Geoffrey A. Dudley:Duplázd meg a tanulóerődet! – A rögzítés és a felidézés hatékony technikája
„A tudásnak akkor vagyunk igazán a birtokában, ha bármikor képesek vagyunk alkalmazni.” Ez a frappáns megfogalmazás fogad minket a könyv előszavában, amely egyúttal burkolt problémafelvetésként is szolgál majd a későbbiek során. Hiszen oly sokan tanulnak, mégis oly keveseknek adatik meg az, hogy valóban birtokosai legyenek a tudás teljességének. Mi ennek az oka? Talán nem tanulunk eleget? Ó, dehogyis nem, sőt, még annál is többet. Korunk az információözön korszaka, amikor senki nem mondhatja el magáról, hogy „mindent tud” egy adott témakörben vagy tudományágban, csupán „sokat tud”. Mi a titka ezeknek a nagy tudású embereknek? A válasz közel sem olyan meglepő, mint gondolnánk. Minden tudásunk, világról alkotott ismeretünk és emlékünk raktára: a memória. Hogy hatékonyan tudjunk megbirkózni a mindennapi élet kihívásaival, fontos, hogy memóriánk mindig friss és „harcra kész” legyen.
A könyv újszerűsége a következő néhány pontban ragadható meg a legjobban: kiindulása az, hogy a memória nem testünk szerves része, vagy az agynak valamely területe, vagy valamely agyterület által felügyelt domínium, amelyet fejleszteni vagy javítani lehetne. Az emlékezést – és rajta keresztül a memóriát – sokkal inkább tekinti valamiféle cselekvésnek, az agy akciójának. A memória léte kizárólag azzal igazolható, hogy emlékezünk, képesek vagyunk emlékezni korábbi ismeretekre, eseményekre, arcokra, jelenségekre. A fentiek folytatásaként a szerző kijelenti, hogy nem támogatja azon tudományos elméleteket, amelyekben a „memória javíthatóság”, mint potenciális lehetőség megjelenik, hiszen, mint bevezetőjében írja, jelenleg semmiféle tudományos alapú bizonyíték nem támasztja alá azon elképzelést, miszerint az agy rögzítőképessége növelhető volna bármilyen eszközzel. Ugyanakkor, az életkor előrehaladtával emlékeink egyre halványabbá, fakóbbá válnak, ami éppen a rögzítőképesség romlását bizonyítja. Mindezen állításokat harmincöt év pszichológiai szakirodalmának áttanulmányozása, saját negyvenévnyi konzultánsi praxisa, valamint a pályán lévő pszichológus kollégákkal való konzultálás szülte, akárcsak a könyvben bemutatott eredményeket.
A könyv hét fejezetre oszlik. Az első fejezetben a szerző prezentálja saját kialakult álláspontját a memória kapcsán. Itt találhatók a különböző memória típusok bemutatásai, úgymint, beidegződéssé vált, illetve felidéző emlékezés. Amíg az első memória felel az olyan automatizálttá vált folyamatokért, mint az írás, olvasás, addig az utóbbinak abban van szerepe, hogy képesek legyünk visszaidézni mindazt, ami korábban velünk megtörtént. A könyv, természetesen, a felidéző memória fejlesztését célozza meg, lévén ez nem egy olyan automatizálható folyamat, mint a korábban már említett írás, vagy olvasás. A memóriák osztályozása során felmerül annak a kérdése, hogy milyen módszereket alkalmazunk a rögzítéshez. Ez alapján beszélhetünk gépies memóriáról, amelynek jellemzője a kizárólag ismétlésre építő technika, amit magolásnak (rote learning) szokás nevezni. Ezzel szemben az egyes részeket valamilyen elv, szisztéma alapján rendszerező, azok alapján mentális struktúrákat megalkotó folyamatokra – és az ilyen tanulókra – jellemző a logikai alapú memória. A memória típusok felosztását az emlékek típusainak taglalása követi, amelyben megismerjük a fényképszerű emlékezést, hétköznapi nevén a fotografikus memóriát, illetve – talán meglepő lesz számunkra – a hallucináció emlékezéssel kapcsolatos vonatkozása. Ez utóbbi általában olyan emlékkép, amely realisztikusnak tűnik, ámde temporális. Néha, ezek a hallucinációk nem emlékképekhez kapcsolódnak, sokkal inkább az ágens elfojtott érzéseit és indulatait vetíti ki a környezetére, mint ahogyan Freud korábban már megírta a tudatalattiban rejlők kapcsán. Az emlékezés fajtái kapcsán megismerkedünk a rendszeres és hosszan tartó ismétléssel járó, egy adott ismeret megragadni kívánó memorizálással, valamint a sikeres visszaemlékezés eredményeként aposztrofált felidézéssel. Utóbbit akkor használjuk, amikor valamely korábban megismert jelenséggel kapcsolatban, mint például egy név, telefonszám, dátum, vagy éppen összefüggés, rekonstruáljuk azt újbóli használat céljából. Gyakori vitakérdésként felvetődik továbbá a memória és az intelligencia kapcsolata is: a magasabb intelligencia önmagában nem garantálja a jobb memóriát, ugyanakkor kijelenthető, hogy nélküle nem lehetséges memóriáról, illetve bármifajta agyi tárolókapacitásról beszélni. Mindemellett fontos kiemelni a motiváció emlékezésben, valamint felidézésben játszott szerepét, hiszen a minket foglalkoztató témákra, illetve azok emlékeire szívesebben és rendszerint könnyebben emlékezünk vissza. Hogy mindezek után milyen haszon származhat a jó memóriából arra álljon itt néhány példa a lehetséges „felhasználási területek” közül. A jó memória alapvető szerepet tölt be a hatékony kommunikációban, lévén nélküle nem tudjuk megőrizni az újonnan megismert kollégák, barátok neveit, telefonszámát. Nélkülözhetetlen a munkában, hiszen az adminisztratív munkakörben vagy a vendéglátásban nem egyszer fordulhat elő, hogy több információt, listát kell huzamosabb ideig „fejben tartani”. Természetesen nem hagyhatjuk el a felsorolásból a tanulásban és az iskolai előre menetelben betöltött szerepet sem: aki nem képes hatékonyan rögzíteni és felidézni az iskolában tanultakat, arra van kárhoztatva, hogy nem tud semmit megőrizni és felhasználni mindabból, amivel ott (vagy máshol) megismerkedhet.
A második fejezet teljes egészében a felejtés témakörével foglalkozik. Dudley itt sorra veszi a mindennapi életben jelentkező jelenség négy fő kiváltó okát. Ez lehet az eredeti élmény gyengesége. Ilyen például, amikor egy bemutatkozás során nem figyelünk kellőképpen a másik nevére, arcára, vagy éppen foglalkozására. Ez a jelenség gyakran összekapcsolódik azzal, hogy figyelmünket valami más felé irányítottuk, így nem sikerült a másikkal kapcsolatos információ felvétele a memóriába. Hasonlóképpen gyakori jelenség, amikor egy hallgató elolvassa a kurzusa kötelező irodalmát, majd amikor a vizsgára kerül a sor már nem emlékszik semmire belőle. Ez az emlék elhanyagolása. Ilyenkor arról van szó, hogy a korábban tanult ismereteink feledésbe merültek, mivel nem volt ismételt újraolvasás, megerősítés. Azonban az sem kedvezőbb helyzet, ha a korábbi emlékeink összemosódnak más emlékekkel. Ilyenkor az egyes tanulási szakaszok között eltelt idő jóval kevésbé számít, mint az, hogy mivel töltjük a tanulást követő időt, lévén az is befolyásolja az addig tanultakat. A memóriával kapcsolatos kutatások két fajta összemosódási jelenséget különítenek el e téren: a visszafelé ható gátlást, vagy „retroaktív inhibíciót”, illetve az előre ható gátlást, azaz „proakítv inhibíciót”. Amíg az előbbi fajta a már korábban megszerzett ismereteinket torzítja, addig az utóbbi fajtánál egy már meglévő ismeret zavarja meg azt, amit éppen fel akarunk idézni. Mindkét jelenség egyik könnyen tetten érhető előfordulási helyszíne a nyelvtanulás folyamata, kiváltképp a szótanulási processzus. Végezetül Dudley beemeli a Freud munkásságának eredményeképpen megismert elfojtást, mint a felejtés egyik lehetséges kiváltó okát.
Az előző fejezetben foglalt négy emlékezést befolyásoló tényezőnek mintegy ellenpontjaként, Dudley a harmadik fejezetben bemutatja azokat a lehetséges megoldásokat, amelyekkel azok ellensúlyozhatóvá válnak. Ezekkel a módszerekkel kapcsolatban azonban felmerül, hogy (a) kevés újszerű elemet tartalmaznak és nagy részük ismert az átlagember előtt is, (b) sokszor semmitmondóan általános megoldásokat kínál fel a szerző. Jó példa erre az érdeklődés felkeltése az adott tananyag, könyv, előadás iránt: ezt a módszert gyakorlatilag minden tanár és tanuló ismeri, ám ez nem mindig történik meg sikeresen. Hasonlóképpen az ismétlés eszköze sem ismeretlen senki előtt, ám nem mindegy, hogy mekkora ismeretanyagot próbálunk meg egyszerre átismételni, vagy éppen milyen körülmények között. Az utóbbi kategória kapcsán Dudley egy listában foglalja össze mindazon körülményeket, amelyek az ismétlés kapcsán jelentkezhetnek, úgymint átfogó megértés, felmondás, túltanulás vagy éppen az egyre szélesebb körben ismertté és gyakorivá váló autószuggesztió. Mielőtt rátérne az összemosódás kivédésnek felvázolására, Dudley egy kilenc elemből álló összefoglaló listát nyújt át nekünk az ismétlés témaköre kapcsán, amelyben az addig leírt módszereket foglalja össze néhány mondatban.
Az összemosódás kivédésére irányuló eljárások már sokkal több újszerűbb elemmel rendelkeznek. Ezek egy része nem mnemotechnikai fogás, sokkal inkább életvezetési, szervezési tanács. Ilyen például az, hogy egy komolyabb tanulást követően – ha van rá lehetőségünk – aludjunk egyet, mert így jobban el tudjuk tárolni az ismereteket, ráadásul a felidézés eredményessége is növelhető, ha reggel „friss aggyal” újra átolvassuk a megtanulandó tananyagot. Érdemes azt is megfontolni, hogy nem hasonló tartamú tantárgyak egymást követő tanulása lényegesen lecsökkenti annak esélyét, hogy elfelejtsük a korábban tanultakat, míg a hasonló tantárgyak (történelem – irodalom, pszichológia – filozófia), vagy ugyanannak a tudománynak az egyes részterületei (algebra – geometria, általános földrajz – gazdasági földrajz) jóval könnyebben folynak össze az agyban. Kerüljük hát, ha egy mód van rá, a fentiek egymás utáni tanulását.
Nem egy alkalommal az összemosódás gyakori jelenségét felváltja az elfojtás jelensége is, különösen akkor, ha valami hirtelen nem jut eszünkbe, pedig szinte már „a nyelvünk hegyén” érezzük azt. Ilyenkor Dudley azt tanácsolja, hogy nézzünk szembe az elfojtással és annak tárgyával. Ennek eszközéül a Freud, illetve Jung által használt szabad asszociációt ajánlja figyelmünkbe. Mint mondja, két lehetséges úton is megtalálhatjuk az elfojtott emléket. Az első, ha elkezdjük (halkan) lassan felsorolni az ABC betűit. Amikor elérkezünk a megfelelő betűhöz akkor, az hozni fogja magával az elfojtott emléket, noha meglehet, hogy ez elsőre nem sikerül. A második lehetséges út, ha kezünkbe veszünk papírt és ceruzát, és az elfojtással kapcsolatos dolog kapcsán feltesszük magunknak a kérdést: „Mi jut eszembe ezzel kapcsolatban?”, majd a kapott választ azonnal leírjuk. Ezt a folyamatot addig kell ismételni, amíg el nem jutunk az áhított emléknyomhoz. Az elfojtást követően Dudley rátér a valódi memóriafejlesztő eljárások, azaz a mnemonika, eszköztárának felvonultatására.
A mnemonika című részben végre olyan fogásokkal ismerteti meg olvasóit Dudley, amelyeket a hétköznapi életben segítségül hívhatunk, ha emlékeink „cserbenhagynának” minket. Bemutatja a leggyakrabban használt mnemonikai technikákat, mint például a szójátékok („tavasszal előre, ősszel hátra”; az óraátállítás kapcsán), versikék, mondókák („Előttem van Észak, hátam mögött Dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél.” ; az égtájak megtanulására), szavak kezdőbetűinek felhasználása (God bless you; a snookerben a golyók felrakási sorrendje: green, brown, yellow = zöld, barna, sárga) vagy éppen a mozaikszó módszer (HOMES: Huron, Ontario, Michigan, Erie és Superior; az Egyesült Államok nagy tavainak nevei). Külön figyelmet érdemel az ezután következő helyek, szavak, betűk módszere. A helyek módszerével például az orvostanhallgatók a különböző gyógyszerek, míg a nyelvtanulók az egyes áruk és boltosok neveit tudják gyakorolni:
Hely neve A gyógyszer neve Asszociáció
Kávézó Intal A kávézóban italok kaphatók.
Hentesüzlet bacon (szalonna) A balkonon eszem a szalonnát.
Helyszínek helyett persze alkalmazható a szavak módszere is a memorizálásban; elég csak az ismert versikére gondolni a számtanulásban: egy- megérett a meggy, kettő – csipkebokor vessző…, vagy az égtájak és az irányok összekapcsolására egy másik versben („Előttem van Észak, hátam mögött Dél…”).
Végül a három módszer sorát zárja a betűs módszer. Sikerének titka abban rejlik, hogy nagy mennyiségű tanulnivalót képes leegyszerűsíteni, ezáltal könnyebben befogadhatóvá tenni, anélkül, hogy bármilyen lényeges információt elveszítene a tanuló. Dudley a könyvben egy húsz tételből álló társadalomtudományi előadássorozat egy részén szemlélteti a módszert. A bemutatott tételeket egyetlen szóval fogja össze, (társadalom), majd minden egyes betűhöz hozzárendel egy vagy több kulcsinformációt. Az első betű így mintegy hívószóként funkcionál az előhívást megkönnyítendő, általa pedig a nagyobb elsajátítandó tananyag is átláthatóbbá és könnyebben előhívhatóvá válik. Dudley az eddig bemutatott módszereket és eljárásokat valós élethelyzetbe helyezi, amikor is a következő fejezetben végigvezet minket a vizsgázás pszichológiáján.
A vizsgázás mindig igen nagyfokú stresszhelyzet, hiszen rendszerint komoly tétje van, elég csak az érettséginek a továbbtanulásra, vagy az államvizsgának a diplomamegszerzésére gyakorolt hatását tekintenünk. Hogyan lehetséges az ilyen kihívásoknak megfelelni, illetve sikerrel venni? Dudley szerint a legfontosabb eszközünk ebben a folyamatban a jegyzetelés, amely később szó szerint „életmentő” lehet. A jegyzetelés kapcsán felveti annak céljait, úgy mint:
tanultak rögzítése és előkészítése a későbbi átismétléshez,
saját egyéniségünk tükrén keresztül szemlélve a tanultakat, azt részünkké teszi,
segíti a tanultak felépítésének átláthatóságát, végül
kiindulási alapjai lehetnek bármely későbbi kutatásnak vagy esszének.
Érdemes már a jegyzetelés megkezdése előtt eldöntenünk, hogy milyen megközelítést fogunk alkalmazni a későbbi írásos rögzítés során. Dudley itt két lehetőséget említ: az egyik szerint folyamatos írással egységes szöveggé formáljuk az elhangzottakat, míg a másik megoldás a tanultak alpontokra való felosztása, ami történhet sorszámozással, vagy nyomtatott betűkkel való jelöléssel. Az első módszer előnye a gondosan felépített, egyben folyamatos gondolatmenet. Ellenben a második megoldás világosabb és átláthatóbb struktúrát eredményez a tanulás során. Emellett azonban igen sajnálatos hiányossága a fenti listának, hogy nem szerepel benne az oktatásban egyre gyakrabban alkalmazott mindmap, azaz elmetérkép, amit a vizuális memorizálás talán eddigi leghatékonyabb módszerének tekinthetünk. Ami viszont szerepel még a fejezetben az egy igen nívósan kidolgozott hét lépéses tanulási útmutató, ami gond nélkül képes felváltani a csak ismétlésen alapuló „magolós” módszert.
A hét lépcsős tanulási modell a következő:
Előzetes szemle az elolvasandó tananyag kapcsán. Ennek lényege, hogy mielőtt bármit is elolvasnánk abból, ami a vizsgához kell, lapozzuk át az anyagot, és építsünk fel magunkban annak egy általános vázát. Ezt követően az immáron becsukott könyv mellett idézzük fel az addigi benyomást.
Kérdések feltevése az olvasnivaló kapcsán. Sok tankönyvszerző eleve készít megválaszolásra váró kérdéseket az egyes fejezetek elejére vagy végére, hogy íly módon segítse a tanultak visszaellenőrzését. Ha nincs ilyen lehetőség a tankönyvben, úgy tegyünk fel magunknak kérdéseket, amellyel elősegíthetjük a későbbi megértést.
A tananyag tényleges elolvasása, amely során mindig törekedni kell annak a lehető legteljesebb és legalaposabb megértésre.
Az olvasottak összefoglalása és jegyzetek készítése.
Ellenőrzés az olvasottakkal kapcsolatban. Itt lehetőségünk nyílik megválaszolni a korábban önmagunknak feltett kérdéseket. Érdemes egyúttal megvitatni az olvasottakat, hiszen van, akinek nagy segítséget jelent a megértésben, illetve a megtanulásban, ha másokkal megbeszélik azokat.
A tanultaknak a gyakorlati életben való alkalmazása az a pont, amit legtöbbször elhanyagolnak, noha fontos szerep jut neki mindenfajta ismeret kapcsán, lévén így nyer értelmet mindenfajta tanulási folyamat.
A tanultak képi megjelenítése az a lépés, ahol a legjobb hasznát vehetjük a rajzoknak, elmetérképnek, vagy bármilyen egyéb vizuális megjelenítésnek, ami a felidézés hatékonyságát növelheti.
A fent bemutatott listából – szigorúan véve – csak az első öt lépés számít nélkülözhetetlennek mindenfajta tantárgyi felkészülés esetében, míg az utolsó két lépés inkább megfontolásra érdemes kiegészítésnek tekinthető.
Még a fentieknél is fontosabb azonban, hogy valódi vizsgahelyzetben hogyan álljuk meg helyünket. Éppen ezért Dudley egy rövid ismertetőt ad a különböző faktorokról, amelyek a vizsgahelyzetben szóba jöhetnek, például a vizsgához való hozzáállás kérdése, vagy az időhasználat. Mindezt kiegészíti az esszéjellegű kérdések legfőbb jellemzőivel, illetve az olyan gyakran előforduló instrukciók, mint például vesse össze, határozza meg, jellemezze, értelmezze, vagy éppen magyarázza meg rövid meghatározásával, amelyeket minden esetben példákkal szemléltet. A fejezetet a vonatkozó ismeretek, míg a könyvet az addig bemutatott ismeretek, tanácsok és legfőbb tudnivalók összegzésével, illetve a jegyzetek listájával zárja a szerző.
Összességében elmondható, hogy egy olyan újszerű pszichológiai megközelítéssel foglalkozó könyvvel állunk szemben, amelyben a memória nem pusztán egy lehetséges agyi kapacitást jelöl, sokkal inkább egy aktív, fejleszthető (és fejlesztendő) eszközt, amelyet a hétköznapi életben is, ugyanúgy, ahogyan az élet más területein is nap, mint nap használunk, és nem mindegy, hogy milyen hatékonysággal. Érdemes hát megismerésére és fejlesztésére időt és energiát áldozni.
A szemlézett könyv: Geoffrey A. Dudley
Duplázd meg a tanulóerődet! – A rögzítés és a felidézés hatékony technikája
Budapest: Bioenergetic Kiadó, 2012, 212 p.
ISBN: 978-963-2910-291
Kárpáti László
Eszterházy Károly Főiskola
Neveléstudományi Doktori Iskola
A szerző angoltanár és szabadúszó fordító, illetve tolmács. Jelenleg doktori tanulmányait végzi az egri Eszterházy Károly Főiskola Neveléstudományi Doktori Iskolájában, mellette aktívan tanít. Szakterülete az idegen nyelvi kommunikáció, a pszicholingvisztika, valamint a nyelvpedagógia.

