Kezdőlap Digitális eszközök

Innovatív Iskolák projekt – egy nyertes pályázat tanulságai

Közösség, élmények, Office

A Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium a  TÁMOP 3.1.4. program Innovatív Iskolák projekt keretében az „Intelligens iskola – A Szilágyi Erzsébet Gimnázium” című pályázaton  107 369 600 forint támogatást nyert. Mivel az iskola már korábban részt vett a  Microsoft Innovatív Iskola Programjában, ezért az igazgató és a tanárok szemlélete, hozzáállása és szakmai ismeretei is hozzájárultak ahhoz, hogy az újítások minél komplexebb módon valósulhassanak meg.

A projektet megismerve láthatjuk, hogy jelennek meg  az MS Innovatív Iskola Programból ismert pillérek a gyakorlatban:

  1. a tanulási környezetek fejlesztése,
  2. a tanulás, tanítás és értékelés eszközeinek továbbgondolása,
  3. az iskolai kapacitásfejlesztés és az iskolavezetés,
  4. valamint az innovációs kultúra pozitív irányú módosításai.

A támogatást rendkívül sokoldalúan használták fel: egyrészt a diákok egészségét és személyiségét fejlesztő tevékenységekre, a környezeti nevelést célzó táborokra, a tanulók nyelvtanulását segítő programokra – jelentette be Bajkó Judit, az iskola igazgatója és dr. Gálné Csabai Klára, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ I. kerületi tankerületének vezetője a március 24-i sajtótájékoztatón, az I. kerületi iskola épületében.  Másrészt a komoly összegű pályázati forrást a pedagógiai-módszertani megújulást szolgáló továbbképzésekre és az oktatási-nevelési folyamatot segítő eszközbeszerzésekre fordították. Természetesen minden tevékenység együttesen szolgálta az iskola egész közösségének érdekét.

Mozgás, közösségi média és interkulturális nevelés a tanulás szolgálatában

A mozgásgazdag életmódra nevelés táborait, a nyelvi csereprogramokat, a  tanulmányi utak eredményeit és az eTwinning programot mint új típusú, a tanulást és a nem formális kapcsolatok kiépítését szolgáló eljárási módszert mutatták be a gimnázium tanárai és diákjai a projektet záró sajtótájékoztatón.

Az elmúlt 2 év során a TÁMOP pályázat elnyerése jelentős forrást biztosított a Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai számára, lehetővé tette, hogy olyan nyelvi, környezetvédelmi és sportprogramokon vegyenek részt, amelyeket e forrás nélkül nem vagy csak részben tudtak volna megvalósítani. Az élménygazdag nyelvi cserék, tanulmányi utak, a tanulókat megmozgató túrák, valamint az iskola tanulóival zajló konfliktuskezelések azt eredményezték, hogy fejlődött a tanulók nyelvtudása, személyisége, illetve számos, az életben fontos képességük, pl. a kreativitásuk, az interperszonális érzékenységük, az együttműködési készségük, valamint a megértési és elfogadási képességük más országok, népek kultúrája, szokásai iránt.

Mindezt számos fotóval teli tabló és bemutató is illusztrálta, amiket az iskolában bárki megtekinthet, és az intézmény honlapján is elérhetők.

IKT-eszközök és Microsoft programok a fejlesztés jegyében

Bajkó Judit elmondta, hogy jelentősen bővítették az iskola IKT-eszközparkját.  Az intézmény a tanulási terek kiterjesztése érdekében 18 laptopot szerzett be Windows 8 operációs rendszerrel és 16 táblagépet Android platformmal. A mobil eszközökön kívül személyi számítógépeket is használnak, Windows 7 operációs rendszerrel.  A szoftverekről szólva az igazgató elmondta, hogy a teljes Microsoft Office 365 rendszert igénybe veszik.

Természetesen használják a közoktatásban részt vevő diákok számára a Tisztaszoftver program keretében belül ingyenes Office Online és Offline irodatechnikai programcsomagot, ezen belül a Word, Excel, Powerpoint programokat. Ezeket nemcsak a mindennapi munkában alkalmazzák nélkülözhetetlen módon, de  oktatják is.  A Microsoft  Naptár, Személyek, Feladatok  funkciójának használata még kialakulóban van, jellemzően munkaközösségi csoportmunkában élnek ezzel, esetlegesen.

Tanártovábbképzések és hatékonyabb tanulási terek

Az intézményi kapacitásfejlesztéshez tartoznak a pályázat keretében lezajlott tanártovábbképzések. Ezek során az IKT-eszközök használatát lehetett elsajátítani és idegen nyelvi módszertani továbbképzések zajlottak. A program keretében számos továbbképzés is az immár még jobban felszerelt iskolában zajlott, mert a képző intézmény alkalmasnak találta az iskolai infrastruktúrát továbbképzések tartására. A fejlesztés az Innovatív Iskola Program pilléreinek megfelelően szolgálja a hatékonyabb tanulási terek létrejöttét. Bajkó Judit és a Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium informatikai tanári munkacsoportjának vezetője lapunknak az alábbiakat mondta el ezzel kapcsolatban:

„ – Egyrészről a sokféle számítógépből álló eszközpark révén az informatikaoktatásban többféle helyzettel szembesülhetnek a diákok: megismerik a hagyományos PC alapú, a mobil (laptop), valamint a táblagépalapú feladatmegoldás közötti hasonlóságokat és különbözőségeket.  Másrészről más tantárgyak esetében a laptopok és táblagépek révén helytől függetlenül használhatók órán informatika eszközök: mobil (IKT-eszközökkel támogatott) osztályterem valósítható meg.  További előny, hogy az új eszközök révén a nem szaktantárgyi (azaz nem informatikai) órákra a korábbihoz képest nagyobb arányban bevihetők IKT-eszközök. Mindezeken túl az ún. ’inhomogén’ operációs rendszereket alkalmazzuk: vagyis  a PC-ken Windows 7,a  laptopokon Windows 8.1, a táblagépeken pedig Android 4.4 fut. A sokféle megoldások révén növeljük a diákokban az eszköz- és platformfüggetlen feladat-megoldási készségét, azaz a diákok szélesebb körű rálátást sajátítanak el.”

A kooperativitást a valós életben megvalósult programok mellett a virtuális világban is komolyan gondolják ebben az innovatív iskolában.

„Az Office 365 révén a diákokkal való kapcsolattartás, a feladatok, tananyagok megosztása, a diákok által elkészített anyagok bekérése, rendszerezett tárolása (a felhőben) kényelmesebbé vált, ugyanis minden diákunk saját iskolai e-mail címmel, felhőbeli tárhellyel is rendelkezik. A fejlesztések révén több lehetőségünk nyílik kísérletezésre, azaz olyan informatikai megoldások (pl. oktatási keretrendszerek, programok) kipróbálására, amelyek az önálló tanulást, gyakorlást, azaz az egyéni tanulást támogatják, beleértve a felzárkóztató, korrepetáló és a tehetségfejlesztő célokat” – fogalmazott az iskola igazgatója.

A tanár mint mentor – kapacitásnövelés egy innovatív iskolában

„ – A növekedési tendencia megfelelő, bár pl. a „tablet-osztály” rendszerű oktatás kialakításához még nem rendelkezünk elegendő eszközzel – mondta Bajkó Judit. – Egy most induló projekt keretén belül újszerű megoldást vezetünk be.  A változtatás az ötödik évfolyamon indulna el egy csoportban és néhány tantárgyat foglalna magában. Ennek  keretén belül a hagyományos tankönyvi, munkafüzeti rendszert szeretnénk korszerű, IKT-eszközökre épülő megoldásokkal kiváltani, amelyekben a tanár elsődleges feladata nem az ismeretátadás (azaz a konzerv szellemi táplálék), hanem az ismeretszerzés megtanulásában (iránymutatás, motiváció, helyzetelemzés, értékelés, mentorálás) való támogatás lenne. A kollégák nyitottak az informatikai eszközökkel támogatott új oktatási-nevelési módszerekre, mindazonáltal ezen pedagógia lehetőségek megvalósításához még sok eszközre, időre és továbbképzésre van/lenne szükség” – foglalta össze a helyzetet az innovatív szemléletű iskolavezető.

Az iskola megvalósult  projektjei elérhetők az iskola honlapján. A további fejlesztés tervei a vezető pályázatában is olvashatók.

Microsoft ingyenes iskolai programok és online tudásmegosztó közösség

Minden hazai iskola számára a Microsoft ingyenes segítséget nyújt a  Digitális Oktatási Alapcsomag (DOA) biztosításával. A csomag letölthető innen.

A megoldáscsomag része – többek között – az intézményi és diáklevelezés, a csoportmunka, az intranet vagy éppen az előadás-sugárzási és videokonferencia-lehetőség is. Ezek online igénybevételéhez az intézményeknek nincs szükségük saját szerverparkra, így az üzemeltetési és energiaköltségeket is megtakaríthatják. További ötlet mindehhez a Microsoft  közoktatással foglalkozó oldalán iskolavezetőktől, pedagógusoktól.

Előző cikkIngyenes webinarium és műhely a kódolásról – nemcsak informatika szakosoknak!
Következő cikkMűvészeti tevékenységek a tehetségfejlesztés szolgálatában(x)