Befogadó iskola: konferencia és képzés

    A Tempus Közalapítvány a PSIVET – Esélyteremtés szakképzéssel című projekt keretében 2012. október 17-én konferenciát szervez a MÚOSZ székházban. A konferencia előadásai és műhelymunkái arra a kérdésre keresik a választ, hogy milyen lehetőségei vannak a befogadó oktatás megteremtésére a szakképző iskoláknak saját intézményi kereteiken belül.

    A konferencia meghívott előadói között több neves hazai szakember mellett szerepel Tony Booth, a Canterbury Egyetem Oktatáskutatási centrumának professzora is, az „Index of Inclusion” iskolafejlesztési eszköz egyik kidolgozója.

    A konferencia további előadásain és műhelymunkáinak során – a befogadó iskola vezérmotívuma alatt – szó esik majd az intézményi önértékelésről, a pedagógusközösségek együttműködéséről, a „problémás diákoknak” nyújtható támogatásról, valamint az olyan sikerrel működő hazai programokról is, mint a Dobbantó.

    A rendezvény továbbá első állomása annak a rövidesen meghirdetésre kerülő ingyenes pedagógus-továbbképzésnek, mely a témát egy 30 órás gyakorlatorientált, szemléletformálást segítő és az egymástól való tanulásra építő tréning jellegű képzés során mélyíti el.

    A konferenciára szeptember 10-től lehet ingyenesen regisztrálni a http://www.tpf.hu honlapon.

    Előző cikkBecsengetnek – kezdődik az iskola
    Következő cikkIskolakezdés – Bécsben