Kezdőlap Digitális eszközök

Elindult az Okosportál – OFI

 

„A TÁMOP 3.1.2-B projekt zárókonferenciáján (2015.11.12-én, a szerk.)  indult el a köznevelési rendszer idei legnagyobb innovációja, az Okosportál. Az Ofi.hu cikke szerint a konferencián bemutatták a projekt további eredményeit is. 

Kaposi József (főigazgató – OFI) köszöntőjében a tankönyvek, munkafüzetek kipróbálásáról, kísérleti program megvalósításáról beszélt. Mint mondta: nagy innováció valósult meg a 3.1.2-B projekt keretében a köznevelésben. Az Okosportál indulása csak a kezdő pillanat, hiszen folyamatosan fejlődő, bővülő tudásbázis jött létre. A Portál formális és nonformális tereken egyaránt használható, platformfüggetlen eszköz, amely nagy segítség a pedagógusoknak. Előadása végén köszönetet mondott a projekt munkatársainak a feladatok magas színvonalon történő megvalósításáért.”A cikkben a többen is nyilatkoznak a fejlesztésről, a részletes anyagot az OFI honlapján lehet elérni, fotókkal.

Az ofi.hu fotóján:  Czunyiné dr. Bertalan Judit (köznevelésért felelős államtitkár – EMMI), Balog Zoltán (miniszter – EMMI) , Kaposi József (főigazgató – OFI) az okosportál elindításánál.

Kapcsolódó cikk:

Elérhető a Nemzeti Köznevelési Portál!

 

Előző cikk5 tipp a kiégés ellen – cikk az Edutopiáról
Következő cikkTanárként Európában (x)