Kezdőlap Digitális eszközök

Matek helyett – kalandjáték alsósoknak az MS PowerPointban (x)

Alsós tanítóként több tantárgyhoz is mindig eszembe jut valami új ötlet, és szerencsére az MS-féle informatikai alkalmazások tekintetében is el vagyunk kényeztetve… (Bővebben az Innovatív Pedagógus Programról a – oldalon, pár perces magyar nyelven való regisztráció után lehet megtudni- a szerk.)  Tanárként magam is sokszor esem abba a hibába,  hogy egyszerre túl sok oldalt, vagy alkalmazást szeretnék egyszerre használni. Végül mindig arra jutok, hogy kevés nekem a 45 perc. Amikor idáig eljutok, akkor mondom a gyerekeknek, hogy délután, a napköziben kipróbálunk valamit. Erre az szokott lenni a válasz: „Norbi bácsi! Számíthat ránk!” Ekkor őrült kísérletezésbe kezdünk, és a végére a sok- sok ötlet- és alkalmazás- rengetegből le tudjuk tisztázni azt, ami már működik. Számomra fontos, hogy bevonjam a gyerekeket egy – egy óra megtervezésébe. Így már előre tudom, hogy képesek leszünk elvégezni azokat a dolgokat, amelyeket eltervezek.

Így volt ez a PowerPointos kalandjátékokkal is. Egy nagyon egyszerű próbát készítettem, és kíváncsian vártam, hogy mit szólnak hozzá a kis tanulóim. A fogadtatás nagyszerű lett, így gondoltam, hogy ez egy jó irány. Ebből lehet valami! Így azt kértem, hogy kezdjenek el történeteket írni, amiben matematikai problémákkal jut előre a főhős. Neki is láttak a munkának, sajnos még nem végeztek, de az ötletet úgy gondoltam, hogy megírom, és megmutatom azt, hogy-  hogy lehet bárkinek kalandjátékot csinálni egyszerűen a Microsoft PowerPoint segítségével!

Nézzük, hogy is működik a dolog!

A lényeg a hiperhivatkozás!

Biztosan emlékszünk még a lapozós könyvekre, amiben úgymond befolyásolhattuk az eseményeket. A hiperhivatkozások használatával egy prezentációból hasonlót készíthetünk.

Nagyon egyszerűen működik a dolog, nem igényel hossza tanulási folyamatot. A Microsoftnak és a Tisztaszoftver programnak köszönhetően nekünk, pedagógusoknak, ingyen elérhetővé tették az operációs rendszereken kívül az Office csomagokat is, így mindenki számára adottak a feltételek ahhoz, hogy valami másra is használja a .ppt-ket mint egy – egy frontális előadásra.

A feladatokat én feleletválasztósként gondoltam, és terveztem meg, válaszlehetőségnek annyit adunk meg, amennyit akarunk. A lényeg hogy minden válaszlehetőséget ellátunk egy hivatkozással, amely az adott prezentáció megfelelő pontjára mutat. Fontos dolog még hogy a továbbításnál, az kattintásra opciót is kapcsoljuk ki, így csak a hiperhivatkozásokkal lehet előrébb jutni.

Én kivetítettem a feladatokat, és mindenki önállóan oldotta meg a helyén. Majd a többség által helyesnek vélt válaszlehetőséget kattintotta be az, akit választottam.  El tudom azt is képzelni, hogy mindenki a helyén ülve saját tanulói gépén végzi el a feladatokat, és úgy ér a történet végére.

Ez egy nagyon apró trükk, viszont nagyon nagy lehetőségek rejlenek a dologban. Vajon tanulhat-e a gyermek abból, hogy ő maga találja ki a matematikai feladatokat? Ő maga alkot szöveges feladatokat? Szerintem egyértelműen igen!

Sokat keresünk egy újító alkalmazást, ami feldobja az órát? A PowerPoint a jó választás!

Bemutatkozás: Tóth Norbert vagyok, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában tanítok,  alsó tagozatosokat, 6-10 éves korúakat. Számomra a tanításban tényleg nincsenek tabuk, szívesen kísérletezem, és szerencsére a gyerekek maximálisan partnerek ebben. Célom az hogy egy olyan tanulási környezetet alakítsak ki, ahol a gyermekek játékosan, érdekesen, modern módon tanuljanak, és ne tehernek érezzék a tanórát.  Azt gondolom a mi feladatunk fölkészíteni a gyermeket a jövőre is, és azt hogy mire kikerül az iskolából lesz-e még „kockás füzet” nem tudhatjuk. Éppen ezért én igyekszem a lehetőségekhez mérten a legmodernebb módon tanítani, és a legtöbb eszköz használatával megismertetni a tanulóimat.

Előző cikkIngyenes konferencia az oktatásirányítás aktuális kérdéseiről
Következő cikkHa csak egy pedagógus- programajánlót olvas el, ez legyen az!