A több mint másfél évszázada létező osztályfőnöki szerep napjainkra megnövekedett, tartalma esetlegessé vált. A feladatot – nem is mindig önszántából – ellátó pedagógus a legkülönbözőbb, gyakran egymásnak ellentmondó követelményeknek kénytelen megfelelni, s az elvárások kereszttüzében gyakran magára marad a rábízott osztály nevelésének gondjaival. Minden nehézség (korlátlan szerepelvárás, romló feltételek, hanyatló presztízs stb.) ellenére ma is léteznek olyan tanárok, akik számára ez a szerep hivatásuk csúcsát jelenti, és akadnak olyan intézmények, amelyek képesek szervesen programjukba illeszteni ezt a korunk változásaival szükségszerűen változó szerepet.
Természetes pedagógiai igényből fakadó funkció
Az osztályfőnöki szerep 1849 óta létezik Magyarországon. Akkor bocsátották ki ugyanis az Organisationsentwurf nevű tanügyi dokumentumot, amely megfogalmazta e funkció kötelező jelenlétét az iskolákban. A lépést az indokolta, hogy az elemi iskola elvégzése után, amikor a gyerekkel már több tanár foglalkozott, szükség volt valakire, aki tudja, hogy a tanuló milyen családból érkezett, hogyan halad a tanulásban, miként nevelődik, tartotta a kapcsolatot a szülőkkel, és közvetítette az iskola követelményeit a rábízott osztály felé. A feladatkört tehát egy természetes pedagógiai igény hozta létre: az osztályfőnök léte a személyesség garanciáját jelentette az adott osztály valamennyi tanulója számára. Ez az állapot a funkció lényegét tekintve egy évszázadon át változatlan maradt.
Változások a fordulat éve – 1948 – után
Az ötvenes években bevezetett osztályfőnöki órákba beépültek a kötelező ideológiai tartalmak, és az osztályfőnök egyben osztálya rajvezetője, illetve a középfokon DISZ (Demokratikus Ifjúsági Szövetség) alapszervezetének irányítója is lett. 1956 után a DISZ-t felváltotta a KISZ (Kommunista Ifjak Szövetsége). Az általános iskolában a rajvezetői feladat a papíron önként vállalt, a valóságban kötelező tisztségként egészen a rendszerváltásig (1989-ig) megmaradt. A KISZ alapszervezetek és az osztály egybemosása azonban a 70-es években, amikor létrejöttek az ún. vertikális alapszervezetek, megszűnt, és az osztályfőnök saját tanulócsoportját ettől függetlenül szervezhette.
Ebben az időszakban kezdett az osztályfőnök hagyományos és emberléptékű (az osztályával kapcsolatos adminisztrációt ellátó és gondoskodó) funkciója átalakulni, parttalanná válni.
Korlátlan szerepelvárás, csökkenő presztízs – a 70-es évek
Az 1978-as tantervi reform a korszerűsítés jegyében jelentős mértékben növelte az iskola által közvetített műveltségben a szaktudományi elemeket. A szaktanári tevékenység nevelési tartalma egyre jobban háttérbe szorult, s ezzel együtt megfogalmazódott, hogy a nevelés alapvetően az osztályfőnöki tevékenység része, a nevelés „igazi” színtere nem a szaktárgyi, hanem a heti egy alkalommal megjelenő osztályfőnöki óra. A nyolcvanas évek kezdetére az osztályfőnökök – egy tematikus vizsgálat adatai alapján – mindenesnek, a nevelés egyszemélyi letéteményeseinek érezték magukat, és többségük igen rossz lelkiismerettel élte meg a gyakran irreális követelményeket.
Az osztályfőnöki óra mint a modernizációs tartalmak „trójai falova” – a 80-as évek
A nyolcvanas évek második felében a társadalmi változások egyre nagyobb mértékben szivárogtak be az iskola korábban meglehetősen zárt világába, reagálási s még inkább értelmezési kényszer elé állítva a pedagógust, mindenekelőtt az osztályfőnököt. A konfliktusoktól és társadalmi ellentmondásoktól mentes világképet sugalló szemléletmódot, egy, a valósággal szinkronban lévő, a világot a maga ellentmondásosságával együtt felmutató szemlélet kezdte felváltani. Ennek jegyében kerültek be az új nevelési tartalmakat megfogalmazó ajánlások[1] közé olyanok is, amelyek segíthették a polgári demokrácia, a mindennapi polgári lét viszonyaira, a civil társadalom keretei közötti érdekérvényesítésre történő felkészítést, a változóban lévő gazdaság folyamataiban való aktív részvételt, a világban ható globális folyamatok értelmezését, az emberi együttélés különböző színterein jelentkező problémák kezelését.
A központi kodifikáció megszűnése – a rendszerváltás után
Az 1995-ban megjelent Nemzeti Alaptanterv érdeme, hogy a tradicionális tananyagba építette a korábban az osztályfőnöki órák ajánlott témái között szereplő korszerű elemeket. Az osztályfőnöki szerep központi kodifikációjának a NAT bevezetését követő megszűnése a helyi (iskolai) döntés függvényévé tette, hogy az iskola csak az eredeti adminisztratív, tanügyi bürokratikus funkciókat ruházza-e rá az osztályfőnökre, vagy továbbra is jelentős nevelési szerepet szán az osztályfőnöki munkával megbízott pedagógusnak.
Több mint 10 évvel ezelőtt azért jött létre az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, mert egy országos konferencián részt vevő mintegy 200 pedagógus úgy vélte, hogy az osztályfőnöki szerep által lefedett szakmaisággal szinte senki nem törődik. Az egyesület azóta is működik, de az osztályfőnöki szerep tartalmát nem sikerült körvonalaznunk, tehát a magunk elé tűzött alapfeladatot azóta sem sikerült megoldanunk.
Az osztályfőnöki szerep aktuális megítélése
Az osztályfőnöki szerep jelenlegi értelmezése két szélsőség között helyezkedik el. Akad olyan pedagógus, aki szerint ez a szakma csúcsa, a gyerekekkel való együttlét öröme, a közös tevékenységek élményei, a személyes kapcsolat, az érzelmi kötődés, a valaki(k)hez tartozás tudata, a napi alkotás izgalma igazi értelmet ad a fáradságos munkának. Ehhez azonban az kell, hogy az illető teljesen átadja magát ennek a feladatnak, időt, energiát nem kímélve figyeljen osztálya valamennyi tanulójára, a szó legszorosabb értelmében együtt rezdüljön velük.
A skála másik pólusán állók szerint viszont az osztályfőnöki munka nem más, mint egy sereg adminisztráció, kényszerű kötelezettség, amit gyorsan ki kell pipálni, ha már egyszer ránk testálták. A mai gyerekekkel amúgy sincs mit kezdeni, nem igénylik a közös programokat, a szülők mást sem tudnak, mint reklamálni. Időrabló kudarcok sorozata, aminek ráadásul alacsony a presztízse, és még meg sem fizetik.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi lenne, ha az osztályfőnöki funkciót egy tollvonással mindenütt megszüntetnék, és vajon ki látná el a ma általában neki címzett feladatokat?
Mi a szerepe a jelenlegi osztályfőnöknek?
Az osztályfőnök a személyesség garanciája. Ő ismeri az osztályába járó tanulókat, figyelemmel kíséri a fejlődésüket, utána tud járni a velük kapcsolatos problémáknak. Ő van abban a helyzetben, hogy tudatosan törekedhet pozitív visszajelzésekre, ezzel segítve az egyes gyerekek egészséges szocializációját. Alapvető feladata olyan biztonságos közeg megteremtése, amelyben a csoport egészségesen fejlődhet.
Sajátos a helyzete abból a szempontból, hogy egy esetlegesen verbuválódott kortárscsoportot megalakulásától megszűnéséig tudatosan formálhat. Kihasználhatja az osztályközösséget mint szocializációs gyakorlóteret, mint olyan erőforrást, amelynek segítségével az egyes gyerekek társas készségei is fejleszthetők.
Osztályfőnökként közvetítő szerepet lát el az osztály és az iskola, az osztályba járó tanulók szülei és az intézmény között.
Az osztályfőnök munkáját (is) nehezítő tényezők
Dolgát – többek között – az nehezíti, hogy az iskolák többségében tisztázatlan az osztályfőnök helye és szerepe a szervezetben, illetve a helyi pedagógiai programban.
Általában jellemző, hogy magára hagyott mindenesként látja el az osztályával kapcsolatos teendőket, az adminisztrációtól a nevelési problémák feltárásáig és megoldásáig. Munkájának presztízse alacsony, általában messze elmarad a szaktanári tevékenységétől. A társadalom egészére jellemző bizalmatlanság lecsapódik az ő diákokkal és a szülőkkel való kapcsolatában is.
A gyerekek értékvilága alapjaiban változott meg, ezt a pedagógusok nem igazán ismerik, nem is tudnak vele mit kezdeni. Az elbizonytalanodó család és az elbizonytalanodó iskola között felnövekvő fiatal generáció szabadidejét már minden felnőtt kontroll nélkül szervezi, nem látunk rá igazán arra a világra, amelyben szocializálódik.
Szerző: Szekszárdi Júlia, Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete elnöke
[1] Ld. Majzik Lászlóné–Szekszárdi Ferencné: Útmutató az osztályfőnöki órák tantervének korrekciójához. OPI, 1986.; Trencsényi Borbála: Ajánlás a gimnáziumi neveléshez. OPI, 1988.; Schüttler Tamás–Szekszárdi Ferencné: Nevelési program a szakképző intézményekben dolgozó osztályfőnökök számára. Ajánlás (alternatív program), OPI, 1989

