Tanévnyitó az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában

    A matematikában kiemelkedő tehetségű középiskolások számára tartottak tanévnyitó ünnepséget Veszprémben szeptember 28-án. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában már a tizenharmadik sikeres tanév kezdődött, többszörös a túljelentkezés, a legjobbak versenyeznek a bejutásért.

    Dr. Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta, hogy a tehetséggondozáshoz több tényező szükséges: egyrészt egy olyan szakmai tanári közösség, amely ennek programját kezeli, másrészt egy szervezet, amely felügyeli a munkát, harmadrészt pedig egy fenntartó intézmény és természetesen a kiváló tehetségű diákok. Az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola esetében ezen tényezők mindegyike teljesül.

    A tehetséggondozás fontosságát, a pedagógusok szerepét hangsúlyozta Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke beszédében. Kiemelte, hogy a tehetségek szempontjából, hogy a társadalom, a felsőoktatás és a köznevelés egyaránt figyeljen rájuk, a hallgatókat pedig kérte, hogy a tehetségük mellé kitartás párosuljon.

    Piglerné dr. Lakner Rozália, a Műszaki Informatikai Kar dékánja köszöntőjében kiemelte, az Erdős Iskolába felvételt nyert hallgatók kiemelkedő eredményeket értek el a versenyeken, így a nemrég Veszprémben megrendezett Közép-európai Matematikai Olimpia egyik aranyérmese is az iskola tanulója. Az iskola kiváló tanárai munkáját igazolja az a tény is, hogy nemrég közülük heten a rangos Bonis Bona kitüntetést vehették át. A tehetséggondozó iskola igazgatója, Dr. Pintér Ferenc az elmúlt évek legfontosabb eredményeit mutatta be az ünnepség résztvevőinek. Elmondta, ebben az évben több diák jelentkezett a tehetséggondozó programra, mint az előző év során. A legjobbak versenyeznek a foglalkozásokra bekerülésért, a határon túli középiskolák diákjai is aktívak. A veszprémi központban 141-en kezdik meg a tanévet, Szolnokra még tart a jelentkezés, már 100-an vannak. Az iskola folyamatosan fejlődik, a közelmúltban nyerte el az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet.

    A rendezvény keretében együttműködési megállapodás megújítására került sor a Lovassy László Gimnázium és a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara között. Az együttműködés célja, hogy a két intézmény közötti oktatási, kutatási és tehetséggondozási tevékenységet szervezett keretek között, hatékonyan folytathassák. A partnerintézmények közös előadásokat, szakköröket, versenyeket és egyéb, a középiskolások szakmai fejlődését elősegítő programokat szerveznek majd.

    A tanévnyitón Mészáros Csaba, az Evopro Kft. elnök-vezérigazgatója tartott előadást „A mérnök, aki tervez, alkot, gyönyörködik” címmel, melyben rávilágított a mérnöki, műszaki, informatikai tevékenységek és gondolkodás fontos matematikai alapjaira, melyekhez példaként állította a vállalat egyedülálló, nemzetközileg elismert termékeit. Ezt követően a hétvégén folytatódtak a matematikafoglalkozások a versenyekre felkészülés jegyében. Október 5-én Szolnokon tartanak tanévnyitó ünnepséget.

    A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara a minőségi oktatás jegyében egyedülálló, többszintű tehetséggondozó rendszert működtet. 2001-ben alapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát azzal a céllal, hogy a matematikai és a műszaki pályára készülő középiskolás diákok tehetségének kibontakoztatását elősegítse. A veszprémi és szolnoki központtal rendelkező képzés az ország minden tájáról vonzza a matematika iránt érdeklődőket, mintegy 250 diák vesz részt a foglalkozásokon, az ország legjobbjai.

    Előző cikkEseménydús október a hazai múzeumokban
    Következő cikkDíjat kaptak a legjobb nyelvoktatási programok