.
Remény
Pedagógusi munkánk reményt biztosít a tanulóinknak. Ha elégteleneket adok, pontokat vonok le a késve beadott feladatokért és hasonlókért, hogy ezzel késztessem a tanulókat engedelmességre, akkor nem keltek reményt. Ehelyett kudarctól való félelmet és szorongást váltok ki a tanulás folyamatában. Ha tényleg azt akarjuk, hogy a tanterem a remény helye legyen, akkor osztályozási gyakorlatunknak meg kell felelnie ennek a küldetésnek. Szerencsére a sztenderd alapú osztályozás, a tudás alapú osztályozás és a kompetencia alapú tanulás sok iskolában, kerületben és államban teret nyer.Ezek a módszerek jobban igazodnak ahhoz a feltevéshez, hogy „sohasem túl késő tanulni.” Ha többet szeretne megtudni az igazságos osztályozási gyakorlatokról, akkor olvassa el Ken O’Connor, MyronDueck, Dylan Wiliam, és Rick Wormeli munkáját.
Végül egy lényeges kérdést hagyok Önökre megfontolásra: Hogyan osztályozhatunk és értékelhetünk úgy, hogy azzal reményt adjunk minden tanulónak?
A szerző, Andrew Miller profilja itt érhető el.
Cikk és fotó forrás: Edutopia.org, Pinterest
A fordító bemutatkozása:
Tóth Katalin, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola angoltanára. Angoltanár és szakfordító vagyok. 32 éve tanítok az alap-, közép- és felsőoktatásban, számos nemzetközi közoktatási projektet vezettem. Jelenleg az egyénre szabott, de csoportos oktatásban alkalmazható módszerek területén igyekszem előrelépni.
